Minden miskolci tudja, hogy a város egyeteme elvitathatatlanul fontos része a helyi szubkultúrának és a múltból átmentett diákhagyományoknak egyaránt. Ám sokan nem tudják, hogy a Miskolci Egyetem nem mindig volt miskolci, azaz a mai campus bőséges és érdekes előtörténettel is rendelkezik még Miskolcra költözése előttről is. 


Az elődintézményt 1735. június 22.-én alapították meg hivatalosan a bécsi kamara szakembereinek javaslatára azzal a céllal, hogy a Garam-vidéki bányászat és kohászat számára megfelelően felkészített növendékeket képezzenek. Az Akadémia székhelye Selmecbánya lett, első hallgatói létszámát pedig 8 főben állapították meg. Az Akadémia, azaz a Bergschule hosszú évtizedeken keresztül vonzotta az Osztrák-Magyar Monarchia minden tájáról a diákokat, hivatalos nyelve a német volt. Ekkorra teszik a témát kutató történészek a középkori céhekből öröklött, de a diákok által jócskán átformált, helyi szokásokat felvett és beépített selmeci diákhagyományok első variációinak létrejöttét is, azaz a napjainkban Miskolcon, Sopronban, Dunaújvárosban és Székesfehérváron ismert hagyományok ősi előfutárainak kialakulását. 

Az Akadémia egy régi képeslapon

Aki járt, vagy akinek ismerősi körében van olyan személy, aki végzett valaha az Akadémia utódintézményeinek valamelyikén, jól tudja, hogy a selmeci hagyományok őrzése és ápolása szerves részét képezi minden egyetemi polgár diákéveinek, attól függően persze, hogy elsős gólyaként vállalja-e a beavatás szertartását. Ma már ez választható opció, de nem mindig volt így. A Selmecbányára érkező diákoknak nem voltak adottak a tanuláshoz való kényelmi feltételek, csak egymásra ill. idősebb társaikra számíthattak, ebből pedig idővel kialakult egy alá-fölé rendeltségi viszony, ami az idősebbek iránti tiszteletadáson és a hagyományok érkezők felé való átörökítésén alapult. A diákok társaságokat, diáktanácsokat alakítottak, egymás közül tisztségviselőket választottak. Ezekben a társaságokban a német diákok (burschenschaftok) mellett szép számmal képviseltették magukat a magyar anyanyelvű hallgatók is, hamarosan pedig a vegyes társaságok létrejötte is törvényszerűvé vált.

                                                                                      Selmecbánya metszeten

Ám a diákhagyományok ápolása és a közös mulatozások ideje gyorsan történelmi fordulatot vett: az 1848-49-es szabadságharc idején ugyanis a magyar hallgatók legnagyobb része szerepet vállalt a harcokban, majd az ezt követő időkben az új-régi hallgatók mellőzni kezdték a német diákszokásokat, amire miniszteri utasítást is kaptak. Egészen 1879-ig csak szórványosan, nem hivatalos formában éltek tovább a régi bursch-ok hagyományai, ekkor alakult meg az Ifjúsági Kör, mely a korábbi szokások pozitív elemeit, valamint a közösség egyéb, hasznosnak ítélt hagyományait ötvözte. Ennek az ősi körnek a továbbvivői mindazok, akiket ma "hagyományőrzők" gyűjtőnévvel illetünk. 

A Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem építése 
Tragor Ignác Múzeum fotótára, Vác

Az idő múlásával az Akadémia is változott, a Szabadságharc előtt már erdészeti képzés társult hozzá, ám a harcokban odaveszett hallgatók és oktatók, valamint a megtorláskor okozott károk nem tettek jót az oktatásnak. Ezt felismerve Ferenc József császár 1872. augusztus 15-én reformtervezetet fogadott el, melynek értelmében az Akadémia levált a selmeci bánya-kohóigazgatóságról, majd új tanszékek alakultak. A fő profil továbbra is a bányászat, kohászat és erdészet volt, ám ezeket ágazatokra tagolták, így lehetett végzettséget szerezni pl. fémkohászatból, vaskohászatból, általános erdészetből, de a végzett hallgató papírján szerepelhetett az erdőmérnök, gépész-építész is. A 20. század elejére aztán új nevet kapott az intézmény: Bányászati és Erdészeti Főiskola lett. Erősödött a műszaki-természettudományos képzés, a hallgatóként eltöltött idő pedig négy évre emelkedett. 1914-ben már 580 diák tanult a köznyelvben továbbra is Akadémia-ként emlegetett épületben. 

Az egyetem építése (forrás:mertnet)

Sajnos ezt az ígéretes fejlődést szakította meg az első világháború kitörése, melyben sok hallgató és tanár is életét vesztette illetve fogságba került - a háborút lezáró trianoni békeszerződés pedig véget vetett az Akadémia földrajzi stabilitásának is: a költözést 1918-ban kezdték meg Sopronba, ahol az iskola Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola néven működött, majd az 1934-ben megszervezett Műegyetem bánya-, kohó- és erdőmérnöki karává vált. Újabb fordulat 1949-ben következett be, amikor az országgyűlés egy műszaki egyetem létrejöttét rendelte el Észak-Magyarországon. 

Sokak számára ismerős lehet a Nehézipari Műszaki Egyetem neve, mely három karral (kohó-, bánya-, és gépészmérnöki) kezdte meg működését. Első épületeit 1950-ben kezdték építtetni, és még ebben az évtizedben át is települt az összes műszaki képzés, ám az erdészmérnöki kar Sopronban maradt - ma a Nyugat-magyarországi Egyetem részét képezi. 
(Update: Talán sokan nem tudják, de az építés oroszlánrészét a rákosi-korszak politikai foglyaival végeztették. Itt dolgozott például Határ Győző író, és Cziffra György zongoraművész is.)

Az elkészült egyetem, mely rövid ideig Rákosi Mátyás nevét is viselte

Az egyetem 1990-től viseli a Miskolci Egyetem nevet, jelenleg közel 15.000 hallgatója van. A nyolcvanas évektől új karok is helyet kaptak az intézményen belül, így ma már jelentős múlttal rendelkezik a gazdász, jogász, tanár, és bölcsészképzés, valamint 2006-tól egészségügyi kar is gyarapítja a sort. Az épületek jelentős része az 50-es évek terméke, ám a főépületet "lecserélték", több kollégiumot, valamint sportcentrumot is építettek. Egészen a közelmúltig változott az egyetem területének arculata, e sorok írója például még bALEK-ként szemlélte a ma Uni-Hotelként és 0.-ás kollégiumként is emlegetett épület alapozását, firmaként az azóta elkészült uszoda építését. És hogy mi is pontosan az a bALEK? Következő összefoglalónkból többek között ez is kiderül... 

Az új főépület