"Az állomás egy nagy téglaépület kisebbik felét foglalta el. Nagyobbik részében volt a konzum, a bolt, ahol mindenfélét lehetett kapni. Sokan álltak a vágányok mellett, s mivel fizetés napja volt,sok volt az üvegekkel hadonászó részeg bányász.A salaktöltés aljában parasztasszonyok árulták kibontott batyuikból a tojást, tejet, tejfelt, vajat, és kukoricacsutkával bedugott üvegekből a pálinkát. Volt ott egy falábú, kopasz öregember is, aki nyakába kötve hordott egy kis ládát, és egyre azt kiabálta: Nálam minden kapható! [...]Egyre többen gyömöszölődtek a kocsiba, egyre több lett a csomag, a cigaretta-meg a pipafüst, és az emberi beszéd,kiabálás. De aztán, amikor a vonat nekilódult, mintha kicseréltek volna mindenkit, csendessé váltak az emberek.A bányászok fejüket a kocsi deszkaoldalához tolva szundikáltak, pótolták, amit az éjszakai műszak miatt elmulasztottak. A karbidlámpák ütemesen ringatóztak a kiskampójú, barnára festett,öntöttvasból készült fogasokon. Némelyik még égett, pislákolt. Vidáman futott lefelé a völgy kanyaraiban a kisvonat. Vitte a szenet a gyárba, az embereket meg otthonukba vagy a városba. Mi ott szálltunk le, ahol a városi villamos keresztezte a kisvasutat. "
Oravec János: Báberek (2004)
Kezdem azt érezni, hogy előző életemben egy perecesi bányász vagy éppen egy perecárus voltam valamikor a 1900-as évek elején. Ezeket a sorokat olvasva képzeletben én is felültem a kisvasútra, mögöttem a jól megrakott szenes vagonok, és vígan szívtam a pipámat, miközben lepöfögtem néhány sorstársammal a "völgybe".
Írtam én itt már elhagyatott bunkerekről, egy élményekkel teli napról ezen, a szebb napokat látott városrészen. Már akkor izgatta a fantáziámat Pereces misztikuma, és minden amit hátrahagyott. Épp ezért nem hagytam ki az egykori bányaépületek bejárását sem.
Pereces történetét már az egyik élménybeszámolómban bővebben kifejtettem, magáról a bányáról azonban kevesebb szó esett. Azóta több, egykori perecesi bányásszal volt alkalmam beszélgetni, így egyre jobban izgatta a fantáziámat, hogy vajon be lehet-e még jutni az egykori épületekbe. Amint lejjebb látjátok majd, sikerült rést ütni a pajzson.
De ne szaladjunk ennyire előre, előbb ismerkedjünk meg a dicső múlttal!
Csoportkép 1905-ből. A háttérben a bányaigazgatóság épülete.
A bányatelep építésztörténeti áttekintéséhez kiváló támasz Holló Csaba építész tanulmánya, melyből csak néhány érdekesebb részletet ragadunk ki.
Pereces bányatelep történetének kezdete pontosan ismert. 1868. február 05-én adta ki Lónyai Menyhért, a Kiegyezés utáni kormány pénzügyminisztere az alapító oklevelet a Diósgyőri Vasgyár új helyre telepítéséhez a Garadna - Hámor völgyből. Az új Vasgyár szénellátását voltak hivatva biztosítani Pereces-völgyben, ahová kettős vágányú vasútvonal kiépítését rendelték el.
A perecesi bányászat nagyüzemi megteremtésére a Selmecbányán végzett 27 éves bányamérnököt, Joós Istvánt helyezték Diósgyőr-Vasgyárba, aki ezt a tevékenységet eredményesen végezte 1911-ig, amikor kinevezték az állami szénbányák igazgatójává.
A bányatelep első beépítési ütemében, 1874-ben épült az igazgatósági épület, az építés korára jellemző és igen gondosan megvalósított tégla-architektúrával. Ebben az évben készültek el az Erdő soron a bányatelep első állami lakóházai. A 30 munkás, 3 tisztviselő, 3 altiszt családja részére épített lakóházak az Erdő soron ma is állnak, ugyanúgy, mint az igazgatói épület. Sajnos állaguk méltatlan történeti értékükhöz és kialakításuk, karbantartásuk első 120 évének gondosságához.
A bányászati termelési eredmények és a közvetlenül ehhez kapcsolódó műszaki-termelési adatok dokumentálása mellett sajnálatosan nem sok figyelmet fordítottak a technológiát kiszolgáló építmények történetének megörökítésére.
A leírtakból is kiderül, hogy ezen a hatalmas területen több olyan épület, vagy annak maradványa látható, aminek már csak kevesen ismerik a funkcióját. Még kísérőm, Tibi bácsi sem tudta pontosan megmondani ottjártunkkor, hogy a bányateleptől kicsit távolabb lévő épületek pontosan mik lehettek, holott ő évtizedekig itt dolgozott, sokáig itt is élt.
A bánya és annak kiszolgáló épületei 2004-es bezárásuk óta elhagyatottak, holott ettől az évtől a Nemzeti Kulturális Örökségek Minisztériuma Műemlékvédelmi Hivatala a bánya létesítményeit védetté nyilvánította...
Bár bizonyos részét még bérli egy-két kisebb cég, a 150 évvel ezelőtti állapotokra már csak a festői szépségű táj emlékeztet. Nemhogy a vasútnak, még a síneknek sem leljük már nyomát, a 6-os busz végállomásától felfelé indulva pedig olyan, mintha egy apokaliptikus film díszletei közé csöppennénk.
Vegyék elő képzelőerejüket az időutazáshoz, hiszen olyan állapotok uralkodnak az egykori bányatelep területén, ami már mindenre emlékeztet, csak ara nem, hogy itt valaha az ország egyik legdinamikusabban fejlődő szénbányája, és ezzel együtt egy virágzó település volt.
Első lépésként megnéztük, hogy merre visz minket az elkerített épületek mellett vezető, murvás út. Néhány perc séta után egy tisztáson lyukadtunk ki, ahol annak idején egy lovarda lehetett, annak idején itt lakhatott az az állatállomány, ami a munkához szükséges volt.
Bár a mezőt már sűrűn benőtte a gaz, igyekeztünk minden megmaradt épületbe benézni.
A tisztás két oldalán találtunk még épületeket, mely szintúgy kiszolgáló létesítmények lehettek.
Az ajtó kis tábláján jól olvasható az ÁFOR felirat. Azt hinnénk ez egy jó kiindulópont, de mi is az ÁFOR?
Európában az első világháború idején jelentek meg az első kutak, elsősorban amerikai cégek közreműködésével. A hazai motorizáció fejlődésével sorra nyíltak Magyarországon is a benzinkutak. Ezeket a második világháborút követő államosítás után egységesen az Ásványolajforgalmi Rt. (Áfort), majd később Ásványolaj Forgalmi Vállalat (Áfor, Mol elődje) kezelte. A hatvanas évektől újra megjelentek a piros Áfor benzinkutak mellett a sárga Shell és Agip, valamint a zöld BP kutak. A Shell kutakat az Interag Rt. üzemeltette, ezek elsősorban nagyvárosokban és forgalmas főutak mellett működtek. Az Agip és BP kutak Áfor-üzemeltetésűek voltak.
És mi köze az ÁFOR-nak Pereceshez? Miután a bányászkodás súlypontja Lyukóbányára került át, a főépületet az ÁFOR (a MOL elődje) vette meg és használta kb. a rendszerváltásig. A hátsó traktus ugyanakkor maradt a bányáé, de már nem bányaként, hanem csupán a perecesivel a föld alatt összefüggő, lyukói akna menekülő járataként, ill. levegőellátó helyeként működött..
Kilátás az útról, ami visz tovább a rengetegbe. Tibi bácsi elmondása szerint ez az út egészen Parasznyáig megy. Annak idején a parasznyai bányászok hosszú kilométereket gyalogoltak át az erdőn, hogy felvegyék a munkát.
Mi azonban itt visszafordulunk, hogy ne térjünk el eredeti célunktól. Egy kisebb séta után leereszkedünk a lejtőn, és betérünk az egykori bányaigazgatóság területére.
Mint láthatjuk a bányaigazgatóság több épületből állt. A képen látható többemeletes épület volt értelemszerűen az igazgatóság főépülete.
Ezen a videón pedig láthatjátok az épület 3D-s rekonstrukcióját, amit ezúton is köszönünk Bereczki Zoltánnak.
Igazgatosag by Bereczki Zoltán on Sketchfab
(Még bővebben Perecesről itt)
Akkor nézzünk be a főépületbe!
Az épületbe beérve egy hatalmas előcsarnok fogad minket, ahol több irányba is elindulhatunk, így nem is nagy meglepetés, hogy rengeteg egykori iroda, szoba látványa tárul elénk, melyet már csak a méretük és a megmaradt tapéták színe különböztet meg egymástól. Logikusan gondolkozva a szobák nagyságából tudjuk megítélni, hogy mely irodában milyen beosztásban dolgoztak az igazgatóság alkalmazottai.
Egy indokolatlanul befalazott ajtó
Volna mit...
Túl vagyunk a földszinten, és ami a szemünk elé tárult az mindenhol ugyanaz. Omladozó vakolat, sivárság, néhány elhagyott wc kagyló, szék vagy éppen asztal és egyéb kacatok, amiket nem tudtak már az idők során hasznosítani. Az épület közepén lévő lépcsőn óvatosan, de elindulunk egy emelettel feljebb.
Ez egy "nagyfejes" egykori ajtaja lehetett
Az egykori menza a konyhával
A padlástérrel végezve bejártunk az épületet, így körülnéztünk kint is, ahol még két épület található, valamint a főépület pincéjét sem néztük még meg.
A pincerész bejárata
Az egykori moziterem, ami elég nagy érdekessége a helynek. „Itt volt lent a buszmegállóban. Nem az emeletes épület, hanem a másik, amelyik közelebb van, az volt a mozi terem, meg kulturális épület és oda jártunk.”
„A kultúrteremben, ahol a mozi is volt, tánchelység is volt, iroda volt fölötte, lent hol a mozi, hol a próba, kisebb előadások, ott volt a színpad is, abban az időben csak az volt ott, utána jött a szabadtéri.”
(Interjúrészletek, Sz.-né, B.K.- perecesitanosveny.hu)
Bebarangolni az épületeket egészen hátborzongató érzés, nem is tudom, mikor voltam utoljára egy ekkora területű, elhagyatott épületkomplexumban.
Van valami idézőjeles bája tehát olvasni az élettel teli perecesi múltról, majd végigsétálni a kihalt területen. Hogy ne csak a jelen állapotokból fakadó szomorúság maradjon bennünk, levezetésképp mutatunk egy videót, ami az egykori vasútvonalon vezet minket végig, rekonstruálva Pereces fénykorát.
Perecesi tudtad-e:
- Itt húzódott a Gräzentstein alagút, amely Európa leghosszabb, egyben a világ 3. leghosszabb alagútja volt elkészültekor (1869)
- a majd száz évig működő Baross-akna sokáig az ország legkorszerűbb és a megye legnagyobb teljesítményű bányája volt, egyben Pereces legnagyobb bányája is
- a perecesi Újaknán a földalatti szállítást először végezték a országban villamos mozdonyokkal (1901-től), itt próbálták először az ún. keszonos aknamélyítést is
forrás: Volt egyszer... a perecesi bányatelep (Horizonton, 2010)