Mit Miskolc adhatott

I. Miskolc lencsevégen fotópályázat - döntő

2015. november 23. - Miskolc régen és ma

Elérkeztünk a I. Miskolc lencsevégen fotópályázatunk döntőjéhez. Aki követte eddig az eseményeket, az tudja, hogy az első körben 32 fotós 82 pályaműve indult a versenyben. A képekre facebook oldalunkon lehetett szavazni. A fotók alapján az is kiderült, hogy legnépszerűbb fotós téma leginkább a lillafüredi Palotaszálló, a Hámori-tó, a csodálatos főutcánk, a Diósgyőri vár, és a kultikus Avasi kilátó. Az egy hét alatt beérkezett, több mint 8000 szavazat alapján alakult ki a 12 döntős kép, ahol csupán 2 fotósnak sikerült 2 képpel bejutnia a fináléba.

Itt van hát a lehetőség, hogy eldöntsük, hogy idén melyik fotó hódítja el az elismerést és az ezzel járó nyereményeket. 12200846_1194897703858910_860935144_n.jpg

A játék további menete:

A fináléba jutott 12 képet itt tesszük közzé. A voksokat a bejegyzés végén lehet leadni. Felhívjuk mindenki figyelmét, hogy szavazni itt már csak egyetlen fotóra lehet (ellentétben a facebokkal, ahol bármennyi képet likeolhattál), így jól gondold meg melyik fotóra adod le az egyszeri és visszavonhatatlan szavazatodat! 

A szavazást december 1-én 12.00-kor zárjuk le!

Mindeközben a szakmai zsűri is értékeli a döntőbe jutott képeket. A zsűri minden tagja a saját szempontrendszere szerint  felállít egy sorrendet a 12 fotó között (így a legjobb kép 12 pontot kap, a második legjobb 11-et, és így tovább). Az így összejött pontszámokat összevetjük a "közönségszavazatokkal", így kerül ki a I. Miskolc lencsevégen fotópályázat győztese. 

A nyeremények a következők:

1. helyezett: Egy kétszemélyes, bortúrával egybekötött vacsora az Aranykorona Hotel-Étterem & Sétáló Pince jóvoltából. Emlékként pedig egy egyedileg címkézett, díszdobozos borral jutalmazunk!
2. helyezett: Egy 10 alkalmas bérlet a Sóbarlang Miskolci felajánlásával.
3. helyezett: BAB Miskolc - Belvárosi Ajándék Bolt által összeállított ajándékcsomag.

Már nincs más hátra, mint előre, tehát jöjjenek a döntőbe jutott fotók!

egrilaszlo_hullocsillag.jpgEgri László - Hullócsillag

gorcsevivan-_kodfelhoben_a_var.jpgGorcsev Iván- Ködfelhőben a vár

keninger_antal-nyari_alkony.jpgKéninger Antal - Nyári alkony

klaben_attila-_esti_viztukor.jpgKláben Attila- Esti víztükör

klaben_attila-_oszi_este_a_palotaszallonal.jpgKláben Attila- Őszi este a Palotaszállónál

marinkas_gyorgy_avasi_temeto.jpgMarinkás György- Avasi temető

molnar_gabor-_csodas_naplemente.jpgMolnár Gábor- Csodás naplemente

moricz_mark-_palotaszallo_az_esti_hamor_tukreben.jpgMóricz Márk- Palotaszálló az esti Hámor tükrében

nagy_noemi_uton_hazafele.jpgNagy Noémi - Úton hazafelé

nagy_noemi_oszi_tukorkepek.jpgNagy Noémi - Őszi tükörképek

posa_tamas_kilato_este.jpgPósa Tamás - Kilátó este

szabo_balazs_miskolc_reggel_1.jpgSzabó Balázs- Miskolc reggel

 December egy 12.00-ig összesen 7581 szavazat érkezett. A verseny lebonyolítása szerint a közönségszavazatok egy zsűritag értékelésével érnek fel. 

A közönségszavazás végeredménye:

1. Pósa Tamás - A kilátó este 12 pont (2573 szavazat)
2. Móricz Márk- Palotaszálló az esti Hámor tükrében 11 pont (1958 szavazat)
3. Kéninger Antal- Nyári alkony 10 pont (830 szavazat)
4. Molnár Gábor- Csodás naplemente 9 pont (484 szavazat)
5. Marinkás György- Avasi temető 8 pont (453 szavazat)
6. Kláben Attila- Őszi este a Palotaszállónál 7 pont (355 szavazat)
7. Szabó Balázs- Miskolc reggel 6 pont (227 szavazat)
8. Egri László- Hullócsillag 5 pont (191 szavazat)
9. Nagy Noémi- Őszi tükörképek 4 pont (166 szavazat)
10. Gorcsev Iván- Ködfelhőben a vár 3 pont (147 szavazat)
11. Nagy Noémi- Úton hazafelé 2 pont (109 szavazat)
12. Kláben Attila- Esti víztükör 1 pont (88 szavazat)

A verseny végeredménye a következőképpen fog kialakulni:
1. Közönségszavazatok: A legtöbb szavazatot elért kép kap 12 pontot, a 2. legtöbb 11-et, és így tovább. 
Összesen megszerezhető pontok összege: 12 pont
2. A zsűri szavazatai: Minden egyes zsűritag a saját szempontrendszere szerint értékeli és rangsorolja a képeket, így az egyes zsűritagoktól szintén 1-12 pontot kaphatnak a versenyzők a sorrend szerint. A 4 zsűritag nem ismeri egymást, így a véleményük egymástól teljesen eltérő lehet, egymást nem befolyásolják. A zsűri összeállításánál erre törekedtünk, valamint arra, hogy minden zsűritag a szakma más-más területéről érkezzen, ezzel biztosítva az eltérő látásmódot. 
Összesen megszerezhető pontok összege: 48 pont
3. A szerkesztőség szavazatai: Csapatunk minden egyes tagja szintén egymástól függetlenül fog szavazni. Ezeket a szavazatokat összegyűjtjük, majd összeadjuk, és az így kialakult sorrend fogja kiadni a mi szavazatunkat. 
Összesen megszerezhető pontok összege: 12 pont
Az eredményeket a zsűritagoktól beérkezett sorrendek összegzése után fogjuk közzétenni a blogoldalon a napokban. Ennek a pontos időpontjáról, valamint a díjátadás helyszínéről még tájékoztatunk mindenkit! 

A bejegyzés trackback címe:

https://miskolcadhatott.blog.hu/api/trackback/id/tr558028166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Peetee 2015.11.24. 15:51:56

Vannak kiváló munkák; több kép is nagyon tetszik; láthatóan nem kevés munka van benne.
A "Ködfelhőben a vár" viszont rettenetesen túl van extrázva, rendesen pixelesek a felhők szélei a túl sok hozzáadott kontraszt vagy/és a gamma korrekció miatt. Kár érte, mert egyébként jó a fotó.

5perc 2015.11.24. 18:26:04

Minden kép túl van húzva.
süti beállítások módosítása