2016. feb 22.

"Mi vagyunk a rock, mi vagyunk az élet"

írta: Stonerszeszti
"Mi vagyunk a rock, mi vagyunk az élet"

Miskolc a magyar rock fővárosa, szokták mondani. Az elmúlt évtizedekben sok zenekart adott a város a honi zenei életnek, de talán nem is emiatt illeti meg az elismerő jelző, hanem az 1973-as popfesztivál miatt, ami valójában rockfesztivál volt - a fellépők névsorát tekintve.


Kis magyar Woodstockként is emlegetik azok, akik ott voltak, az akkori népszerű zenekarokat felvonultató rendezvényen játszott a Bergendy, a KITT Egylet (Koncz Zsuzsa és az Illés), a Generál, a P.Mobil, a Neoton és az Ex-Vér például.

plakat.jpg


Magyarországon először nálunk, Miskolcon rendeztek 1973. június 10-én fesztivált, így e tekintetben is az úttörő szerepében tetszeleghetünk (mint ahogy korábbi cikkemben írt menetrendszerinti autóbuszközlekedésben és persze a kőszínházban is). Így nem csak a város kulturális életének meghatározó mérföldköve volt, hanem az egész ország könnyűzenei történelmének egy fontos pillanata is.
A mára legendássá vált esemény főszervezője Kurucz Attila volt, aki a Molnár Béla Ifjúsági Ház klubvezetőjeként álmodta meg és vágott bele, az egész napos zenei maraton célja pedig egy miskolci ifjúsági park létrehozása volt. Az ötlettel az ifjúsági ház igazgatóját, Kovács Lajost kereste meg, aki azonnal igent mondott. A DVTK stadion adott otthont a végül kb. 20.000, az ország minden szegletéből érkező résztvevőt számláló hatalmas bulinak, melyet Keresztes Tibor “Cintula“, Dévényi Tibor, B. Tóth László műsorvezetők konferáltak. Mi sem bizonyítja jobban, hogy ennek a létrejötte az egész fiatalság érdeke volt, hogy az esemény komoly önszerveződéssel jött létre, a technikai hátteret is maguk adták össze és építették föl a zenekarok, akik emellett ingyen is léptek fel. A teljes bevételt az ifjúsági park életre hívására szerették volna fordítani - a terv megvalósult, mintegy 500 ezer forint jött össze (ez ma nagyjából 5 millió forint), melyből a Gárdonyi Ifjúsági Park el tudott indulni.

Engem mindig vonzott ez az időszak, modern hippinek is érezem magam, és irigylem a szüleimet, hogy a 70-es, 80-as években lehettek fiatalok (igaz, '73-ban ők még 10 év körüli gyerekek voltak). Az akkori magyar társadalom és politikai berendezkedés pedig egy olyan különleges atmoszférát adott az egész kultúrális életnek és fiatalkornak, amely boncolgatásával könyveket lehetne megtölteni. A faramuci helyzetek, a tiltások teljesen más mederbe terelték azokat az eszméket, amiket a magyar fiatalok követni próbáltak, a szabadság, mint fogalom egészen máshogy manifesztálódott itt, Közép-Kelet Európában, mint máshol. Woodstockban a szabadságot szabadsággal, szinte korlátok nélkül ünnepelték. Nekünk pedig az adta a szabadság kissé ambivalens, mégis mámoros érzését, hogy egy ilyen fesztivál egyáltalán megrendezésre kerülhetett, olyan zenekarokkal, akik közül a 3T besorolásból a legutóbbi (tiltott) jelzése volt, az igazi Fekete Bárányok. Amelynek levegőjében mégis ott rezgett minden másodpercben a "tiltott gyümölcs" íze, hogy ha valami olyasmi történik, amit nem néznek jó szemmel, akkor bizony kihúzzák a biztosítékot, és mindenki mehet haza, vagy rosszabb esetben a fogdára. Kicsit olyan lehetett ez, mint mikor a szülők megengedik, hogy a haverod ott aludjon nálatok, és villanyoltás után még kuncogtok a takaró alatt, fojtott boldogsággal, az izgalomtól szinte hangosan dobogó szívvel, visszatartott levegővel, tüdőbe szorult nevetéssel, nehogy lebukjatok, hogy még megy a zsizsegés az intés ellenére.
Ugyanez a hangulat járhatta be a stadiont is azon a nyári napon, amikor vigyázzban állva, ülve kellett konszolidáltan mulatni. És amikor a felszabadultság utat törhet magának, mégha csak néhány másodpercre is - ezek a pillanatok kövülnek legendákká, amiket irigykedve hallgatnak azok, akik nem élték át, sem a kort, sem azt az érzést. Amikor a lázadás azt jelenti, hogy a Bergendy koncerten beszaladsz táncolni a fűre, ahova egyébként megtiltották, és mindenki odaözönlik veled, egymásnak ismeretlen ismerősök egy emberként ünneplik a felhőtlenséget, míg meg nem kér a zenekar, hogy ülj vissza. Nekünk, a fesztiválok érájában ezek a dolgok felfoghatatlanok már, hogy egy egész napos koncert hogyan jelentheti egyszerre a tiltott gyümölcsöt és a szabadságot. ("Oktatófilm" erre fogékonyaknak a Kopaszkutya című film. :) )


10 évvel később, 1983. szeptember 3-án a Salakmotor pályán rendeztek egy újrázást, de nem lett olyan emlékezetes, mint az egy évtizeddel korábbi - köszönhetően talán annak, hogy már közel sem volt olyan a szigor, mint a nyolcvanas években.

belepo_83.jpg

sirokko_83.jpg

skorpio_83.jpg


Teltek az évek, sok jó koncertet élvezhettek a miskolciak, egyre több hasonló fesztivált rendeztek meg országszerte, majd elérkeztünk 2013-ba.
40, le kell írnom betűvel is: negyven év telt el az első magyar klasszikus zenei fesztivál lezajlása óta, ami remek alkalmat kínált arra, hogy tisztelegjünk és megemlékezzünk. Hímer Bertalan "Paya" és Molnár Gábor, a MÉZ Egyesület elnökének főszervezésében 2013. szeptember 13-14-én az Erzsébet téren olyan fellépők színesítették a programot a nosztalgia jegyében a miskolci helyi zenekarok mellett, mint a Miskolci Illés Emlékzenekar, Török Ádám és a Mini, Fish!, Rudán Joe és a Takáts Tamás DBB.
Sokan bizonyára nem is tudták, hogy mi ez a felhajtás a belvárosban - ingyenes koncertek szeptemberben?
Ezen végre én is ott lehettem, de természetesen egy teljesen más hangulatú rendezvény volt ez, mint a négy évtizeddel ezelőtti megismételhetetlen fesztivál.

program_13.jpg
Ha lenne egy időgépem, biztos, hogy az első úticéljaim között lenne 1973. június 10-e!

Hamarosan pedig egy olyan riport-sorozattal jelentkezünk, amelyben résztvevő miskolci zenészek szólalnak, ők hogyan látták ezt a bulit.

 


Forrás: https://www.facebook.com/MiskolciRockfesztival/?fref=ts
Képek: http://maimanohaz.blog.hu

Szólj hozzá

illés miskolc edda neoton bergendy rockfesztivál népkert popfesztivál dvtk stadion