Mit Miskolc adhatott

Kirándulás a barátok útján

2016. március 28. - akere

Mivel hétvégére jó időt ígértek, néhány barátommal azt gondoltuk, elmegyünk egy könnyű kis túrára. Némi keresgélés után rá is leltem a Barátok Útja tanösvényre, mely nem az erdő mélyére, hanem a Barát-hegyen található kertek közé vezet, és a maga 5 km-es hosszúságával, kis szintkülönbségeivel épp alkalmas egy kellemes, szombat délutáni sétára. Ez a terület már évszázadok óta művelés alatt áll, láthatóak a régi, mára elvadult kertek nyomai épp úgy, mint a jelenleg is rendezetteké.

Végül ugyan nem ragaszkodtunk szorosan a tanösvény útvonalához, de így is képet kaphattunk a környékről. Az útvonal nagy része akár kisgyerekeseknek is ajánlott, hiszen valóban nem megerőltető, és van egyfajta békés harmóniát árasztó hangulata a természet és város határán elterülő, egyikhez sem teljesen tartozó vidéknek.

wp_20160326_027.jpg

Tovább olvasom az új blogon!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://miskolcadhatott.blog.hu/api/trackback/id/tr328529954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása