2016. ápr 05.

Kit Miskolc adhatott - Bizony Ákos, aki megverte a miniszterelnököt

írta: Miskolc régen és ma
Kit Miskolc adhatott - Bizony Ákos, aki megverte a miniszterelnököt

Az egyik kutatásom során volt alkalmam megvizsgálni Miskolc törvényhatósági bizottsági (a mai városi közgyűlés korabeli megfelelője) ülésének jegyzőkönyveit. Még most is élénken él az emlékezetemben, ahogy a kis jegyzetfüzetemmel és a tűélesre faragott ceruzámmal álltam a levéltáros hölgy előtt, és kutatásra éhesen, nagy buzgón kértem ki az 1918 és 1922 közötti jegyzőkönyveket, melyre egy erőteljes "rendben fiatalember, holnap reggelre idehozzuk" volt a válasz. Elkerekedtek a szemeim, de nem volt mit tenni, holnap folytatjuk, amit el sem kezdtünk. Mikor másnap ugyanezzel a felszereléssel megérkeztem, már mindent értettem: a számítógépek világában szocializálódott énem nem is gondolt bele abba, hogy bizony annak idején a jegyzőkönyveket kézzel írták, így elég rémisztőnek hatott a zsúrkocsin tornyosuló aktarengeteg égbemagasodó látványa.

De nem futamodtam meg, és ezt milyen jól tettem, hiszen egyrészről bepillantást nyerhettem abba, hogy mivel foglalkozott ebben az időszakban a városvezetés, másrészről pedig a nehezen olvasható kézírás (gondoljunk bele milyen nehéz lehetett akkoriban a jegyzőkönyvvezető dolga) mögött képet kaphattunk az akkori városatyák habitusáról. Ekkor találtam rá egy bizonyos Bizony Ákos nevű úrra, aki tüzes felszólalásaival igencsak felkeltette az érdeklődésem. Tegye fel a kezét, aki valaha hallotta az ő nevét! Na, ugye. Pedig alább láthatjuk majd, hogy joggal érdemelt volna több figyelmet az utókortól.

balpart_0073_cr.jpgBizony Ákos (Budapest, 1846 - Miskolc/Mezőnyék 1922)

Az, hogy a nevét alig ismerjük nem a mi hibánk, ugyanis nagyon kevés olyan dokumentum maradt ránk (a Herman Ottó Múzeumban is csak pár adóigazolást és egy címzett nélküli levelet találunk tőle), ami alapján betekintést nyerhetünk a magánéletébe. Ennek oka, hogy felesége, a festőművész Hosszúfalussy Róza teljes hagyatékát a Magyar Tudományos Akadémiának adományozta. Még elhunyta előtt Dobrossy István megpróbált a hagyaték után kutatni, de sajnos falakba ütközött az MTA kézirattárában, onnan semmi érdemleges információt nem sikerült szereznie. Hogy Bizony Ákos özvegye miért pont az MTA-nak ajándékozta (sőt, 1932-es halálakor, végrendeletében még 10.000 pengőt is adományozott az Akadémiának), arról pontos információval nem rendelkezünk.   

Az olvasó itt joggal teheti fel a kérdést, hogy akkor mégis miért írunk egy olyan személyről, akiről szinte alig tudunk valamit? Mert az a kevés is épp elég ahhoz, hogy joggal kiérdemeljen egy portrét.

Az, hogy Bizony Ákos Budapesten látta meg a napvilágot csupán édesapja munkája miatt történt meg, a Bizony-család több generáción át, tősgyökeres miskolci volt. A szintén jogász Bizony Tamás 1936-ban ügyvédi vizsgát tett a fővárosban, majd itt nyitott magánügyvédi irodát is, ahol egészen a 1848-as forradalom kitöréséig tevékenykedett. Ezen időszak alatt a család sokfelé megfordult. Édesapja Monoron volt járásbíró (1851), majd Nagykőrösön (1854-1856), később pedig Aranyos- Maróton az úrbéri törvényszéken dolgozott. Ezt követően kerültek haza Miskolcra, ahol apját 1862-ben a főgimnázium kormányzójává választották, mindemellett pedig 1872-ig folytatta ügyvédi pályáját. Ezt követően Ákos édesapját ismét elszólította Miskolcról a kötelesség Nyitrára, ahol törvényszék bírójaként dolgozott. Bizony Tamás 81 évesen, szép életpályát befutva tért örök nyugovóra. 

Bizony Ákos tehát kezdetben csak születésével kötődött Budapesthez. A nagyszülők miskolci jelenlétének köszönhetően a középiskolát Miskolcon végezte, majd Eperjesen hallgatott jogot, végül pedig Budapesten fejezte be tanulmányait. Először közügyvédi (1869), majd váltóügyvédi "jogosítványt" (1870) szerzett, majd édesapjához hazatért Miskolcra, hogy ügyvédbojtárként tanulja el a szakmát a gyakorlatban is. Itt kezdődött el Bizony Ákos miskolci, felfelé ívelő pályája. 1874-ben az ügyvédi egyleteket törvényi szinten kamarákká alakították, melynek Miskolcon az első titkára Bizony Ákos lett. 

Répászky Alajos erélyes kézzel építette át az addigi ügyvédi egyletből az immár autonómiával felruházott kamarákat és csodás buzgalommal vezette annak ügyeit egészen 1882-ig... az évi jelentéseket Bizonyos Ákos és Varjássy Ferenc felváltva készítették.

1876-ban Bizony Ákos önálló irodát nyitott, ugyanebben az évben pedig a református egyházkerület ügyésze is lett. És innen már nem volt megállás, főhősünk egyre inkább hangsúlyos szerepet töltött be a város társadalmi életében. A Miskolczi Takarékpénztár, a Miskolczi Gőztéglagyár, a Színügyi Felügyelő Bizottság, a Villamos Vasút Rt különböző bizottságainak, valamint több jótékony és közhasznú egylet tagja volt. Sassy István, majd Kovács Lajos kamarai elnöksége idején már elnökhelyettes, 1902-től pedig a kamara elnöke lett, amit 20 éven keresztül birtokolt. Hét cikluson keresztül, mindig egyhangúlag választották meg.  Ekkor a kamara már átköltözött, újonnan épült reprezentatív székházába, a mai Szemere és Kandia utca sarkára.

bar_association_headquarters_miskolc_1916.jpg800px-miskolc_szemere2.jpgAz ügyvédi kamara székháza 1916-ban és most

Az elnöksége alatt megjelent évi jelentések a klasszikus jogászi munka remekei- írták róla méltatói

Az 1878-as "nagy árvíz" után részt vett a város újjáépítésében is, mint a városi építészeti bizottság tagja- derül ki Soltész Nagy Kálmán 1879-ben tett jelentéséből. Mivel az árvízben, az addigi egészségügyi ellátást biztosító épületek is komoly kárt szenvedtek, így elkerülhetetlenné vált egy új kórház építése is. Az 1900-ban átadott Miskolci Nyilvános Közkórház (más néven Borsod Vármegyei Erzsébet Közkórház) felépítésében elévülhetetlen érdemei voltak Bizony Ákosnak. Az akkor minden igényt kielégítő kórház a Csabai Kapuban épült fel Adler Károly tervei alapján. Ezt a kórházat hívjuk ma Semmelweis Kórháznak. 

Bizony Ákos a fent felsorolt tagságok és tevékenységek mellett komoly politikai pályafutást tudhatott magáénak élete során. Először 1901-ben választották meg Kossuth-párti programmal országgyűlési képviselőnek, majd 1918-ig ő jelentette az állandóságot, ami Miskolc és az országgyűlés kapcsolatát illeti, hiszen bármikor elindult, saját választókerületében nem talált legyőzőre. Ekkoriban két választókerület volt a városban, az északi és a déli, melynek határvonalát a Szinva patak jelentette.

Politikai tekintélyét is mutatja a következő történet: 1901-ben megválasztották a a Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt országgyűlési képviselőjévé (Miskolcon igen erős volt a ’48-hoz kötődés), tehát ellenzéki politikusként került be a parlamentbe. Az 1875 óta hatalmon lévő, bár ebben az időszakban már inkább gyengülést mutató Szabadelvű Párt 1903 novemberétől kinevezett miniszterelnöke Tisza István volt.

istvan_tisza.jpgTisza István első miniszterelnöksége idején (1903. november 3. – 1905. június 18.)

Hogy pontosan milyen megfontolásból azt nem tudni (valószínűleg a párt népszerűségét akarták növelni a városban), de a Miskolchoz sehogyan sem kötődő miniszterelnököt az 1905-ös választásokon épp a város északi kerületében indították el, pont ott, ahol Bizony Ákos is indult az országgyűlési képviselőségért. Tisza Istvánt megérkezésekor a Gömöri Pályaudvaron, majd szálláshelyén, a Korona szállóban is atrocitások érték, végül a rendőrség zavarta szét a tömeget. A két párt választóinak elkülönítéséről is gondoskodni kellett, tartva a balhétól. Végül a pártok szavazóit deszkakerítésekkel választották el egymástól. Bár a különböző médiumok más-más eredményeket hoztak le, végül hivatalossá vált, hogy Miskolc mindkét körzetében a Függetlenségi Párt képviselője győzött, Bizony Ákos 507-398 arányban verte el az épp regnáló miniszterelnököt. 

A választási kudarcot nehezen viselő Tisza "Megőrült az ország!"- felkiáltással hagyta el Miskolcot. 

Hogy közvetve vagy közvetlenül vezetett a miniszterelnök bukása a kormánypárt bukásához, nehezen felmérhető, de tény 30 évnyi kormányzás után - egy megismételt választással, szintén Függetlenségi győzelemmel tarkítva - a Szabadelvűek eltűntek az ország politikai térképéről.

ba_beszamolo_1_173848.jpg

Bizony Ákos beszámolója a Miskolczi Naplóban

Érdekesség még, hogy a 48-as hagyományokat előtérbe helyező Bizony Ákos annak a Soltész Nagy Kálmánnak, majd utódjának, Szentpáli Istvánnak volt a legfőbb bizalmasa, akik Szabadelvű "színekben"  voltak Miskolc polgármesterei. Hiszen a cél pártpolitikától független volt: Miskolc önállósodása, melyet a törvényhatósági jogú várossá válással lehetett elérni. Bizony Ákos hathatós lobbitevékenységének is köszönhetően, az 1906-os kormányváltás után három évvel sikerült is (1909 január 1.) elérni Miskolc újkori történetének legnagyobb sikerét. Bizony Ákost ekkor már Miskolci politikai "márkavédjegyének" tartottak, ezt pedig "örök hozzászólóként" a miskolci érdekeket mindig szem előtt tartó, eredményes politizálásának köszönhette. Később pártjának egy frakcióját már Bizony-pártnak is nevezték.

bizony_akos.jpg

A Reggeli Hírlapban megjelent rajz Bizony Ákosról- 1924

Az 1910-es választásokon ugyan kisebbségben maradt, de a pótválasztásokon újra győzedelmeskedett, majd ezt követően 1918-ig tehát mindig újraválasztották, attól függetlenül, hogy pártja épp ellenzékben vagy kormányon volt-e. De bizony Ákos nem csak országgyűlési képviselőként a Parlamentben, hanem virilisként (ekkoriban a legtöbb adót fizető polgárok alkották a városi közgyűlés majd' felét- őket hívták virilisnek) Miskolcon is részt vett a törvényhatósági üléseken. Emiatt előbb az igazságügyi miniszteri jelölést, majd a házelnöki felkérést utasította vissza. Az aktív, országos politizálástól végül 1918-ban az őszirózsás forradalom kitörésekor vonult vissza 18 évi folyamatos képviselőség után, mint Apponyi Albert fegyvertársa, pártjának vezető egyénisége. Bethlen István 1920-as kormányalakításakor még tett egy gyenge kísérletet, hogy visszacsábítsa a kormányba Bizony Ákost, akit ekkor már - Deák után szabadon - "Miskolc bölcsének" neveztek.  

A várost mindvégig támogató ügyvéd és politikus, mondhatni polihisztor öregúr visszavonultan, csendesen hunyt el 1922-ben, Werbőczy utcai (mai Dózsa György. u.) egyemeletes kúriájában, felesége mellett.   

ba_house_1_187746.jpgBizony Ákos lakhelye a mai Dózsa György utcán, melyet a 2. világháborúban bombatámadás ért, így el kellett bontani 

 

Innen kísérték végső nyughelyére Mezőnyékre (amely ma Ládházával "összenőve" Nyékládházának felel meg) a családi sírboltba, édesapja, egykori példaképe és mentora mellé. 

Bizony Ákosra nagy tisztelettel emlékezett Miskolc város közgyűlése. Legalábbis egy ideig. Határozatba foglalták, hogy nevét utca őrizze, ez meg is történt, ám 1949-ben Madarász Viktor utcára keresztelték át, és ezen a néven létezik még a mai napig ez a belvárosi utca. Ehelyett most Hejőcsabán, egy kis utca viseli Bizony Ákos nevét.. Mindemellett a közgyűlés elrendelte az arcképének megfestését is, ennek elkészültéről azonban nincs tudomásunk. Mint ahogy arról sem, hogy miért nem lett a város díszpolgára annak ellenére, hogy erre jelölést kapott. Mint ahogy az is homályos, hogy ma hol találjuk meg a Bizony-család sírboltját, hiszen erről a nyékládházi temetőgondnokság nem tudott bővebb felvilágosítást adni. 

Bizony Ákos miskolci emlékének megőrzésével kapcsolatban csupán annyit tudunk, hogy a Hősök temetőjében emlékoszlopot állítottak a nevével, valamint 1924-ben Glósz Károly, az Ügyvédi Kamara akkori elnöke felavatta a Bizony Ákos serleget, amellyel az éves közgyűlések során megemlékezni kívántak róla. Serleget csupán Kossuthról, Széchenyiről és Werbőczyről neveztek el korábban. 

És hogy milyen ember volt Bizony Ákos? Az biztos, hogy egész élete során a miskolci és a magyar érdekeket tartotta szem előtt. Ezt bizonyítja az az általam kimásolt, 1920. május 12-i beszéde is, melyet azon a bizonyos zsúrkocsin lévő súlyos jegyzőkönyvek egyikében találtam, mikor Miskolc és a trianoni döntés kapcsolatát kutattam. Álljon hát itt ez a beszéd, mellyel megemelem tiszteletbeli kalapom "Miskolc bölcse" előtt, és csak remélni merem, hogy egyszer Bizony Ákos személye méltó helyére kerül a város emlékezetében. 

„Mélységes megdöbbenéssel és a világtörténelemben páratlan igazságtalanság felett érzett felháborodással értesülünk mindnyájan arról, hogy a legfőbb béketanács több hónapi megfontolás után, tehát nem elhirtelenkedve, hanem megfontolt elhatározással továbbra is fenntartotta azokat a békefeltételeket, amelyeknek embertelenségéről és a szó legszorosabb értelmében vett keresztülvihetetlenségéről minden józanúl gondolkozó ember meg van győződve nem csak Magyarországon, hanem külföldön is.

Szét akarják darabolni a történelmi Magyarországot. Hazánk szent földjének melyet őseink vére és könnye 1000 éven át öntözött kétharmad részét, lakosságának több mint felét akarják elszakítani és körülbelül 3 és fél millió azon magyarúl beszélő honpolgárok száma, akiket oda akarnak dobni martalékúl a náluknál sokkal alacsonyabb műveltségű balkáni hordáknak. El akarják tőlünk venni Erdélyt, a Magyar Szent Korona drága gyöngyszemét, az egész magyar felföldet bányával, erdőségeivel, el gyárainkat, vízi erőinket, sónkat, földgázunkat. El akarják venni a Bánátot, a világhírű magyar búzatermő helyet.

Nyersanyag hiányában lehetetlenné akarják tenni szép virágzásnak indult iparunk fejlődését, sőt fennmaradását is. Működési terünktől megfosztva nem csak intelligenciánk, de az ipari munkások nagy része is kivándorlásra lenne kényszerítve. És mindez miért? Hát mit vétettünk mi? Millerand franczia miniszterelnök a békeföltételek mellett átadott kísérő levelében körülbelül ezeket mondja: A legfelsőbb tanács nem feledhette el felelősség azon részét, mely Magyarországot terheli, másrészt szem előtt kellett tartani azon általános érdekeket is, amelyek felett őrködni kell. Azzal vádol bennünket, hogy „részünk van a háború előidézésében”, „nemzetségeinkkel rosszul bántunk, elnyomtuk őket”, azt mondja, hogy „az általános érdekek követelik szétdarabolásunkat”.

Méltóztassanak megengedni, hogy ezekkel a kijelentésekkel kissé behatóbban foglalkozzam. Nem tudom, tájékozatlanság vagy pedig rosszakarat-e az a vád, hogy részünk van a háború előidézésében. Magyarország nem akart háborút, nekünk hódításokra semmi szükségünk nem volt, nekünk úgy is sok volt nemzetiségünk, azoknak számát szaporítani öngyilkosság lett volna. Már Bosznia okupáczióját is egyhangúlag helytelenítette a magyar közvélemény, mikor pedig a Szerbiához intézett ultimátum elhatároztatott, Tisza István akkori miniszterelnök jegyzőkönyvbe vétette a koronatanácsban, hogy győzelem esetén is legfeljebb stratégiai határ kiigazításokról lehet szó, de annexióról nem. Ez a kikötés is azt bizonyítja, hogy nem akartunk háborút. De nem akart a Monarchia sem, sőt Németország sem. Nem akarta a háborút a Habsburg dinasztia sem, hiszen Ferencz József békeszeretete általánosan ismeretes volt, ők a háborúban mit sem nyerhettek, de mindent kockáztattak.

A háborút előidézték a franczia revans eszme, az angol féltékenység, az orosz vágyakozás Konstantinápoly után, és a szerbeknek Oroszország által szított nagy szerb aspirácziói.

Az entente hatalmak talán azért neheztelnek ránk, hogy nem lettünk mi is árulók, mint a csehek? Előttük talán bűn az, hogy a Magyar nemzet lojális, szerződéshű és becsületes.

Az utóbbi századok folyamán többször tettünk kísérletet függetlenségünk kivívására, ugyan támogatták-e elszakadási törekvésünkben a nyugati hatalmak? Nem, sőt dogma volt náluk, hogy az európai egyensúly szempontjából egy erős Ausztriára szükség van. XIV. Lajos franczia király támogatta ugyan egy ideig II. Rákóczy Ferencz felkelését, de csak addig, míg szüksége volt reá, aztán békét kötött és cserben hagyott bennünket, ugyanígy járt el III. Napóleon is, az 1859-iki olasz háború alkalmával.

Támogatott-e bennünket Franczia ország vagy Anglia az 1848-49-iki szabadság harczokban? Nem közönyösen nézték, hogy az orosz hadsereg letiporjon bennünket.

Láttuk, hogy külföldi támogatásra nem számíthatunk 1867-ben sem. Kibékültünk a dinasztiával, Ferencz Józsefet magyar királlyá koronáztuk, hűséget esküdtünk neki, teljesítettük hűségesen is a pragmatika szankciójában vállalt kölcsönös védelmi kötelességünket. Az első vád, az indok tehát, mellyel ezeket az embertelen és igazságtalan békefeltételeket indokolják, teljesen hamis és tarthatatlan.

De hamis és tarthatatlan az a vád is, hogy mi rosszul bántunk a nemzetiségekkel. Nincs állam egész Európában, amely olyan kedvezően, sőt dédelgetve bánt volna nemzetiségével, mint mi. Hiszen nem egyenjogúak, de kiváltságosak voltak. Hát ugyan miként őrizhették volna meg nyelvűket, faji sajátságukat, századokon keresztül, ha elnyomtuk volna őket? De a nemzetiségek, eltekintve néhány fanatikustól, aki fajrokonaikat ellenünk izgatták, mindig meg is voltak elégedve. Fényes bizonyíték erre az, hogy bár a magyar választási törvény semmi különbséget nem tett faj vagy felekezet között, mindenkinek egy vensus az ¼ úrbéri telek, melyből a nemzetiségek kezén jóval több volt, mint az alföldön a magyarokén, tehát ha a magyar képviselőházban érvényre akarták juttatni a maguk politikáját, azt bármikor megtehették volna, sőt a 40 horvát szavazat segítségével még többségbe is kerülhettek volna. Mégis mit láttunk? A képviselőházban alig volt 5-6 nemzetiségi képviselő. Talán a választási visszaélések okozhatták ezt? Nem, hiszen 1906 évben, amidőn teljesen tiszta választások voltak, csak 12 nemzetiségi képviselő volt a parlamentben.

A nemzetiségek tehát önként választottak maguknak magyar nyelvű képviselőket. Azután a törvényhatóságoknak joguk volt a jegyzőkönyvi nyelvüket megállapítani, és mégis az egész országban alig akadt törvényhatóság, ahol más nyelvet választottak volna, mint a magyart, pedig könnyen megtehették volna. Hiszen Brassó városában megtették jegyzőkönyvi nyelvnek a németet és a románt, a magyart nem, pedig a lakosságnak több mint 1/3-ad része magyar anyanyelvű.

Magyarország 1000 éven át nem követett el annyi atrocitást a nemzetiségekkel szemben, mint a románok, szerbek és csehek a megszállás néhány hónapja alatt ellenünk.

Lássuk már most, az általános érdekeket, mi haszna van Európának vagy a nyugati hatalmaknak abban, hogy megsemmisítsenek egy olyan nemzetet, amely nyugat európának ezer éven át védőbástyája volt? És hatalomra juttassák a félbarbár románokat, az orvgyilkos szerbeket és az áruló cseheket, akik gyávák voltak arra, hogy szabadságukért fegyvert fogjanak, de arra igen is készek, hogy 1848-49-iki szabadság harczunk leverése után beözönljenek Magyarországra csatlós szolgálatot teljesíteni az osztrák zsarnokságnak. Ezek fogják Franczia országot megvédeni a németekkel szemben? Megáll az ember esze, hogyan lehet művelt népeknek ennyire eltévelyedniök.

Nem is tudom, magamnak másképp megmagyarázni, minthogy az entente hatalmak szorúltságukban előre lekötötték magukat és most nem tudnak a vállalt kötelezettségüktől szabadulni.

De hát mit tegyünk, gyengék vagyunk, fél Európával szembe nem szállhatunk. De bele nyugodhatunk ebbe az égbekiáltó igazságtalanságba? Tiltakozzunk tehát lelkünk egész erejével és elkeseredettségével a békeszerződés ellen. Azután tegyük azt, amit Kromwell Olivér ajánlott katonáinak: Bizzatok Istenben és tartsátok szárazon a puskaporaitokat! Értve puskapor alatt nemcsak a fizikai, de sokkal inkább a szellemi erkölcsi erőket is.

Készüljünk fel minden értékes magyar erő bevonásával az ország újjá építésének agymunkájára. Szeressük a hazát mindenek felett, de szeressük egymást is, mint jó testvérekhez illik, azután dolgozzunk és emlékezzünk!”

Frissítés: Egy olvasónk megtalálta a Bizony család sírboltját a nyékládházi temetőben. Nincs túl jó bőrben...

12936770_1036369169770505_4488415352058143714_n.jpg 

Írta: Nagy Attila

Források:
Dobrossy István- Miskolc írásban és képekben 10. 
Miskolc története IV/1, IV/2 (Szerk: Dobrossy István)
Lézerpont szerdák - anno Miskolc - 2013.10.09. - Miskolci helységnevek kialakulása + Bizony Ákos
Törvényhatósági Bizottsági Jegyzőkönyvek 1920.
Herman Ottó Múzeum adattár

 

Szólj hozzá

trianon miskolcz miskolc a multban bizony ákos kit miskolc adhatott törvényhatóság kitmiskolcadhatott