Mit Miskolc adhatott

Barangold be a száz évvel ezelőtti Miskolctapolcát

2016. június 01. - Miskolc régen és ma

Olvasóink igényeinek megfelelve új rovatot indítunk "Napi ötpercesek" néven, mellyel célunk, hogy a hosszabb lélegzetű írások mellett igyekszünk napi szinten megosztani veletek érdekességeket Miskolc múltjából és olykor jelenéből. A rovat neve beszédes, hiszen az itt helyet kapó bejegyzéseknek nem kell "nekikészülni", azt nyugodtan átpörgethetitek a reggeli kávé mellett, vagy éppen a villamoson, buszon ülve öt perc alatt áttekinthetitek az épp aktuális napi "érdekesség adagot." Reméljük, hogy egy idő után már rutinszerűen teszitek majd! ;)

Kezdjünk hát egy csodálatos sétával, melyet a XIX. század elején teszünk meg a város egyik kedvelt részén.

image_334.jpg

Miskolctapolca, vagy a miskolciaknak csak "Tapolca" a város egyik legkedveltebb üdülőhelye manapság, melyet a különböző fejlesztésekkel még vonzóbbá akarnak tenni azoknak, akik ezt a gyönyörű helyet választják kikapcsolódásuk helyszínéül. 

vasujstapolca1869_34.jpgRajz Tapolcáról (Vasárnapi Újság, 1869)

Tapolca neve szláv eredetű, mely fürdőt jelent. A terület már a kezdettől fogva lakott volt, ezt több régészeti feltárás is tanúsítja. Nem elhanyagolható információ, hogy ide temetkezett az a Miskóc nemzetség, melyből Miskolc város nevét eredeztetik. Azonban a XVI. században, a Szapolyai és Ferdinánd pártiak viaskodása hatalmas károkat okozott. Álljon itt egy idézet korábbi írásunkból:

A gyakran fegyveres konfliktusba torkolló fejedelmi küzdelmek eredménye az is, hogy a mai napig az egyetlen magyar város vagyunk, akik nem ünnepelhetik a település alapításának a napját (amit ma ünneplünk, az az 1365-ös mezővárossá, valamint később az 1909-es törvényhatósági jogú várossá válás napja). A viaskodásoknak ugyanis áldozatul esett a tapolcai bencés kolostor, amelyben a Miskolcot alapító nemzetség tagjainak hamvai nyugodtak, s velük együtt pusztultak műkincsek, a várostörténet legkorábbi dokumentumai: oklevelek, adománylevelek, a Miskóc nemzetség addig gondozott iratai is.

A ligetes, gyógyvizes forrásokkal, barlangokkal teli Tapolca később is a miskolciak kedvelt üdülőhelye volt. A tehetősebbek így idővel impozáns villákat építettek a területen. 

image_316.jpg

Az 1830-as években már fedett fürdő állt a módosabbak rendelkezésére, a köznép továbbra is a szabad ég alatt fürdött. A 20. század elejétől – több ütemben – Miskolc városa megvásárolta Tapolcát az egyháztól. 1934-ben üdülőhellyé nyilvánították a települést, ami gyors virágzásnak indult, fogadók, éttermek, panziók nyíltak, központban a gyógyvízzel. 1950-ig Görömböly része volt, így "Görömbölytapolcának" nevezték. 

image_191.jpg

Tapolca mindenkori központi eleme a csónakázótó. A galériára kattintva megnézheti, hogyan ábrázolták korabeli képeslapokon, üdvözlőlapokon.

A csónakázótó szerves része az itt kialakított parknak, mely a mai napig Miskolc legszebb parkjainak egyike. De nézd meg milyen volt régen! Katt a galériára! 

Miskolctapolca területén – különösen az üdülőhellyé nyilvánítás után – folyamatosan épültek a különböző jellegű vendéglátó helyek, szállodák, éttermek. Tapolca egyik legendás helye volt az 1923-ban épült Anna szálló és étterem, amely 1938-ra kapta meg majdnem végleges külsejét. 

Az épület egyik része, az ún. „bungaló” 1988-ban leégett. Nem sokkal később az egészet lebontották, a helyét parkosították.

De miről is híres leginkább Tapolca? A gyógyvizekkel táplált fürdőiről. Ezek közül a Barlangfürdő világhírű.

Tapolcai tudta-e:

  • A Barlangfürdő az ország egyik legszebben kiépített fürdője, fedett és szabadtéri medencéi is vannak, fő vonzerejét a természetes barlangban lévő meleg vizes medencék jelentik. A gyógyulni vágyóknak hidroterápia, masszázs áll a rendelkezésére, a fürdő orvosi rendelőkkel is rendelkezik. A fürdő egész évben nyitva áll. Négy csillagos strand.
  •  A hely egyik nevezetessége a Sziklakápolna, amit az egykori Verebes-tanyán lévő két barlangból alakítottak ki, és 1935-ben szenteltek fel. A Brassói utcán található kápolnában vasárnaponként római katolikus szentmisét tartanak.

image_332.jpg

  • A parkban elhelyezkedő Békás-tó egy volt kráterben helyezkedik el, amelyben megközelítőleg ötven hőforrás található. A leghidegebb 36 °C, míg a legmelegebb 47 °C-os hőmérsékletű. A tóból folyamatosan gázok törnek fel a felszínre.
  • Tapolca többször megkísérelte az elszakadást Miskolctól, azonban ez mindig - legutóbb 2008 decemberében-  meghiúsult. 
  • Itt mérték Magyarországon a valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet (‒35 °C, 1940. február 16-án).

 

Forrás: Miskolc írásban és képekben 7. Dobrossy István, Stehlik Ágnes (szerk.)

Köszönjük a képeket a Herman Ottó Múzeum Történeti Adattárának! 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://miskolcadhatott.blog.hu/api/trackback/id/tr158766220

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása