Mit Miskolc adhatott

Híres miskolci nők pantheonja

2016. június 09. - akere

Számos olyan, országos, vagy nemzetközi ismertségre szert tevő hölgy volt a történelem során, akik valamilyen módon Miskolchoz köthetőek. A teljesség igénye nélkül szeretnénk néhányuk portréját bemutatni, elsősorban olyanokét, akik aktívan kötődnek Miskolchoz, hosszabb-rövidebb ideig részt vettek a város életében, és saját művészeti vagy tudományos területükön úttörőnek számítanak.

Laborfalvi Róza (1817, Miskolc – 1886, Budapest)

Laborfalvi Benke Judit néven született, édesapja laborfalvi Benke József, székely származású nemes, aki maga is színész volt, édesanyja weleszi Rácz Zsuzsánna, színésznő. Mire lányuk, Judit megszületett, édesapja már felhagyott a színészettel, és Miskolcon egy felsőbb leányiskola vezetője lett. Az édesapa hirtelen haragú, lobbanékony természet volt, aki, mikor látta, hogy lánya alkatából és kellemes beszédhangjából kifolyólag alkalmas a színészetre, rajta keresztül akarta megvalósítani saját, derékba tört ambícióit. Judit 16 éves korában került Budapestre Kántornéhoz, a kor meghatározó színésznőjéhez, aki mellett tanulni kezdte a mesterség fortélyait.

 

Tovább olvasom az új blogon!

A bejegyzés trackback címe:

https://miskolcadhatott.blog.hu/api/trackback/id/tr658793860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása