2016. okt 01.

Miskolc feketén-fehéren

írta: Miskolc régen és ma
Miskolc feketén-fehéren

Egy 1958-as fotópályázat képeiből szemezgettünk

Talán sokan emlékeznék még a tavalyi fotópályázatunkra, ahol kíváncsiak voltunk arra, hogy a versenyzők hogyan látják városunkat egy objektíven keresztül. 

Most visszaugrunk az időben úgy 58 évet, mikor Miskolc Városi Tanácsának a Művelődési Osztálya kereste a legjobban elkapott pillanatokat. A beérkező pályamunkák a múlt fényében is érdekesek, ugyanis 2 évvel vagyunk az 56-os forradalom után - ez több képen érzékelhető is -, ekkor még nem volt photoshop, nem játszhattunk az effektekkel. 

Érdekesség, hogy több olyan fotót is találunk a beérkező mintegy 60 pályamunkából, ami enyhén szólva sem a szép oldalát mutatja meg a városnak, ellenben igazi szociofotók, melyek bepillantást engednek a miskolci mindennapokba. 

A beérkező fotók szinte mindegyikén található valamilyen jelige: Kilátó, Nadir, BN 0, Opera, Objektív, Trio, Pereces. Hogy ezeknek mi volt a jelentősége, arról sajnos nincs információnk, ugyanis a képi anyagokhoz semmilyen pályázati leírás nem volt mellékelve, valamint a helyi folyóiratokban sem találtunk semmilyen beszámolót erről a fotópályázatról. Aki esetleg bővebb információval rendelkezik, írja meg nekünk! 

Nem is szaporítjuk tovább a szót, jöjjenek az 50-es évek keserédes pillanatai feketén-fehéren! A fotókhoz mellékelt leírást változtatások nélkül tesszük közzé. 

kep_195.jpg"A lebontott Ferenczi ház" 

kep_196.jpg"Széchenyi utca"kep_197.jpg"Miskolc éjszaka"

kep_198.jpg"Lillafüredi látkép"

kep_201.jpg"Központi rendelő"

kep_202_1.jpg"Avas alatt"

kep_204.jpg"Latyakos a Bajcsy- Zsilinszky utca"

kep_205.jpg"Népkert a vigadóval, a pihenés és szórakozás helye"

kep_206.jpg"Kettős vágányú villamos"

kep_209_1.jpg"Lillafüredi alagút"

kep_210_1.jpg"Új létesítmény: a Bajcsy-Zsilinszky utca /háztömb körüli motorverseny/"

kep_211.jpg"Miskolc határa a földmívelőké"

kep_212.jpg"Őszi eső"

kep_213.jpg"Télen a lillafüredi vízesésnél"

kep_214.jpg"Herman Ottó Múzeum"

kep_215.jpg"Bükki őserdő"

kep_218.jpg"Ahol még tiszta a Szinva"

kep_219.jpg"Sötétkapu"

kep_221.jpg"A Széchenyi utca este"

kep_227.jpg"Parkrészlet"

kep_229.jpg"A behavazott Avasalja"

 kep_231.jpg"A szélesvásznu mozi"

kep_232.jpg"Csatakos utca (Felszabadítók u.)"

kep_233.jpg"Öreg Miskolc"

kep_234.jpg"Áradás után"

kep_235.jpg"Zuzmarás Sajó"'

kep_237.jpg"A Hámori völgy"

kep_238.jpg"Lillafüredi részlet"

kep_239.jpg"Tapolcai strandfürdő"

kep_240.jpg"Téli táj"

kep_241.jpg"Neonfényben a Széchenyi utca"

kep_242.jpg"A Diósgyőri vár és környéke"

kep_244.jpg"Játszó gyermekek a Perecesi-őrházi bérházaknál"

kep_246.jpg"Diósgyőri részlet"

kep_247.jpg"Szilvási részlet"

kep_248.jpg"Weigl-udvari részlet"

kep_249.jpg"A Weigl-udvar"

kep_250.jpg"A Palota szálló"

Képek forrása: Herman Ottó Múzeum Történeti Adattár 79.905.1. lsz.

Érzel magadban affinitást az íráshoz? Szívesen csatlakoznál hozzánk szerkesztőnek? Írj nekünk egy rövid bemutatkozást a miskolcadhatott@gmail.com e-mail címre!

 

 

Szólj hozzá

fotópályázat 1956 miskolc szocializmus 1958 szociofotó szociográfia városi tanács miskolc a multban miskolc lencsevégen miskolc a múltban