Mit Miskolc adhatott

Trianon Miskolcon

2018. június 04. - Miskolc régen és ma

Amikor még a gimnázium padjait koptattam, őszinte leszek, annyira nem vonzott a történelem. Sokáig ugyanis szent meggyőződésem volt, hogy létezik egy történelemkönyv, mondhatni "A Történelemkönyv", bár évről évre cserélődik, az abban foglaltak szentek és sérthetetlenek, azt úgy kell megtanulni, ahogy a tanár tálalja. Az évszámok, az események kötöttek, azt kell leírni a dolgozatban, egy ideig számomra erről szólt ez a tudomány. Bár ezek az emlékeim ködösek már, az egyik órán elhangzott egy mondat az oktatóm szájából, ami túlzás nélkül állíthatok, meghatározták a további éveimet, hiszen ekkor döbbentem rá, miről is szól igazából, mit üzen számunkra a múlt. Ez a mondat a következő volt: "Miskolc volt az egyetlen város, ami jól járt Trianonnal." 

Nekem soha nem voltak határon túli gyökereim, mégis torokszorító érzés volt szembesülni a számokkal, amik a trianoni döntéssel jártak. Abba pedig még szörnyűbb volt belegondolni, hogy ezek a számok emberi sorsokat változtattak meg, az országnak pedig máig kiheverhetetlen traumát okoztak. Épp ezért hangzott abszurdként az idézett mondat, így a gyors miértemre gyors válasz érkezett: "Azzal, hogy Kassát elcsatolták, Miskolc lett az északkeleti régiós központ. Így lettünk nagyváros." Ez a felvetés végül elkísért az egyetem történelem szakára, majd a fent említett témát választottam a szakdolgozatom megírásához is, amit hosszas levéltári kutatómunka, Miskolccal kapcsolatos szakirodalmak, korabeli újságcikkek áttanulmányozása követett.  

Ebből a dolgozatból szeretnék most pár részletet kiragadni, megemlékezvén a trianoni döntésről. 

miskolic_trianon_emlekmu.jpgTrianon emlékmű a Győri kapuban

Tovább olvasom az új blogon!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://miskolcadhatott.blog.hu/api/trackback/id/tr637514290

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jagdpanther 2018.06.05. 14:26:00

Remek cikk, nagyon fájdalmas olvasni a regebbi idezeteket benne , es ugyanugy dühitô is a romanok es tarsaik miatt. Remelem egyszer visszakapjak ezek a mocskos arulok is ..

Andriska07 2018.09.07. 23:00:20

Kiváló írás! Mindig lenyűgöz az akkori választékos és intelligenciát sugárzó megnyilvánulások magas színvonala, a hozzáállásról nem is beszélve. Ma hány önkormányzati vagy más politikus/képviselő tudna hasonló színvonalon megnyilvánulni?
süti beállítások módosítása