2018. júl 06.

Fotókon a kettészakadt '40-es évek

írta: Miskolc régen és ma
Fotókon a kettészakadt '40-es évek

Mivel az előző összeállításunkban elsöprő többséggel szavazták meg olvasóink, hogy az 1930-as évek utáni évtizedet is mutassuk meg képeken, így ismét hoztunk olyan fotókat, amelyek közül a legtöbb most lát először napvilágot. 

Ha a '30-as éveket boldog békeidőkként jellemeztük, akkor a rá következő évtizedet sokkal inkább a kettészakadás időszakaként definiálhatnánk. Bár a 2. világháború szele már 1940-re megcsapta az országot, ez a városra eleinte pozitív hatással volt. Megnövekedett az ipari üzemek termelékenysége (ez leginkább a Vasgyárat érintette), csökkent a munkanélküliség, a bérek nőttek, ez közvetve kihatott a lakosság közhangulatára is. Ez az állapot azonban nem sokáig tartott: az áremelkedés, a férfilakosság folyamatos besorozása és a háború további velejárói már komolyabban éreztették hatásukat.

1944-ben pedig a városhatáron belülre is elért a háború. Márciusban a németek megszállását júniusban égi "áldás" követte a szövetségesek részéről mintegy száz bombázó képében, 200 tonna bombát ledobva a városra. Magyarország sikertelen kiugrási kísérlete után szűk három hónapra a nyilasok vették át a hatalmat Miskolcon, hogy ugyanazzal a lendülettel - a németekkel együtt - december 2-án elhagyják a várost. Egy napra rá a "váltás" is megérkezett, a szovjetek kezdtek el berendezkedni a városban. 

Érdekes kontraszt, hogy a szovjetek megérkezése után pár nappal történt Miskolc történetének talán legnagyobb eseménye, amiért a városi elöljárók már évtizedek óta lobbiztak. 1945 január 1-én Miskolc egyesült Diósgyőrrel (és a hozzá közigazgatásilag tartozó Vasgyárral) és Hejőcsabával, így megvalósult a sokáig dédelgetett Nagy-Miskolc-álom. 

Ahogyan a képeken is látni fogjuk, a '40-es évek második felét már az új rendszer, a szocializmus berendezkedése jellemezte. Zűrzavaros évtizede volt ez az országnak, benne pedig Miskolcnak is. 

78082.jpgAmikor még minden színes volt: Hattyúk etetése a Hámori tavon 1940-ben.

85_253_17_jaross_andor_felvideki_miniszter_latogatasa_miskolcon_1940_1.jpgJaross Andor felvidéki miniszter látogatása Miskolcon

1941_szechenyi_utca_a_varoshaz_ter_felol_nezve_fiat_508c_nuova_balilla_1100.jpgGyalogosok a Széchenyi utcán. Jobb oldalt a járgány egy Fiat 508C Nuova Balilla. 

1943_palotaszallo_a_park_felol.jpgA lillafüredi Palotaszálló a park felől nézve.

85_253_18_az_erzsebet_korhaz_szuleszeti_osztalyanak_dolgozoi_1940.jpgAz Erzsébet kórház szülészeti osztályának dolgozó 1943-ban.

1943_szechenyi_utca_kossuth_lajos_utca_sarka_pannonia_szallo.jpgSzéchenyi utca - Kossuth Lajos utca sarka a Pannónia szállóval. A bal oldali épület ma már nincs meg, a helyén épült az ún. Pátrai tömb.

85_253_62_5_labdarugo_merkozes_a_diosgyori_stadionban_1939-44.jpgFutball mérkőzés...

85_253_61_1_iskolai_tornaunnepely_a_vasgyari_stadionban_1939-44.jpg...és közönsége a nemrég átadott DVTK stadionban.

85_253_63_vasgyari_felszabadult_segedek_csoportja_a_vendeghaz_elott_1940.jpgVasgyári segédek felszabadult csoportja a vendégház előtt.

85_253_64_jugoszlav_munkaszolgalatosok_csoportja_a_vasgyarban_1941.jpgJugoszláv munkaszolgálatosok a Vasgyárban.

85_253_42_diosgyori_strandfurdo_es_var_az_1940-es_evekben.jpgA Diósgyőri strandfürdő

1942_raba_38m_botond_tiszain.jpgRába 38M Botondokat visz a vonat a Tiszai pályaudvaron.1942_sebesult_honvedok_a_tiszain.jpgÉs a frontról érkező sérülteket hozza szintén ugyanoda.

1944_bombazas.jpgAz 1944-es bombázás számos esetben téves célt ért, és többek között ilyen nyomokat hagyott a belvárosban. 

Idézet egy korábbi cikkünkből: 

"Bár a célpont a Rendező pályaudvar volt, a bombázás helyét megjelölő füstsávot elsodorta a szél. Ennek a "kis" malőrnek köszönhetően a Semmelweis Kórház környéke és a Népkert, a mai Vörösmarty lakótelep, valamint a Búza tér és a Zsolcai kapu is bőven kapott az égi áldásból. A vásárcsarnok, ami már akkor is emblematikus épülete volt a városnak, romhalmazzá vált. Úgy összelapította a légnyomás az épület előtt álló villamoskocsit, mint egy belvárosi csöves a sörös dobozokat szombat este. Csodával határos módon a vásárcsarnok alatti óvóhely sértetlenül megvédte az ott tartózkodókat. Nem volt azonban ilyen szerencséje a Zsolcai kapuban lévő Járványkórháznak és a Szilágyi-Diskant Gépgyárnak sem. Utóbbi 90%-ban elpusztult. A Semmelweis (akkor Erzsébet) Kórházban csupán az ablakok repültek be, azonban a közel eső lakóházak vagy telitalálattal porrá lettek, vagy a záporozó törmelékektől dőltek össze."

legelharito_uteg_a_rendezo_palyaudvaron_hatterben_a_martinkertvarosi_reformatus_templom_tornya.jpgLégelhárító üteg a Rendező pályaudvaron. Háttérben a martinkertvárosi református templom tornya.

85_253_66_szocdem_partgyules_a_vasgyari_vasas_otthonban_1946k_1.jpgLelkes ünnepség színhelye volt február végén a vasgyári Vasas Otthon. "Éljen a Párt!"

Erről találtunk is egy 2 perces archív összefoglalót, íme:

 85_253_21_majus_1-i_felvonulas_1947.jpgMájus 1-i felvonulás a belvárosban...

85_253_43_1_majus_1-i_felvonulas_diosgyorben_1947_1.jpg...és Diósgyőrben

85_253_44_diosgyori_villamos_remiz_1947_1.jpgA ma már nem létező villamos remiz. Jobb oldalra tekintve rájöhetünk, hogy a kép már a '45 utáni érában készült, a kidomborodó személyi kultuszként az indóházon is figyelnek már a nagy testvérek (Lenin, Rákos és Sztálin)

85_253_65_1_tornaunnepely_a_diosgyori_stadionban_1945-50.jpgTornaünnepély a Diósgyőri stadionban...

85_253_90_perecesi_sportolok_1948_1.jpg...és a perecesi sportpályán. Mára ez a pálya teljesen eltűnt. A kis bányászfalu ekkor élte virágkorát.

85_253_20_1_helyreallitott_mozdony_1947.jpg1947-ben így ünnepelték meg egy mozdony helyreállítását.

1949_szechenyi_utca_a_piva_kesobb_napsugar_cukraszdatol_a_szinhaz_fele_nezve_jobbra_a_kazinczy_utca_torkolata.jpgSzéchenyi utca a Piva (később Napsugár) cukrászdától a színház felé nézve. Jobbra a Kazinczy utca torkolata.

 

Szólj hozzá

szocializmus dvtk második világháború bombázás vasgyár nagy-miskolc