Mit Miskolc adhatott


Egy fotópályázat hozta el nekünk az '50-es éveket

2020. november 08. - Miskolc régen és ma

Ha lenne a "fekete-fehér/színes" című rovatunknak definíciója, akkor azt egészen szépen lehetne illusztrálni az alábbi fotókon keresztül. Ezekben a könnye(bbe)n fogyaszható kis cikkekben ugyanis a város különböző korszakait igyekszünk bemutatni, ahol szöveg helyett a képek beszélnek. Ezúttal az…

Tovább

Megvan a II. Miskolc Lencsevégen fotópályázat győztese

Január 13-án, pénteken ünnepélyes díjátadó keretében hirdettük ki a II. Miskolc Lencsevégen fotópályázat végeredményét a Drót Bisztróban.  A díjátadón részt vettek a döntőbe jutott képek alkotói, valamint többen az esemény támogatói közül is, így majd' 40 fő tisztelt meg minket jelenlétükkel. 

Tovább

II. Miskolc Lencsevégen Fotópályázat Döntő

Elérkeztünk a II. Miskolc lencsevégen fotópályázatunk döntőjéhez. A selejtezőnek 18 pályázó 49 fotója gyürkőzik neki. A képekre facebook oldalunkon lehetett szavazni. Az eredeti tervet azonban az egyenlőség jegyében megváltoztattuk, és úgy döntöttünk, hogy mind a 18 versenyző egy fotóját (az amelyik…

Tovább

Lőttél egy jó képet a városról? Akkor eljött a te időd! - A II. Miskolc Lencsevégen fotópályázat versenykiírása

Idén második alkalommal indítjuk útjára a "Miskolc lencsevégen" elnevezésű fotópályázatunkat. Hogyan nevezhetsz? -A versenyben mindenki részt vehet, legyen az hobbi vagy profi fotós. Nem teszünk különbséget! - Nevezni maximum 3 képpel lehet! - A fotó témáját tekintve az egyetlen megkötés…

Tovább

Megvan a I. Miskolc lencsevégen fotópályázat győztese

Eljött a várva várt pillanat, azaz kihirdetjük fotópályázatunk győztesét. Mielőtt azonban rátérnénk a helyezésekre, szeretnénk megköszönni a versenyzőknek a kiváló munkákat, valamint mindenkinek, aki legalább egy szavazattal, egy megosztással hozzájárult ahhoz, hogy fotópályázatunk eljusson ennyi…

Tovább

I. Miskolc lencsevégen fotópályázat- a zsűri véleménye

Mint azt ígértük, zsűritagjaink igyekeztek egytől egyig kiértékelni a döntős fotókat. A lentiekből kiderült, hogy a zsűritagok nem finomkodtak a véleményekkel, ellenben mindegyikük igyekezett építő jellegű kritikát megfogalmazni, tanácsokat adni. Csak remélni merjük, hogy a néhol markáns vélemények…

Tovább

Bemutatjuk a fotópályázat zsűrijét

Mint azt a fotópályázatunkat követők már tudják, a döntős fotókat egy szakmai zsűri fogja elbírálni, mindamellett hogy a finalista 12 képre továbbra is lehet voksolni az erre szolgáló bejegyzésben. Ahogy ígértük, egy külön posztban bemutatkoznak zsűritagjaink, akik szakmai szemmel fogják…

Tovább

I. Miskolc lencsevégen fotópályázat - döntő

Elérkeztünk a I. Miskolc lencsevégen fotópályázatunk döntőjéhez. Aki követte eddig az eseményeket, az tudja, hogy az első körben 32 fotós 82 pályaműve indult a versenyben. A képekre facebook oldalunkon lehetett szavazni. A fotók alapján az is kiderült, hogy legnépszerűbb fotós téma leginkább a…

Tovább
süti beállítások módosítása