2013. jún 28.

Köszöntő

írta: Miskolc régen és ma
Köszöntő

avagy miért olvassátok ezt a blogot

Kedves miskolciak és nem miskolciak! 

Ez a blog egy amolyan hiánypótló célzattal jött létre, hiszen más megvenni és elolvasni egy Miskolcról szóló útikönyvet, vagy akár egy történeti áttekintést, mint bejárni azokat a helyeket, amikről szólnak, persze, ezzel nem árultam el nagy titkot. A miskolci útikönyvek mindig a város jelenét, látnivalóit emelik ki, míg a történeti áttekintések a város múltjával, történelmével foglalkoznak. 

Mivel a diplomamunkám is Miskolc trianoni hatásairól szólt (kisebb párhuzamot vonva Kassával), így volt alkalmam jobban beleásni magam, levéltári kutatásaim során a város múltjába, beleértve a különböző korszakok városfejlesztési terveit és kivitelezéseit, kultúrtörténeti fejlődését, nem beszélve a jelenlegi városrészek történetéről, Miskolc törvényhatósági jogú városi rangra emelésétől kezdve (1909), a "Nagy- Miskolc" koncepció megvalósulásáig, azaz a mai városkép kialakulásáig. 

Ha az ember ezekkel tisztában van, akkor teljesen másképpen jár-kel Miskolc utcáin. Beszélnek az épületek, az utcák, a műemlékek, sőt az utcanevek is. Miután 6 év elteltével hazatértem Miskolcra, úgy gondoltam, bejárom a város egyes részeit, és képekkel, néhol videókkal illusztrálva, az írások szárazságát elkerülve, képességeimhez mérten humoros stílusban megpróbálom összehasonlítani a régi városképet a mostanival, mindezt úgy, hogy az adott városrész történetének utánanézve kimegyek a helyszínre és megpróbálom felkutatni a letűnt helyszíneket, érdekességeket gyűjtök róluk, és néha 1-1 kocsmába is betérek beszélgetni emberekkel, hiszen az a tapasztalatom, hogy mindig a különböző vendéglátóipari helyeken találom meg a beszédes, a szó jó értelmében túlfűtött lokálpatriótákat. :) 

Előre jelzem, nem célom sem a politizálás, sem a város túlzott rossz, ill. jó színben feltüntetése, csakis annak elbeszélése, amit látok, tapasztalok, ezzel persze egy alternatív városimázst építve!

A további bejegyzésekhez kellemes olvasást kívánok! 

 

 

Szólj hozzá

város köszöntő miskolc borsod múlt jelen városrész imázs aktualis nagy miskolc