2014. ápr 18.

MMK- Avagy miskolci múltidéző képeslapok 2. rész

írta: Miskolc régen és ma
MMK- Avagy miskolci múltidéző képeslapok 2. rész

Kedves Olvasók! 

Blogoldalunk lassan egy éves, így ennek apropójából életre hívunk egy új sorozatot, rovatot, amelyben képeslapokon keresztül mutatjuk be a régi Miskolcot. Ezen gyűjtemény valamivel több mint 200 digitalizált példányt számlál, ami, reméljük továbbra is bővülni fog. 

Végigkattintgatva ezeket a lapokat szinte a hideg kirázott. A képeslapok alapján a város bizonyos része szinte alig változott az utóbbi évszázadban, de vannak olyan megörökített fotók is, ahol csak az igazán szemfülesek veszik észre, hogy ez valójában Miskolc egy szeletét ábrázolja. Vannak olyan lapocskák, amiket látván szinte felnevet az ember, de ahogy megnézi a következőt, a humor úgy fordul át bánatba, hiszen a következő képeslap már olyan épületet ábrázol, amit bűn volt lebontani, vagy épp fordítva, bűn volt oda bármit is építeni, inkább meg kellett volna hagyni a természetnek.  

Hogy jön Miskolchoz Velence? A pipázó nap? Hogy nézett ki egy miskolci borgőzös éjjel? Mit üzentek egymásnak akkoriban a képeslapokon? Hogyan képzelték el egy évszázaddal ezelőtt a miskolci kocsonyában pislogó békának legendás pillanatát? Vagy egyáltalán, mire voltunk büszkék évtizedekkel ezelőtt?  

Jöjjenek velünk! Utazzunk vissza együtt Miskolc múltjába! 

Íme a sorozat 2. része!

<----Segítsd munkánkat egy like-kal facebook oldalunkon! Köszönjük! 

960099_625848464141133_1885507849_n.jpg

 

379714_625832357476077_615098789_n.jpg

997015_625849370807709_598569368_n.jpg

1460095_625841137475199_1943477270_n.jpg

548491_625837947475518_511568237_n.jpg

1520668_625824917476821_103139289_n.jpg

936584_625845094141470_1103804495_n.jpg

988439_625831134142866_2117342350_n.jpg

734518_625851247474188_67520872_n.jpg

1455972_625825310810115_772313155_n.jpg

935301_625846750807971_1329800642_n.jpg

1520646_625832050809441_1881378898_n.jpg

 

644333_625817187477594_301737014_n.jpg

1512716_625830067476306_1510485643_n.jpg

523563_625839624142017_1046673872_n.jpg

946721_625851387474174_513939596_n.jpg

1486712_625832880809358_107535162_n.jpg

1476614_625822157477097_1558525694_n.jpg

1479505_625837150808931_1874199285_n.jpg

1469924_625843450808301_595235699_n.jpg

1509861_10201643297066209_332665802397440242_n.jpg

Kiváncsi vagy az első részre? ITT találod!

Szólj hozzá

éjszaka velence kilátó iskola miskolc képeslap múlt szinva lillafüred látkép széchenyi vásárcsarnok avas tiszai földes szemere hámor miskolcz miskolc tortenete