2014. ápr 22.

MMK- Avagy miskolci múltidéző képeslapok 3. rész

írta: Miskolc régen és ma
MMK- Avagy miskolci múltidéző képeslapok 3. rész

Kedves Olvasók! 

Blogoldalunk lassan egy éves, így ennek apropójából életre hívunk egy új sorozatot, rovatot, amelyben képeslapokon keresztül mutatjuk be a régi Miskolcot. Ezen gyűjtemény valamivel több mint 200 digitalizált példányt számlál, ami, reméljük továbbra is bővülni fog. 

Végigkattintgatva ezeket a lapokat szinte a hideg kirázott. A képeslapok alapján a város bizonyos része szinte alig változott az utóbbi évszázadban, de vannak olyan megörökített fotók is, ahol csak az igazán szemfülesek veszik észre, hogy ez valójában Miskolc egy szeletét ábrázolja. Vannak olyan lapocskák, amiket látván szinte felnevet az ember, de ahogy megnézi a következőt, a humor úgy fordul át bánatba, hiszen a következő képeslap már olyan épületet ábrázol, amit bűn volt lebontani, vagy épp fordítva, bűn volt oda bármit is építeni, inkább meg kellett volna hagyni a természetnek.  

Hogy jön Miskolchoz Velence? A pipázó nap? Hogy nézett ki egy miskolci borgőzös éjjel? Mit üzentek egymásnak akkoriban a képeslapokon? Hogyan képzelték el egy évszázaddal ezelőtt a miskolci kocsonyában pislogó békának legendás pillanatát? Vagy egyáltalán, mire voltunk büszkék évtizedekkel ezelőtt?  

Jöjjenek velünk! Utazzunk vissza együtt Miskolc múltjába! 

Íme a sorozat 3. része!

<----Segítsd munkánkat egy like-kal facebook oldalunkon! Köszönjük! 

1535730_625839547475358_1179192581_n.jpg

 

999464_625837727475540_893952470_n.jpg

988820_625838100808836_893033041_n.jpg

1005850_625850120807634_647291868_n.jpg

580586_625833250809321_489890554_n.jpg

945439_625831264142853_1003140199_n.jpg

1463210_625825574143422_1632941495_n.jpg

993839_625832927476020_1084925921_n.jpg

1002043_625832757476037_1708052801_n.jpg

1474509_625844517474861_317380268_n.jpg

1472877_625836604142319_1652637192_n.jpg

1455861_625824950810151_1209702036_n.jpg

1470171_625819840810662_1927615552_n.jpg

1471854_625835707475742_1052450400_n.jpg

1535700_625832120809434_524080636_n.jpg

544908_625818887477424_235172817_n.jpg

936027_625834184142561_99400261_n.jpg

1471321_625830704142909_263839608_n.jpg

1497813_625850550807591_898567117_n.jpg

1477739_625826430810003_1130983056_n.jpg

1471837_625844237474889_1399941441_n.jpg

 Kiváncsi vagy az első részre? ITT találod! És a másodikra?

Szólj hozzá

kilátó miskolc borsod képeslap múlt belváros lillafüred weidlich miskolc tortenete