2014. aug 10.

A kezdetek - Miskolc története 1. rész

írta: Miskolc régen és ma
A kezdetek - Miskolc története 1. rész

"Tudjátok-e, hol van Diós-Győr?
Láttátok a regényes tájt:
A bércet és barlangot, melyet
Az őserő építe, vájt?"

Tompa Mihály: Diósgyőr

Bevezetés

Mikor azt a felelőtlen kérdést tettem fel az oldalunkon, hogy a kedvelőink szeretnének-e egy olyan sorozatot olvasni, mely egy sajátos stílusban, mégis a tájékoztatás legnagyobb igényével íveli át Miskolc történetét, még bele sem gondoltam abba, hogy mekkora fába vágom a fejszémet. Vagyis tudtam: hatalmasba. Miután ennek a kis sorozatnak alapjául egy általam megírt szakdolgozat áll, így belekóstolhattam már a város múltjának a tanulmányozásába, azonban az a bizonyos diplomamunka inkább a 20. században kialakuló "Nagy-Miskolczot" állította középpontba, így a kezdetekkel csak érintőlegesen foglalkoztam.

Hogy mégis mi szülte az ötletet? Egészen konkrét oka van, röviden. A jelen keserűsége. Bővebben? Nem becsüljük a várost, ahol élünk, pedig ki más tehetné szebbé, mint mi, akik benne élünk. De hogyan és miért akarnánk szebbé tenni, ha a múltját nem is ismerjük? Mi lesz, ha nem foglalkozunk lakóhelyünkkel? Elhagyjuk. És abba belegondolt már valaki is, mi lesz, ha mindenki elhagyja?

Az, aki most a városhatáron belül olvassa ezen sorokat, kicsit álljon fel a monitortól, és nézzen ki az ablakon! Ugye, milyen gyönyörű? Lehet sokan panelokat, vagy épp gyárkéményeket látnak, de igen, ez is a múltunk része. De nézzünk ki jobban azon ablakon! A minap a fodrászom mesélte, hogy elmentek Horvátországba nyaralni, Egy dirrel-durral beharangozott program keretében elvitték őket egy kis lakatlan szigetre, ahol a nagy szenzációt egy akkora cseppkőbarlang jelentette, ahova ketten fértek be egyszerre. Azért tartott egy napig, mert a hajó 60 fős volt...

Akkor miről is beszélünk? Bár tengerpartunk és lakatlan szigetünk nincs, de körbe vesznek minket a hegyek, tavak, vannak patakjaink, egy gyönyörű várunk, fürdőink, és még számtalan olyan csoda mellett éljük mindennapjainkat, amiről még lehet nem is tudunk, vagy csak nem akarunk róla tudomást venni.

miskolc_1888_191956.jpg

Pedig kevés olyan település van Magyarországon, melynek múltja olyan távolra nyúlik vissza, mint Miskolcé. A mai értelemben vett Miskolc és környéke gyakorlatilag az őskortól fogva lakott terület. Kiváló természeti adottságai, a már említett hegyei, völgyei, vizei és elhelyezkedése minden nép számára vonzó volt, ennek köszönhetően alakult ki itt kezdetben egy olyan kultúra, mely amolyan láncreakciót beindítva vonzotta ide a népvándorlás kori népeket, majd honfoglaló őseinket, nemzetségeket letelepítve, várakat építve. Miskolc és a vele szorosan együtt élő, ám közigazgatásilag különálló Diósgyőr később koronauradalommá vált, hozzásegítve a várost és a régiót ahhoz, hogy évszázadokon keresztül meghatározó helyszíne legyen az országnak, így lehetőséget biztosítva az ott élőknek a fejlődéshez, megteremtve ezzel egy polgárosodó, fejlett infrastruktúrával rendelkező várost, amely - bár a többi magyar városhoz képest későn is - de joggal érte el azt, hogy a kor legnagyobb közigazgatási elismerését, az önálló törvényhatósággal bíró városi címet megkapja. Ezzel együtt pedig arra az útra lépjen rá, hogy az akkor már összenőtt városrészek egyesítésével kialakuljon az a Nagy-Miskolcnak nevezett városkép, melyben ma is élünk. 

De ne szaladjunk ennyire előre, inkább tekintsük át, miért tartják Miskolcot és környékét az őstörténeti kutatás egyik legfontosabb lelőhelyének! 

Kezdetek

A legkorábbi leletek 60-70 ezer évre nyúlnak vissza. Az emberelődök által előállított kőeszközöket találtak Miskolc belvárosában, az Avas keleti oldalán, Tapolcán, Felsőhámorban, a Szeleta-barlangban. Ezek közül is az elsők az ún. "Bársonyházi szakócák", amely az első bizonyíték volt az ősember magyarországi jelenlétére. Eredetiségének vizsgálata, korának meghatározása a zseniális Herman Ottó kitartó munkájának köszönhető. 

szakoca.jpg

SzakocaAvas01.jpg

A Bársonyházi szakóca

Hogy mi volt ebben a legnagyobb meló? Mivel az akkori őstörténet kutatás álláspontja az volt, hogy Magyarország területén, sőt a Rajnától keletre jégkori (akkoriban „diluviális”-nak nevezett) ember nem élt. Herman Ottónak ezzel az előfeltevéssel kellett megküzdenie. Sok nemtelen támadás érte emiatt, még a hamisítással is megvádolták, ám az idő Hermant igazolta. Moriz Hoernes 1903-ban, Bécsben megjelent, Európa őskőkorát tárgyaló tudományos munkájában már komolyan méltatta a miskolci leleteket. A "Bársonyházi szakócák" elnevezés egyébként úgy jött, hogy a 3 kőből álló leletet Bársony János (ugye, milyen ismerős nevek?), egykori jogász, városi ügyész házának építésekor találták meg 1891-ben, az akkori Rudas és Rákóczi utca sarkán.

HouseOfBarsony.jpg

 

Bársony János egykori háza

1905-ben Herman kezébe került egy korábban, sírásás közben az avasi temetőben talált gyönyörű, levél alakú „nyílkő”. 1906-ban Herman kezdeményezésére és Darányi Ignác fölművelési miniszter támogatásával talajtani vizsgálatok kezdődtek a városban Papp Károly vezetésével, a Bükk hegység barlangjaiban pedig Kadić Ottokár kezdett ásatásokba. A Kecske-lyuk és a Büdös-pest sikertelen végigkutatása után a Szeleta-barlang következett, ahol sok csontlelet mellett gondosan megmunkált, babérlevél alakú kovakő lándzsahegyeket találtak. Ezzel végleg beigazolódott az ősemberek jelenléte a területen.

letöltés_1.jpg

 

Herman Ottó (1835-1914)

1928-ban, az avasi kilátópark létesítése közben, gyakorlatilag a mai kilátó helyén, őskori kovabányák nyomaira leltek, s ezek voltak az első Magyarországon felfedezett ilyen helyek. Az 1940-es évektől az avasi szőlőkből is előkerültek leletek. Később, 1958-ban, a SZOT-székház (ma ITC-székház) építése előtti leletmentő munkálatok közben egy kőeszközkészítő műhelyt tártak fel, ahol az avasi Tűzkövesről (a mai Kálvária mögötti terület) és más avasi fejtőgödrökből származó alapanyagot dolgoztak fel. 1988-ban – útépítés közben – újabb kovabányát fedeztek fel az Avas-tetőn. Ezzel bebizonyosodott, hogy a kilátótól a Kálváriáig terjedő terület a Bükk-vidéken élt őskőkori népcsoportok kovalelőhelye volt.

kovabánya.jpg

 

8026208.jpg

A Szeleta-barlang

 

A Tűzkövesen 2004-ben, Ringer Árpád vezetésével indult ásatások arra is fényt derítettek, hogy az itt kovát bányászó emberek – egyedülállóan – hőtechnikával kombinálták a bányászatot, illetve a gyártás folyamatát. A 70 000 éves leleteket 2005-ben nemzetköri konferencián értékelték, és a középső őskort – az eszközök előállítása tekintetében – „Avas előtti” és „Avas utáni” korszakra bontották. Neandervölgyi emberek jelenlétére utaló nyomokat fedeztek fel Miskolctapolca barlangjaiban, a Suba- lyukban, valamint Sajóbábony környékén is.

Újkőkori maradványok is előkerültek a Tiszai- pályaudvar fűtőházának építésénél, az aggteleki Baradla- barlangban. Ebből az is kiderült, hogy a bükki emberek széleskörű kereskedelmet folytattak, ahol a legfőbb cseretermék a kovakő és az obszidián volt.

Miskolc_Archaeological_Sites.jpgMiskolc régészeti feltárásai 

Rézkor és népnádorlás kor

A kőkor végétől a késői bronzkorig tartó időszakból (Kr.e. 6-1. évezred) nem találtak régészeti leleteket a környéken, a miskolci táj mint emberi település – úgy tűnik – háttérbe szorult ebben az időszakban. (A Herman Ottó Múzeum régészeti osztálya jelezte, hogy "van néhány lelőhelyünk a város területéről, méghozzá a rézkori Baden-kultúra és a középső bronzkori hatvani kultúra idejéből"). A késői bronzkorban viszont jelentős változás történt, ebből a korból két földvár nyomait is feltárták. Az egyik a Miskolctapolcától 3,5 kilométerre található Leányvár, a másik a Bükkszentlászlón feltárt Nagysánc. A földvárak építése a késői bronzkorban kezdődött. Bükkszentlászlón szépmívű bronz ékszereket találtak, Leányváron őskori cserépmaradványokra leltek.

A népvándorlások korában (Kr. u. 4-8. sz.) számos nép özönlött át a Kárpát- medencén, így Miskolcon is. Az ebből a korszakból származó leletek alapján már név szerint meg tudjuk említeni a régióban áthaladó, kisebb- nagyobb ideig itt időző népeket. Bizonyított, hogy jártak itt kimmerek (ezt az elméletet azonban már már elvetették) kotinus kelták, szkíták, jazig szarmaták, gepidák és avarok. 

kelta terjeszkedes.gif

Kelta terjeszkedés a népvándorlás korában

1931-ben Muhiban, három évvel később az Egyetemváros területén találtak szkíta és kelta leletegyütteseket.  A legszebb mégis az 1928-as zöldhalompusztai lelet: az ott talált, pajzsdíszként használt aranyszarvas a mai napig a Herman Ottó Múzeum kincse és emblémája.

hom.jpg

A kelta időkből származik a bükkszentlászlói földvárból 1846-ban előkerült, 367 darabos éremlelet, amely Bécsbe került. Az érmék előlapján gömb, hátlapján ló és lovas motívumok találhatók. Földművelésselállattenyésztéssel foglalkoztak, de ők honosították meg a korongozó fazekasságot és a vaskohászatot is. Bükkszentlászlón kívül letelepedtek Diósgyőrben és Miskolc belső részein is. 

A kelta kor utáni időkből csak szórványosan kerültek elő leletek, hiszen a hunok inkább az Alföldön telepedtek le. Nagyobb számban ismertek azonban a germán kvádok emlékei, amiket a belvárosban, az Erzsébet téren és a Sötétkapu környékén találtak meg. A népvándorlás második hullámából a Vezér utcán talált avar övveretek, illetve az Alsózsolcán feltárt sírleletek említendők.

 A honfoglaló magyarság egy kevert nemzetiségű őslakosságot talált Miskolc területén. Hogy mi történt ezután, az a következő részből derül ki!

Szerző: Nagy Attila

Az itt megjelent anyagot részben vagy teljes egészében átvenni a "Mit Miskolc Adhatott" blog engedélyével lehet! 

 

Szólj hozzá

miskolc őskor múlt kelta ókor múltidéző diósgyőr herman ottó avar bronzkor szkíták kőkor bársony jános kimerek bársonyház miskolc a multban miskolc tortenete