Mit Miskolc adhatott

Ízleld meg idén is a történelmi Avast - jön a IV. Borangolás

2015. április 28. - Miskolc régen és ma

Űzik már a fársángot,
Bor, muzsika, tánc, múlatság,
Kedves törődés, fáradság,
Kik hajdan itt múlattatok,
A közhelyről oszoljatok!
Kongatják a harangot:
Űzik már a fársángot!

 

Csokonai Vitéz Mihály

Nem is olyan rég egy hosszabb írásban értekeztünk azokról a városfejlesztési ötletekről, amik bizonyos szempontokat figyelembe véve színesebbé, de leginkább élhetőbbé tennék városunkat. Ebből a szavazásból is kiderült, hogy sokan tartották fontosnak azokat a turisztikai beruházásokat, melyek a város tradícióit ápolják. Nem is csoda, hiszen jelenleg is vannak olyan kiaknázatlan, gazdag történelemmel bíró részei Miskolcnak, amiket illene végre felismerni és egyben elismerni azzal, hogy törődünk vele, imázst építünk neki. Ilyen például az Avason található pincesor is, ami fényes múltját az évszázadok alatt kialakult borkultúrájának köszönheti, épp ezért hiba lenne azt csupán lábjegyzetekben (f)eltüntetni.561943_258715920891589_1142539213_n.jpg

Ahogy anno fogalmaztam: milyen jó is lenne egy tízperces, könnyed séta után egy pezsgő borospince rengetegben találni magunkat! Szinte látom lelki szemeim előtt a teli borospincéket, hallom a kiszűrődő hegedűszót a pincékből, miközben borgőzős magyar népdalokat kezdenek énekelni a csöppet sem szomjas férfi és női torkok. 

borangolas2_140510ml_09.jpg

Ennek a hangulatnak a felidézésében segít nekünk az immáron negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Borangolás. A 2012-ben útjára induló rendezvény szervezői évről-évre mindent megtesznek azért, hogy egy nap erejéig felidézzék a miskolci borturizmus tradícióját.

2012_05_12_avasi_pincek_059.jpg

Ezen a napon kisebb-nagyobb túrák keretein belül bejárhatjuk a különböző pincéket, megkóstolhatjuk a borokat, vagy éppen ebédelhetünk valahol egy jót. A túrákat szervezett formában vagy önállóan is megtehetjük, a hangulat mindenképpen garantált, akár a hosszabb, akár a rövidebb útvonalat választjuk. 

150116_275723709190810_1225878125_n.jpg

A túrák mellett mindenféle kiegészítő programokon is részt lehet venni, melyet a különböző pincék, éttermek garantálnak. Attól sem kell félni, hogy a hegyen vezető, kacskaringós utakon esetleg eltévesztjük a célt, hiszen a rendezvény ideje alatt mindenhol hostessek adják a barátságos útbaigazítást. A programok 12.00-kor kezdődnek és a tervek szerint este 8-ig tartanak majd, bár az előző évekből kiindulva erős a gyanúm a túlórázásra.

10689517_784266525003190_4169253037389500932_n.jpg

Miért tudom tehát ajánlani a Borangolást? Mert e rendezvény alkalmával nem csak a finomabbnál finomabb borokat kóstolhatod meg. A pohár bor mellé ugyanis olyan extrák járnak, amit nem kapsz meg máshol: megismerheted Miskolc évszázadokra visszanyúló borkultúráját, megcsodálhatod az építészetileg is egyedülálló borházakat, vagy dalolhatsz egyet a muzsikusokkal karöltve, úgy, ahogy elődeink tették ezt a pincesor fénykorában. Ha pedig megpihenni vágysz a sok élmény után, az egyik pince kertjében leülve gyönyörködhetsz a belvárosi panorámában, ami a hegyről nézve épp a lábaid előtt hever. Egészen pontosan tízpercnyire.

miskolcn.jpg

Az idei Borangolásról bővebb információkat a rendezvény facebook oldalán találtok.

A bejegyzés trackback címe:

https://miskolcadhatott.blog.hu/api/trackback/id/tr517405648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása