Hetekkel ezelőtt azon gondolkodtam, hogy vajon van-e okunk nekünk, miskolciaknak, borsodiaknak keseregni, hogy rosszak a gazdasági körülmények, nincs munkahely, lehetőség, a társadalmi szegregáció nálunk kiélezettebben jelenik meg, mint máshol, magyarul valóban rosszabb-e az élet itt, mint máshol.

Miskolc felülről(Forrás: http://martinkertvarosireformatusok.hu/miskolc/)

Keresgéltem is szorgalmasan az interneten erre vonatkozó tanulmányokat, statisztikákat, de egy kis idő után rájöttem, hogy ezek ismertetésére semmi szükség, és valószínűleg senkit nem vigasztal, ha azt mondom, hogy Miskolcon az átlagkereset megegyezik az országos átlaggal. A legnagyobb hasonlóságot abban véltem felfedezni, hogy Miskolc és az ipar kapcsolata olyan mint Magyarország és Budapest kapcsolata. Nem mondok újat azzal, hogy itt minden az ipar köré épül és tulajdonképpen a foglalkoztatási ágazatok közül ez tölti ki a legnagyobb szeletet a kördiagrammon, az viszont kissé aggasztóan hangzik-látszik, hogy a város nem tud más jellegű munkalehetőséget kínálni. Ezalatt azt értem, hogy az ipar mellett a legtöbb ember közfoglalkoztatásban dolgozik, tehát a versenyszféra finoman fogalmazva is a béka feneke alatt van. Pedig nem kell közgazdásznak lenni ahhoz, hogy megállapítsuk, a piacgazdaságnak a munkalehetőségek sokszínűsége tesz jót.

A vasgyár bezárása óta a város keresi önmagát, de felelős gondolkodás és a jövőbe vetett hit nélkül ez nem fog menni. Nem szeretnék belemenni a brainstormingba, hogy mivel lehetne a szürke háttérszerepből kiemelkednie Miskolcnak, az nem az én tisztem, de mivel egy blog szerkesztői vagyunk, ezért lehetőségünk van kifejezni aggodalmainkat. A cikk megihletésekor nem az volt a tervem, hogy ezt írom, de a számok tanulmányozása közben egyre inkább elment a kedvem attól, hogy leírjam azt, ami a miskolciak mindennapjaiba már rég befurakodott és azt, hogy mi az, ami emberek pesszimizmusának okot ad. Mindannyian tudjuk, hogy az egyoldalúság, ami gúsba köt mindenkit. A lehetőségek hiánya sajnos az önmegvalósítás legnagyobb ellensége és ez az oka a város elöregedésének. A tehetetlenség rémisztő gondolata a fiatalokat elűzi, az itt maradókat pedig elnyomja.

Természetesen az ember alapvetően nem arra született, hogy keseregjen, ezért mindenki keresi a jobbat és mindenki igyekszik a saját életét jobbá tenni. Építeni-szépíteni.

Mi is ezen vagyunk, emiatt jött létre az oldalunk szempontjából mérföldkőnek számító I. Miskolc lencsevégen fotópályázat, ami végül hatalmas sikernek örvendett és több, mint 80 képpel neveztek a versenyzők. Mi is azon vagyunk, hogy a szürke, egyhangú hétköznapokba színt csaljunk és mosolyt. Mi is azon vagyunk, hogy megtaláljuk azt, amitől mosolygós emberek fognak ülni a szeretett villamosainkon. Mi is azon vagyunk, hogy miskolcinak lenni identitás legyen és kiváltság! Várjuk, hogy a város mindenkori döntéshozói is elköteleződjenek egy olyan irány mellett, ahol a cél nemcsak a felső rétegek életszínvonalának emelése, hanem cél az, hogy a város elinduljon egy patrióta, egy céltudatos, egy követendő úton, felfelé amellyel kiharcolhatja magának azt a helyet az emberek tudatában, amelyet egy ilyen múltra visszatekintő város megérdemel!