2016. már 12.

Civilek Miskolcon

írta: akere
Civilek Miskolcon

Ki hallott már a Batyu-Téka étteremről, miskolci állatmenhelyről, az Utánam Srácok! fesztiválról? Talán nem elegen, pedig ezeket mind miskolci civil szervezetek hozták létre. Ezekre az egyesületekre, alapítványokra az ember hajlamos amolyan háttérben tevékenykedő csoportokként gondolni, ami részben igaz is: nem tudnak olyan sokat marketingre költeni, így programjaik, erőfeszítéseik sokszor rejtve maradnak, pedig rengeteg hasznos dolgot tesznek, amivel igyekeznek a miskolciak, vagy egy-egy szűkebb, segítségre szoruló réteg életét könnyebbé, színesebbé, tartalmasabbá tenni. Következzen hát egy áttekintés Miskolc néhány igazán aktív civil szervezetéről, akik egy-egy fontos, de a hétköznapokban talán kevésbé jelen lévő témát karolnak fel.

 

  1. Nyilas Misi Alapítvány

Egyszer, még évekkel ezelőtt egy barátnőm megkérdezte, mit csinálok péntek este. Mivel még semmilyen programom nem volt, érdeklődve hallgattam a javaslatát, hogy menjünk el táncházba. Sohasem néptáncoltam még előtte (leszámítva egy rövid általános iskolai próbálkozást), de gondoltam, egy életem egy halálom, próbáljuk ki. Mikor megérkeztünk a Nyilas Misi Házba, még nem gondoltam, hogy mennyire jól fogok szórakozni, eleinte kissé feszengve álltam be a körbe, de ez hamar elmúlt, mikor láttam, hogy hozzám hasonló kezdők, és rutinos néptáncosok együtt, önfeledten ropják az Esztenás zenekar ritmusaira. Annyira megtetszet, hogy még jó néhány alkalommal elmentem utána is, pláne, hogy erőnléti edzésnek sem utolsó a három óra intenzív néptánc! (Kéthetente pénteken, este 8 – 11-ig, a mai napig működik.) Egy idő után érdekelni kezdett, hogy miért is ez az épület neve, és egy kis utánanézéssel kiderítettem, hogy a Nyilas Misi Alapítvány tulajdonában van, és célja az, hogy egy olyan közösségi helyet biztosítson, ahol a miskolci családok, és általában, az emberek tartalmas szórakozásra találhatnak, miközben nem kell óriási összegeket fizetniük ezért. Az alapítvány a Miskolci Református Egyházközséghez kötődik, így szolgáltatásaik között megtalálhatóak a hittel és a vallással kapcsolatos foglalkozások épp úgy, mint jogsegélyszolgálat, a különböző korosztályoknak szóló klubfoglalkozások, vagy az említett táncház. Érdemes tudni, hogy a Nyilas Misi Ház szálláslehetőséget is biztosít akár Miskolcra látogató családok, akár óvodás, iskolás csoportok számára is.

 from_csogor_orsolya_csogorth_freemail_hu_id_1671_2_dscn7439.JPG

Honlap: http://www.nyilasmisi.hu

Facebook: https://www.facebook.com/NyilasMisiAlapitvany/?fref=ts

Cím: Miskolc, Kossuth Lajos u. 15.

 

  1. Ökológiai Intézet

Róluk nem is Miskolc, hanem Gömörszőlős kapcsán hallottam először, ahol aktívan hozzájárultak a falu felvirágoztatásához, öko-faluvá válásához. A szervezet Miskolcon is aktív tevékenységet folytat, kiállításokat, előadásokat szerveznek, mint az épp aktuális „Láss a polcok mögé” kiállítás, mely a túlfogyasztásra hívja fel a figyelmet, melynek eredményeképp rengeteg, még használható élelmiszer végzi a kukában, vagy épp több száz, vagy akár ezer kilométerről hozott termékeket veszünk, mikor helyben is hozzájuthatnánk a legtöbbjükhöz. Kertészeti tanácsadással, magbörzékkel is igyekeznek segíteni azokat, akik szeretnék az élelmiszernek legalább egy részét maguk megtermelni – az Intézet nagyon is támogatja azt, hogy az emberek kertészkedésre adják a fejüket. Akit érdekel, hogy ő maga mit tehet a környezet védelme érdekében, mindenképpen látogasson el az Ökológiai Intézet rendezvényeire.

 1909672_1252178381464054_8043312929233246239_n.jpg

Honlap (feltöltés alatt): http://www.ecolinst.hu

Facebook: https://www.facebook.com/OkologiaiIntezetAlapitvany/

Cím: Kossuth Lajos u. 13.

 

  1. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területfejlesztési Alapítvány

Úgy találtam erre a szervezetre, hogy német nyelvtanfolyamokat kerestem Miskolcon, és Google barátom elnavigált az ő honlapjukra is. Amellett, hogy tényleg nagyon kedvezményes árú nyelvtanfolyamokat szerveznek, általában félévente, érdekelt, hogy mivel is foglalkoznak még. Nos, elsősorban képzéseket tartanak, melyek hozzásegíthetik az embert ahhoz, hogy munkát találjon (pl. hogyan lehet jó önéletrajzot írni, állásinterjú tanácsadás, stb.) és különböző tantárgyi korrepetálásokat iskolásoknak.

 

Honlap: http://www.borsodifejlesztok.hu/index.php

Facebook: https://www.facebook.com/borsodifejlesztok

 

  1. CineFest Egyesület

Aligha kell bemutatni Miskolc nemzetközi hírű filmfesztiválját, mely idén immár 13. alkalommal szórakoztatja majd a nézőket jobbnál jobb mozgóképekkel. A minden év szeptemberében megrendezett, kéthetes filmfesztivál ingyenes vetítéseivel várja a kis-és nagyjátékfilmek, animációs filmek, rövidfilmek és dokumentumfilmek iránt érdeklődőket. A Művészetek Háza számos, nemzetközi sikert elért film premierének adott már otthont a fesztivál ideje alatt, miközben több kísérőprogram – koncertek, filmes workshopok – színesíti a palettát. Jómagam a CineFest alatt általában munka után beveszem magam a moziba, és az utolsó vetítés végéig szinte ki sem teszem a lábam, mert mindig van olyan film, ami érdekel, sőt, a problémát inkább az szokta okozni, hogy még nem tanultam meg osztódni, így nem lehetek ott az egy időben vetített filmek mindegyikén. Szerencsére a legtöbb alkotást ismétlik is, így kiküszöbölhető ez a probléma. A CineFest Egyesület segít ennek a nagyszabású rendezvénynek a létrehozásában, lebonyolításában.

150915_0728.jpg

Honlap: http://www.cinefest.hu/hu/nyito.html

Facebook: https://www.facebook.com/cinefestmiskolc/?fref=ts

 

  1. Dialóg a Közösségekért Közhasznú Egyesület

Mindig is azt gondoltam, hogy a jövő a kis közösségekben rejlik, ahol az emberek ismerik egymást, így kiépülhet a bizalom, ami szükséges ahhoz, hogy segítsenek egymásnak, és közösen léphessenek fel az őket érintő ügyekben. A nagyvárosokban azonban ezek a közösségek eltűnőben vannak, az emberek elzárkóznak egymástól. Ennek megváltoztatását tűzte zászlajára a Dialóg Egyesület, mely közösségfejlesztő munkája révén igyekszik helyreállítani az egy helyen élők között a természetes emberi kapcsolatokat. Borsod több településén is indultak már programjaik, és jó pár éve már Miskolcon is jelen vannak, főként az Avas lakótelepen – az ő kezdeményezésük többek között az Avasi Közösségi Kávézó – és igyekeznek az egy városrészben élők helyi identitását erősíteni és segítséget nyújtani abban, hogy a szomszédok ismét szóba álljanak egymással, hogy egy-egy kisebb egység. szomszédság ne csak egymás mellett élésről, de az együttélésről szóljon. Az Avasi Közösségi Kávézó, az Avasi Közösségi Tér és az Avasi Settlement Lakás programjai szeretettel várnak mindenkit, nem csak avasiakat. Mindenkinek van értékes tudása, amivel másokat segíthet. cserébe viszont segítséget várhat. Ez egy jól működő közösség alapja.

972328_983571691730923_1557560683220432842_n.jpg

Honlap: http://www.dialogegyesulet.hu

Facebook: https://www.facebook.com/dialogegyesulet/?ref=ts&fref=ts

 

  1. Észak- Keleti Átjáró Egyesület

Az egyesületet szaktársaim, kulturális antropológusok alapították, célja „átjárási lehetőségek biztosítása a káros előítéletek, sztereotípiák, diszkrimináció, stigmatizáció, illetve más társadalmi csapdák által egymástól elszigetelt különböző társadalmi csoportok között”. Ezt az átjárót leginkább a helyi történelemben találták meg, mely mindenkinek közös kötősédi pontot adhat, mely által az ember bármi más csoportba tartozást felülírva, mindenekelőtt miskolci lesz. Miskolc második neve kitörölhetetlenül az Acélváros lett, jelentsen ez kinek negatívumot, kinek pozitívumot. Lehet vitatkozni azon, hogy Miskolcnak jót vagy rosszat tett-e az iparosítás, de tény, hogy az a város történelmének rendkívül meghatározó részévé vált, így vétek volna elfelejteni, kihasználatlanul hagyni a fellelhető forrásokat, és azt, hogy sokan még személyesen tudnak mesélni erről az időszakról. Nem csak Miskolc ipari múltja kap helyet az egyesület kutatásaiban, programjaiban, de más szimbolikus helyek, mint a történelmi Avas is.

2015-ben rendezték meg az Utánam srácok! fesztivált, mely nevét a ’70-es évek egyik kedvelt, részben Miskolcon forgatott ifjúsági sorozata után kapta.

Nem öncélú múltba révedés azonban az egyesület munkája: az említett fesztiválon pl. a programok között szerepelt közös szemétszedés, de Perecesen egy tanodát is működtet az egyesület, mely segíteni igyekszik a gyerekeket, hogy a számukra kedves tevékenységekben kiteljesedhessenek. A múlt tehát átjáró a jelen felé, közös kapcsolódási pontot ad minden miskolci számára – ami segíthet az egymás iránti szolidaritás kialakításában.

 11412224_1597145430525967_1885750323146317714_n.jpg

Honlap: http://atjarokhe.hu

Facebook: https://www.facebook.com/eszakkeletiatjaro.egyesulet/?fref=ts

 

  1. Fügedi Márta Népművészeti Egyesület

Kezdjük azzal, hogy ki is az a Fügedi Márta? Egerben született, de Miskolcon tevékenykedő néprajzkutató, aki a miskolci Herman Ottó Múzeum muzeológusa volt, később a Néprajzi Osztály vezetője (1973–1982), majd megyei múzeumigazgató-helyettes (1982–2000) lett. Tudományos pályafutásának kezdetén népi hitélettel, a folklorisztika általános kérdéseivel foglalkozott, majd érdeklődése a paraszti textilkultúra kialakulásának története, elsősorban a kenderfeldolgozás lokális jellemzői felé fordult. Alapvetően új megállapításokat tett Mezőkövesd és környéke népi kultúrájával és a matyó hímzés történetével kapcsolatban, tanulmányozta a matyó kultúra családon belüli átörökítésének törvényszerűségeit.

Az ő emlékét őrzi az egyesület, melynek célja a borsodi, népművészettel foglalkozó kézművesek támogatása, a népi tárgyi kultúra fennmaradásának elősegítése, minél szélesebb körben történő megismertetése. Számos helyi és országos rendezvényen képviseltetik magukat, és céljuk a népművészet megismertetése, megszerettetése a fiatalokkal is. Ennek keretén belül foglalkozásokat tartanak a megye több iskolájában, valamint táborokat szerveznek annak érdekében, hogy Borsod népművészete ne csak a múltat, de a jelent és a jövőt is gazdagíthassa.

12042930_963543180378837_3152778244176342523_n.jpg

Honlap: http://www.kezmuvesekhaza.hu/fmne/

Facebook: https://www.facebook.com/Népművészeti-Egyesület-Fügedi-Márta-963530343713454/?fref=ts

Cím: Miskolc, Nagy Lajos király útja 18. 

 

  1. Miskolci Állatsegítő Alapítvány (MÁSA)

Valószínűleg mindenki találkozott már a Facebookon megosztott bejegyzésekkel, melyekben gazdát keresnek elhagyott, kidobott állatoknak. A MÁSA menhely célja, hogy szerető, gondoskodó gazdát találjon azoknak a házi kedvenceknek, akiknek ez nem adatott meg. Emberfeletti energiát, és szeretetet fektetnek abba, hogy védenceiknek legalább fedett helyet, és élelmet biztosítsanak, míg nem sikerül nekik gazdát találni. Ezen kívül elveszett vagy talált állatoknak is segítenek visszajutni gazdáikhoz.

Az egyesületet a Diósgyőr focicsapata is többször meglátogatta már, hogy megsétáltassa a menhely lakóit. Ilyen önkénteseket egyébként mindig nagy szeretettel várnak, hiszen az egyesület tagjainak nincs kapacitása az összes állatot rendszeresen sétáltatni, pedig a befogadottak nagyon is igényelnék.

dvtk_masa_151206_1.jpg

Honlap: http://www.allatsegito.hu

Facebook: https://www.facebook.com/allatsegito/

Cím: Miskolc Sajószigeti út 23.

 

  1. Mozgássérültek és Barátaik Miskolc városi Egyesülete – Mozgegylet

„Attól, hogy nem tudok járni, még nem vagyok se hülye, se gyerek.” Jutott eszembe a mondat, amit egy interjú során mondott egy kerekes székes interjúalanyom, mikor alapképzéses szakdolgozatomhoz gyűjtöttem anyagot a Mozgegylet irodájában. Elmondta, hogy sokszor pedig így kezelik hivatalokban, vagy akár az utcán, pedig nincs másra szüksége, mint egy jól akadálymentesített környezetre. Az egyesület egyik célja, hogy felhívja erre a figyelmet és tanácsadással segítsék a miskolci mozgássérültek életét, legyen az jogi segítség vagy épp olyan praktikus, és elengedhetetlen tanács, mint a lakás akadálymentesítése. Ezen kívül szabadidős tevékenységeket biztosítanak sorstársaiknak, ifjúsági és senior klubjukban a mozgássérülteknek lehetőségük adódik az egymással való találkozásra, hiszen attól, hogy valaki mozgásában akadályozott, még épp úgy igénye van a társasági életre, mint bárki másnak. Néhány évtizeddel ezelőtt még nem nagyon volt más választásuk, mint otthon vegetálni, de szerencsére a Mozgegylet, és a többi hasonló célú egyesület munkájának köszönhetően egyre inkább kinyílik számukra is a világ, és egyre több helyen kapják azt a bánásmódot, amit megérdemelnek – avagy, hogy felnőttként kezelik őket.

k_pa230173.jpg

Honlap: http://mozgegylet.hu

Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100008387868807&fref=ts

Cím: Miskolc, Kassai u. 19/a

 

  1. Szimbiózis Alapítvány

Ismerős a Batyu-Téka étterem az Arany János utcában? Akinek még nem, annak elárulhatom, hogy egy országos szenzációról beszélünk: olyan étterem, ahol fogyatékos emberek főznek, ők szolgálnak ki, és teszik mindezt úgy, hogy rendszeresen elfogy a készített mennyiség. Az éttermet a Szimbiózis Alapítvány hozta létre, akiket évekkel ezelőtt szintén a szakdolgozatom kapcsán ismertem meg. Elsősorban értelmi fogyatékos embereknek segítenek munkát találni, és betegségük ellenére a lehető legteljesebb élethez hozzásegíteni őket. Az enyhébb fogyatékossággal élőket igyekeznek a munkaerő-piacon elhelyezni azáltal, hogy rávilágítanak az egyes munkaadóknál arra, hogy vannak feladatok, amiket egy értelmi fogyatékos ember is kiválóan elláthat – sőt, időnként még hatékonyabban, mint ép társaik, hiszen pl. monotónia tűrésük sokkal nagyobb. Igyekeznek eloszlatni az esetleges téves információkat, félreértéseket, melyek miatt a munkaadók nem alkalmaznak értelmi fogyatékosokat.

A súlyosabb fogyatékossággal rendelkezők számára munkaterápiát biztosítanak, amely azt jelenti, hogy védett körülmények között, de ők is elérhetik munkavégzési képességük optimális szintjét. Erre ajándéktárgy-készítő-, biotermesztő és parkgondozó-, és állatgondozó műhely áll rendelkezésre. Ezáltal azok is hasznosnak érezhetik magukat, akik a nyílt munkaerőpiacon nem tudnák megállni a helyüket. A munka által az ő életminőségük is javul, hiszen az ember mindig szeret alkotni – legyen az egy tárgy vagy egy biokert. Az alapítvány másik nagy jelszava a fenntarthatóság, ezért az ajándéktárgyak elsősorban újrahasznosított alapanyagokból készülnek.

Az értelmi fogyatékosok segítésén túl az egyesület célja a szemléletformálás is: megmutatni a munkaadóknak, és a társadalom többi részének is, hogy az értelmi fogyatékosság nem azt jelenti, hogy az illetőnek nincsenek érzései, hogy ne lenne igénye valamilyen rendszeres tevékenységre, szórakozásra, arra, hogy úgy érezze: ő is ér valamit.

12662562_1570825163178013_2835620327850036407_n.jpg

Honlap: http://szimbiozis.net/projektek/archivum/2015

Facebook: https://www.facebook.com/szimbiozis/?fref=ts

 

A felsorolás természetesen nem teljes, mindössze azokat a szervezeteket szerettemvolna összegyűjteni, akikkel jómagam már így vagy úgy kapcsolatba kerültem. A miskolci civil szervezetek teljes listája itt olvasható: http://miskolc.hu/kultura/kultura-varosa/civil-szervezetek?page=5&m=kozossegek-varosa

Ne feledjük, hogy az adóbevallással egyidejűleg kiválaszthatjuk azokat a szervezeteket, melyeket adónk 1%-val támogatni szeretnénk. Miért ne adnánk helyi, Miskolci civileknek?

Ha még nincs kész az adóbevallása gyors segítséget nyújt a Piac & Profit Könyvelőiroda!

 

Források (képek is): a szervezetek honlapjai és Facebook csoportjai, www.dvtk.eu

Szólj hozzá

civil miskolc egyesület alapítvány aktualis