Mit Miskolc adhatott

"Hangrobbanás" és költészet a Lovagi Tornák Terén - Nem hétköznapi Ákos koncerten jártunk

2016. szeptember 02. - Miskolc régen és ma

A júliusi égi áldás elintézte, hogy a miskolci buli legyen Ákos „Még egyszer” turnéjának a nyári szezont záró felvonása. Történt ugyanis, hogy az eredetileg meghirdetett július 16-i időpontra a nagy mennyiségű csapadék mellé viharos erejű szelet is jósoltak, így a szervezők nem látták biztosítottnak a szabadtéri rendezvény megtartását. Habár nagyon vártuk már a júliusi őrületet, a döntés teljesen korrekt volt, különösen a tragikus budapesti augusztus 20-i tűzijátékra gondolva, annak 10. évfordulóján. Esőkirály ezúttal kegyes volt hozzánk, a derült, de hűvös este tökéletesnek bizonyult arra, hogy a nyarat egy ilyen fergeteges élménnyel búcsúztassuk. Ákos első miskolci szabadtéri koncertje számára álmodni sem tudtunk volna szebb környezetet: az egy évvel ezelőtt felavatott Lovagi Tornák Tere a Bükk ölelésében, háttérben a kivilágított Diósgyőri Várral, miközben néznek a csillagok. Városunk eme ikonikus épületéhez bizonyára mindannyiunknak kapcsolódnak felejthetetlen emlékei. Korábban a várudvar adott otthont és igazán egyedi díszletet a koncerteknek, fesztiváloknak, nyárszínházi estéknek. A vár felújítása után annak szomszédságában felhúzott, nagy befogadóképességű létesítmény méltó utóda lett a korábbi helyszínnek. Kétségtelen, hogy egy ilyen speciális, történelmi jelentőségű építményben utánozhatatlan benyomások érik a közönséget, de a Tér is hozta azt a fantasztikus hangulatot, amit a színpad mögött a Vár látképe nyújt.

s6003391.JPG

A munkahét közepére eső időpont sem rettentette vissza a rajongókat, hogy egy óriásit tomboljanak a több mint 3000 főt és szinte minden korosztályt megmozgató eseményen. Bizonyára sokaknak nehézséget okozott, hogy az új időpontban is jelen tudjanak lenni Diósgyőrben, de a jegyek visszaváltására az első, meghiúsult időpont után még 5 naptári napig lehetőségük volt. Ákos, Lepés Gábor, Hauber Zsolt és Bánfalvi Sándor szólaltatta meg a két platinalemezt begyűjtött „Még egyszer” album húzó dalait, de hallhattuk a régi nagy kedvenceket és az utóbbi évek legnagyobb sikereit is.

s6003291.JPG

Az első sorok egyikében találkoztunk az első miskolci Bonanza Banzai Klub vezetőjével, akit nosztalgikus érzések keríthettek hatalmukba, hiszen Ákos szólókarrierje előtti számaiból is bőségesen kaptunk. A hatalmas küzdőtérhez mérten talán nem túl nagy színpadról érezhetően áradt az energia, szemet gyönyörködtető látványban volt részünk, a hangosítás is tökéletesnek bizonyult. A hazai popzene külön polcán helyet foglaló művésztől mindig tartalmas és komplex impulzust kapunk, ahogyan most is. A kiforrott hangzás és mély mondanivalót hordozó szöveg egységét az erre tökéletesen megkomponált fénytechnika tette igazán különleges, érzékszerveinket elkényeztető koncertélménnyé.

s6003358.JPG

Költői képek mellett színpadi kivetítőkre álmodott impressziók hangsúlyozták a dalok üzenetét. Felemelő volt az extázisban lévő tömeggel eggyé válva befogadni ezeket a benyomásokat, melyeket a mindig megújulni tudó, de stílusához, esszenciájához hű maradó Ákostól és zenésztársaitól kaptunk, akik láthatóan ugyanolyan felfokozott hangulatban voltak, mint mi. Örömmel tölt el, ha azt látom, hogy egy zenész mindig kihozza munkájából a maximumot és úgy élvezi az összes koncertjét, hogy a kiégés legkisebb szikráját sem mutatja, és megtiszteli a közönségét azzal, hogy szívét-lelkét átadja nekik.

s6003343_1.JPG

Ülőhelyekről is szép számmal figyelték az előadást, bár a színpaddal szemben elhelyezett lelátóról valószínűleg csak maga a show volt látható, a zenészek kevésbé. Ezt a mobil lelátót azok számára állították fel, akiknek már nem volt lehetőségük ülőhelyre jegyet váltani. A küzdőtéren tomboló tömeg nem tette tönkre a Tér lovas események számára kialakított talaját, azt ugyanis puzzle szerűen összeállított, műanyag védőburkolattal fedték be. Ennek ellenére a biztonsági személyzet elmondása szerint a dohányzás tűzveszélyes odabent. Többszöri érdeklődés után derült csak ki számunkra, hogy cigarettázásra a téren kívül volt lehetőség, onnan pedig egy, a kézre adott pecséttel juthattunk vissza a koncertre. Két büfé is üzemelt a létesítményben, de sajnos már az esemény elején kifogytak a sörkészletek, így arra várakozni kellett.

s6003368.JPG

Ákos láthatóan szívesen jön Miskolcra, az estét a városunkkal kapcsolatos anekdotákkal kezdte. Ennek ellenére már régen nem adott nálunk koncertet, de bebizonyítottuk, hogy meg tudjuk hálálni a nekünk nyújtott színvonalas, komplex produkciót, ami ismét nagyot robbant. Az égbe emelt kezek tengerét látva állíthatom, lelkes és odaadó közönség mindenki, aki diósgyőri.

Ákos a 2017-es év folyamán koncertszünetet tart, így hosszú időre szólt a szerda esti töltekezés, de reméljük, ezen túl is sok hasonló élménnyel gazdagodhatunk, és ismét csillagfényes ég alatt hangzik fel Miskolcon az Adjon Isten jó éjszakát!

Sárközi Ági

A bejegyzés trackback címe:

https://miskolcadhatott.blog.hu/api/trackback/id/tr3611671768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása