Mit Miskolc adhatott

Miskolc legrejtélyesebb bűnesete: A Labancz Anna-gyilkosság

2018. április 16. - Miskolc régen és ma

Hajnali 4 óra 10 lehetett, amikor a nővérszálló sarkán befordult egy éjszakai mulatságból hazafelé tartó házaspár, akik egy női ruhába öltözött, furcsa járású férfit láttak távolodni. Nem sokkal később a belváros felé látták őt lélekszakadva rohanni, immáron megszabadulva női ruhájától. Az elkövetőn és a szemtanún kívül senki nem volt az utcán. A gyilkos fegyver nem került elő, a találgatásokon kívül semmi nem volt a nyomozók kezében. Azóta sem lehet tudni, hogy ki volt az a rohanó férfi. Férfi volt egyáltalán?

A lány 23 éves volt, amikor egy csendes tavaszi hajnalon valaki bekopogott a megyei kórház nővérszállójának földszinti ablakán. Anna kihajolt, ekkor csapott le a gyilkos. Hogy ezt az ablakon keresztül, a lány haját megragadva vagy a szobába bemászva tette, arról megoszlanak a vélemények, annyi azonban tény, hogy Annát a gyilkos legalább 6 késszúrással sebezte meg. A fiatal ápolónő még kitámolygott a szálló előcsarnokába, majd ennyit mondott: „Nem akarok meghalni, mentsetek meg!”. De már késő volt, az orvosok nem tudtak segíteni. Anna a műtőasztalon meghalt, a kezében egy gombot találtak. Utólag kiderült, hogy a gomb egy pongyoláról való, amit száradni tettek ki a nővérszálló elé, ebbe bugyolálta be magát az elkövető, a gomb dulakodás közben kerülhetett Anna kezébe.

37987.jpg

 

Tovább olvasom az új blogon!

A bejegyzés trackback címe:

https://miskolcadhatott.blog.hu/api/trackback/id/tr4013838002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bandigyerek 2018.04.17. 16:39:29

Az akkori városi legendák szerint egy helyi pártvezető fia volt az elkövető, akit még aznap nyugatra segítettek.

BéLóg 2018.04.18. 10:49:18

Szomorú történet.

Én a 16 éves gyerekre voksolok, ha ez bármit is számít.
süti beállítások módosítása