2018. sze 05.

Így éltünk 100 éve

írta: Miskolc régen és ma
Így éltünk 100 éve

A nagy sikerre való tekintettel megmutatjuk előző diasorozatunk második részét. Ez kissé más jellegű diafilm, hiszen mindamellett, hogy  - az első filmhez hasonlóan - megmutatja Miskolc egy-egy kiemelt építményét, betekintés nyújt a város és a Bükk ipari életébe is. Többek között elég részletesen mutatják be a kályhacsempék készítését, ami ma már egy elég ritka, szinte kihalt mesterségnek számít. 

05.JPG

A Kazinczy utca, háttérben a Római Kat. Főgimnázium, ami ma a Földes Ferenc Gimnázium nevet viseli (részlet a diafilmből)

A film elkészítése a Budapesti székesfőváros Pedagógiai Filmgyárának nevéhez fűződik, a projekt célja pedig nem volt más, mint bemutatni a frissen megcsonkított Magyarországot. A sorozat első helyszíne volt Miskolc, így ez a diafilm az archívum legrégebbi darabja.

Vetítésre fel! Kattints a "Miskolc - Második rész" képkocára, hogy kezdetét vegye az időutazás, amihez jó szórakozást kívánunk!

Forrás: http://osaarchivum.org/

Szólj hozzá

miskolc bükk tapolca avas deák ferenc földes déryné diafilm népkert szemere matyó hímzés 1920s sötétkapu miskolcz miskolc tortenete miskolc története borsod miskolci múzeum fáskert