Mit Miskolc adhatott


"Miskolc a rally fellegvára" - interjú Gazdig Péterrel

2016. május 04. - akere

Miskolcon a rallynak nagy hagyománya van, több neves versenyzővel is büszkélkedhetünk. Most egy amatőr versenyző, Gazdig Péter szemszögéből ismerhetjük meg a miskolci rally világát.   Mikor kerültél be a rallys világba? 2003-ban. Galuska Szabi mondta, hogy van egy haverja, akinek navigálni…

Tovább

Kirándulás a barátok útján

Mivel hétvégére jó időt ígértek, néhány barátommal azt gondoltuk, elmegyünk egy könnyű kis túrára. Némi keresgélés után rá is leltem a Barátok Útja tanösvényre, mely nem az erdő mélyére, hanem a Barát-hegyen található kertek közé vezet, és a maga 5 km-es hosszúságával, kis szintkülönbségeivel épp…

Tovább

Télen is érdemes kimozdulni a Bükkbe

Mi, városiak olykor sokat bosszankodunk a hóesés miatt. Bár én sem vagyok téli gyerek, idén valahogy mégis tudtam örülni az első hónak. Pedig megnehezíti egy kicsit a mindennapokat, hiszen csúsznak az utak, havat kell lapátolni a ház előtt, vagy csak szimplán már a hideg és a hó miatt elmormolunk…

Tovább

Best of 2015

Ismét eltelt egy év, ami blogoldalunk esetében már a harmadik, egyben a legmozgalmasabb esztendő volt. Mikor tavaly, az egyik cimborám készített velem egy interjút a 2014-es évről már akkor is elhangzott hogy több területen szeretnénk fejlődni. Ami azt illeti, idén sikerült nem csak cikkeket írni,…

Tovább

Egy hét a Bükkben

Szeptember 28. és október 4. között már 19. alkalommal kerül megrendezésre az Erdők Hete a Csanyikban. A szervezők szeretettel várják a legalább 15 fős gyermekcsoportok jelentkezését, akikre élményekben és felfedezésekben gazdag programok várnak a Csanyiki Erdészeti Erdei Iskolában. A sokszínű…

Tovább

Imázsfilm a Bükk gyöngyszeméről

Ritkán látható minőségű videóval rukkolt elő a Cabbage House a Lillafüredi Sport- és Kalandpark felkérésére. A mintegy háromperces imázsfilm bemutatja Miskolc és környékének természetei értékeit, többek között Lillafüredet, a Hámori- tavat és környékét, de betekintést enged a Diósgyőri vár…

Tovább

Hogy miért menj a Bükkbe? Hát ezért!

Lélegzetelállító fotók a Bükkről

Ahogy azt Dávid már egy korábbi írásában fejtegette, Miskolcot olyan gyönyörű, békét árasztó helyek veszik körül, hogy egy kis kikapcsolódásért nem feltétlenül a vízpartokat kell keresni. Most, hogy végre beköszöntött a jó idő, megmutatjuk azokat a potenciális kirándulóhelyeket, melyeket vétek lenne…

Tovább

A békességet nem a tengerparton kell keresni

Miskolc egy kívülálló szemével

Mit adhatott Miskolc? Az elmúlt három évben, amióta itt vagyok, a szerelmet, az első igazi munkahelyet, az első repülést, és még sorolhatnám naphosszat. Csupán három éve élek itt Miskolcon, így arról nem sokat tudok, hogy milyen volt az élet ezelőtt. De kezdjük talán a legelején. Békés megye…

Tovább

Bükkszentkereszti gyógyító kövek: a megfoghatatlan energia nyomában

Bár a hegyeken átívelő, kanyargós utak kissé megszédítik az embert, a látvány mindenért kárpótolja azokat, akik az ország második legmagasabban fekvő településére, Bükkszentkeresztre látogatnak. A Miskolctól mintegy 20 kilométerre található ékszerdoboz környezetének, friss levegőjének, nyugalmat…

Tovább
süti beállítások módosítása