Őszintén bevallom, azért választottam először Perecest, mert ez az a része a városnak, ahol akkor jártam utoljára, mikor még kis túlzással a csattogós lepkét tologattam, akkor is egy nyári gyerektáborban, ahova külön busszal vittek minket, így magából Perecesből talán még nem is láttam életemben semmit, ha igen, arra sem igazán emlékszem. Hallani persze, hall sok mindent az ember, jót is, rosszat is, de hallomásból sok mindent leszűrni nem érdemes. Épp ezért hatalmas kíváncsisággal és még nagyobb elszántsággal vetettem bele magam az első túrámba. 

Tovább olvasom!

658px-Pereces_COA.jpg

Pereces címere