Bárcások, magánkéjnők - kik is voltak ők?
Vannak olyan témák, illetve szavak, amik láttán, hallatán az emberben felébred a kíváncsiság, és függetlenül attól, hogy miről is szól az adott írás, mintegy pavlovi reflex-szerűen beleolvasnak, dacára annak, hogy talán nem is arról szól, mint amit mögé látnak, vagy elképzelnek.
Ilyen szavunk például a prostitúció is, ami akkor is felkelti a figyelmet, ha egy teljesen más kontextusba helyezzük, valahogy kirí, megakad rajta szemünk, és elkezdi az embereket érdekelni.
Talán a velünk született kíváncsiság, a tabuk ledöntésére irányuló igény, a gyermeki vágy, hogy olyannal lépjünk kapcsolatba, amivel nem szabad, ami "bűnös", ami buja, ami tiltott és ami (szerintünk) egy rejtélyes világ - a tiltott gyümölcs íze az, ami talán vonzza az embert, akár bevalljuk akár nem – de igen, szeretünk bűnbe esni.
De távol álljon tőlem, hogy "mélyfilozófiai" vagy pszichoanalitikus írást közöljek, a téma most a miskolci bordélyházak rövid története lesz. Betekintünk abba a világba, ami annak idején hétköznapi és természetes volt, számunkra, a 21. század emberének azonban mégis távoli és izgalmas.
Bordélyházi kéjnő az 1900-as évek elején
