Mit Miskolc adhatott

MMK- Avagy miskolci múltidéző képeslapok 5. rész

2014. május 04. - Miskolc régen és ma

Kedves Olvasók! 

Blogoldalunk lassan egy éves, így ennek apropójából életre hívunk egy új sorozatot, rovatot, amelyben képeslapokon keresztül mutatjuk be a régi Miskolcot. Ezen gyűjtemény valamivel több mint 200 digitalizált példányt számlál, ami, reméljük továbbra is bővülni fog. 

Végigkattintgatva ezeket a lapokat szinte a hideg kirázott. A képeslapok alapján a város bizonyos része szinte alig változott az utóbbi évszázadban, de vannak olyan megörökített fotók is, ahol csak az igazán szemfülesek veszik észre, hogy ez valójában Miskolc egy szeletét ábrázolja. Vannak olyan lapocskák, amiket látván szinte felnevet az ember, de ahogy megnézi a következőt, a humor úgy fordul át bánatba, hiszen a következő képeslap már olyan épületet ábrázol, amit bűn volt lebontani, vagy épp fordítva, bűn volt oda bármit is építeni, inkább meg kellett volna hagyni a természetnek.  

Hogy jön Miskolchoz Velence? A pipázó nap? Hogy nézett ki egy miskolci borgőzös éjjel? Mit üzentek egymásnak akkoriban a képeslapokon? Hogyan képzelték el egy évszázaddal ezelőtt a miskolci kocsonyában pislogó békának legendás pillanatát? Vagy egyáltalán, mire voltunk büszkék évtizedekkel ezelőtt?  

Jöjjenek velünk! Utazzunk vissza együtt Miskolc múltjába! 

Íme a sorozat 5. része!

Segítsd munkánkat egy like-kal facebook oldalunkon! Köszönjük! 

Kíváncsi vagy a többire is? Kattints a számokra: 123, 4

1476536_625831774142802_1373329872_n.jpg

1477739_625844254141554_1363039850_n.jpg

1472989_625834424142537_1202246047_n.jpg

1497720_625838174142162_713713762_n.jpg

1390735_625844957474817_1418543217_n.jpg

1476372_625827564143223_810651600_n.jpg

1476594_625836384142341_2089287264_n.jpg

1486929_625815297477783_1245469104_n.jpg

996092_625818754144104_973458830_n.jpg

1503918_625834860809160_1768102785_n.jpg

1488244_625835117475801_1776285566_n.jpg

1484178_625821990810447_140093523_n.jpg

1486861_625829427476370_503662060_n.jpg

1488037_625830767476236_228088023_n.jpg

1499633_625820947477218_2004503461_n.jpg

1491716_625825530810093_621053419_n.jpg

1480744_625846717474641_1918566828_n.jpg

1497585_625848617474451_1232004290_n.jpg

1488722_625838434142136_854543940_n.jpg

1486735_625838240808822_505974992_n.jpg

180460_176556389054564_1186801_n.jpg

196326_187545851288951_1370529_n.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://miskolcadhatott.blog.hu/api/trackback/id/tr526118291

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása