Miskolc 1365-ben kapta meg a mezővárosi rangot Nagy Lajos királytól. Ez leginkább annak köszönhető, hogy a kedvenc időtöltési helyéül szolgáló Diósgyőri vár mellett, koronauradalomként funkcionáló település derekasan látta el feladatát akkoriban. Ezt ünnepeljük ezen a hétvégén, ám van annak egy diszkrét bája, hogy a sorozatunk 3. részében épp egy olyan korszakot fogunk bemutatni, ami nem éppen a tündöklésről, sokkal inkább a túlélésről szólt.
Mivel Miskolc városának lakosi hatalmas és győzhetetlen császár alá fejet hajtó, hódoló és adófizető jobbágyi lévén, és jövének az egri divánban, úri szömélyünk eleiben, panasszal jelentik, hogy mind török és magyar részről való rabok vándorolván és városokba minduntalan járnak, és ételen és italokon kívül tőlök szekeret kérnek és vesznek, magokat alá s föl hordoztatják, mely illetlen cselekedetek az szegénységnek nagy nehézségökre vagyon.
Íratott vég Eger várában die 23. Aprilis 1678.
Ahogy a fenti, XVII. századból kiragadott "jelentés" is hűen lefesti, az országban történő tragikus események gyökeresen változtatták meg városunk helyzetét is. Mégis mi történt mindössze két évszázad alatt, hogy a korábban virágzó mezővárost most káosszal teli településként festi le az idézett sorok írója? Ha a választ röviden akarjuk erre megadni, akkor csak annyit mondunk: Mohács. Ha ezt bővebben szeretnénk kifejteni, akkor azt mondhatjuk, a mohácsi csatavesztés, és az ezzel járó "országszakadás" csupán egy tényezője a Miskolcot is elérő zivataros évszázadoknak.
Hova adózzunk?
Az 1526-os mohácsi csatavesztés után 15 évvel az ország három részre szakadt. Az így kialakult határok következtében Miskolc egy új geopolitikai helyzetbe került, hiszen elviekben Ferdinánd felségterületéhez tartozott, a gyakorlatban a Hódoltság is igényt tartott a területre. Így a Felső- Magyarország déli peremén fekvő Miskolc mondhatni harapófogóba került, hiszen mindkét hatalom a tulajdonaként tekintett a városra, ami a korban leginkább az adóztatásban nyilvánult meg. Bár katonai jelenlét nem volt a városban, a törökök a budai, majd Eger elfoglalása után az egri vilajet alá rendelték a várost.
Ez a terhek megnövekedését jelentette, a biztos védelem nélkül maradt Miskolc a többirányú adózás (ez a hódoltság teljes idejében fennmaradt) és a fosztogatások miatt komoly károkat szenvedett el. A két irányba történő adózási kötelezettséget (mely a korban leginkább a rendszertelenül követelt takarmánynövények és állatok beszolgáltatásában, valamint birtokok, porták pénzbeli megadóztatásában merült ki), ezzel a töröknek való behódolást megtagadta a város. Erre válaszként Mohamed pasa 1544-ben kifosztotta, majd felégette Miskolcot, mérhetetlen károkat okozva ezzel, azonban Miskolc - nem először és nem utoljára - kiheverte a megpróbáltatásokat. Ekkor pusztult el az Avasi templom is több kápolnával, középülettel és lakóházzal együtt, melyet akkor már a reformáció hatása alatt lévő lakosság 1569-ben emelt újjá az ahhoz illő építészeti stílusban.
Az erődemonstráció meg is tette hatását, a város ezután megfizette a kivetett adót a töröknek (is), de a kettős adózást és a város pusztulását is figyelembe véve Ferdinánd felére csökkentett adókedvezménnyel segítette az újjáépítést. A 17. században – bár a törökök nem szívesen alkalmaztak könnyítést – többször előfordult, hogy a város vezetőinek kérésére mérsékelték a fejadót. Ez általában valamilyen természeti csapás, fosztogatás vagy valamilyen hadi esemény miatt valósult meg.
Adói védelme érdekében a törökök némi védelmet biztosítottak Miskolcnak. 1663-ban például megkérték a tatárokat, hogy kerüljék el a várost, a hódoltság vége felé pedig megtiltották a hajdúk és a török katonák számára, hogy megszálljanak a városban. A befizetett összegekről a törökök nyugtát adtak, amit a város igazolásul használhatott fel. A megpróbáltatások ellenére elmondható, hogy az ekkoriban kb. 5000 fős lakossággal bíró Miskolc átvészelte a kettős adóztatást, sőt! A polgárság összefogásának és a borból, szőlőkből (a mohamedán vallás tiltotta a borivást, így a töröknek az után nem kellett adót fizetni) származó bevételnek, valamint az országos vásároknak köszönhetően Miskolc nemhogy elbírta ezt a terhet, hanem kereskedelmi központtá is vált ebben az időben, annak ellenére, hogy - adóztatási szempontból - sokkal rosszabb helyzetben volt egy átlagos hódoltsági településhez képest.
A fejedelmi küzdelmek színtere
Miskolc nem csak sarcolások, hanem fontos politikai játszmák színtere is volt ebben az időben. A Ferdinánd király pártján álló 13 vármegye küldöttei 1526-ban, majd 1541-ben (részleges) országgyűlést tartottak az Avas hegyen épült templomban. A gyakran fegyveres konfliktusba torkolló fejedelmi küzdelmek eredménye az is, hogy a mai napig az egyetlen magyar város vagyunk, akik nem ünnepelhetik a település alapításának a napját (amit ma ünneplünk, az az 1365-ös mezővárossá, valamint később az 1909-es törvényhatósági jogú várossá válás napja). A viaskodásoknak ugyanis áldozatul esett a tapolcai bencés kolostor, amelyben a Miskolcot alapító nemzetség tagjainak hamvai nyugodtak, s velük együtt pusztultak műkincsek, a várostörténet legkorábbi dokumentumai: oklevelek, adománylevelek, a Miskóc nemzetség addig gondozott iratai is.
A XVI. század második felében tehát Miskolc "határvárosi" szerepéből adódóan a következő években politikai csatározások hálójába került. Az ország egyesítésének erdélyi gondolata – a törökök támogatását vagy jóindulatú semlegességét feltételezve – a Habsburgok ellen irányult, így a hódoltsági területek eredetileg nem szerepeltek az elképzelések között. Ugyanakkor azonban a nádori politika legfontosabb törekvése a Mohács előtti állapotok visszaállítása volt, ez viszont a török kiűzését követelte meg, amire azonban a fejedelmek nem láttak reális esélyt. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy – bár mindkét oldal magyar érdekeket képviselt – megegyezés nem születhetett közöttük.
Erre a patthelyzetre a 15 éves háború sem szolgált megoldással. A törökök ellenében az egymásrautaltság egyre nyilvánvalóbbá vált. A fejedelmek Habsburg-ellenes küzdelmében Felső-Magyarország, amely addig kettős befolyás alatt élt, stratégiai helyzete következtében fontos területté vált. A miskolciak hozzáállását alapvetően az határozta meg, hogy nyugalomban szerettek volna élni, így oda álltak, ahonnan a biztonságot megkapták. Bocskai István már 1604-ben elfoglalta Ónodot, Diósgyőrt és Szendrőt, és egy év múlva már az egész Felvidék az övé volt.
A tizenöt éves háború (1591-1606)
A fejedelem 1605 végén megerősítette Mátyás 1471-ből származó kiváltságlevelét, amivel Miskolc (elvileg) mentesült az adók alól. Cserében a fejedelem elvárta helyiek részvételét katonaságában, emellett élelmiszert és takarmányt is kellett szolgáltatni. A hadsereg ellátása azonban akadozott, emiatt a katonák fosztogatásba kezdtek, a városba betelepült hajdúk pedig – kiváltságaik miatt – ellentétbe kerültek a helyiekkel. Emiatt Bocskai iránt ellenérzéssel viszonyult Miskolc. Bocskai halála után a törökök mozgolódni kezdtek, ráadásul a hajdúk is elégedetlenek voltak.
Korabeli hajdú katona
Az 1607–1608. évi hajdúfelkelés egyik vezetője a miskolci Nagy András volt. Miskolc biztonsága ismét kérdésessé vált. 1615-ben a török hadak közeledtére személyes felkelést rendeltek el, a nemeseket pedig három portánként egy lovas kiállítására kötelezték. 1616-ban olyan súlyos helyzet alakult ki, hogy a miskolciak elhagyták a várost, hogy „a pusztában találjanak menedéket”. Visszatérésük után, amikor Bethlen Gábor megindította hadjáratát, Miskolc is kinyilvánította csatlakozását hozzá. Az 1621-es nikolsburgi béke biztosította Bethlen számára Borsodot is Miskolccal, ami a törökökkel szemben bizonyos védelmet jelentett, 1621-ben, majd 1629-ben is menlevelet kaptak tőlük. Bethlen halála után a béke által biztosított területek visszakerültek királyi tulajdonba.
Bethlen Gábor (1580-1629)
Ebben az időben Miskolc több alkalommal vonakodott megfizetni adóját, ami miatt komoly fenyegetéseket kapott (a város feldúlása, a főbíró kivégzése stb.) Ezt követően Erdélyben I. Rákóczi György került hatalomra, aki 1644 tavaszán indította meg hadjáratát. Miskolc és térsége hamar Rákóczi birtokába került. A hadjárat 1645-ben a linzi békekötéssel zárult, aminek értelmében Rákóczi megtarthatta a Bethlen Gábor birtokában volt hét vármegyét, köztük Borsodot is, így Miskolc élvezhette a fejedelem védelmét. Még olyan eset is előfordult, hogy Rákóczi átvállalta a város adóját.
A fejedelem 1648-ban bekövetkezett halála után a területek ismét visszaszálltak III. Ferdinándra, és véget ért a viszonylagos védettség korszaka. A térségbe német katonaságot telepítettek (névleg a török veszély miatt, de nem kis részben Erdély ellenében). 1662-ben a diósgyőri várban már csak német katonák állomásoztak. Érdekesség, hogy az 1655-ös törvények értelmében a német katonák csak „ideiglenesen”, három évig tartózkodhattak volna Magyarországon, ehelyett azonban fokozatosan növekedett a létszámuk. A török tevékenység is felélénkült ebben az időben. 1655-ben „esett Csabánál egy nevezetes harc, ahol a törököknek nagy veszedelmök volt, ki miatt a bíráknak nagy bajuk s bújuk volt” – jegyezték be a város jegyzőkönyvébe. A közbiztonság, ami sosem volt kielégítő, ebben az időben rablók, martalócok, kóbor katonák feltűnésével súlyosbodott, ezért a város kis önvédelmi csapatot is felállított. Thököly Imre is közbelépett, 1678-tól több ízben is intézkedett a kóborló katonák elfogásáról – nem sok sikerrel. 1682 és 1687 között, azaz öt év leforgása alatt a Habsburg császár a török szultán és a kuruc is volt "tulajdonosa" a városnak. 1685 folyamán három tábor is időzött Miskolcon, a törökök, a császáriak, majd a kurucok, az ez évi városi jegyzőkönyv tele van panaszos bejegyzésekkel.
Thököly legyőzése után a császári csapatok a török ellen fordultak, így a császári csapatok 1687-ben végleg kiűzték a törököt Miskolcról. A problémák ellenére a század vége pozitív változást hozott a város számára: megszűnt a török uralom, elmaradt a többes adózás, megszűntek a rablótámadások, a népesség gyarapodott.
A kapuk városa
Miskolc kora középkori infrastruktúrája nem változott számottevően a XVI- XVII században sem, mégis érdemes megemlíteni a meglévő úthálózat megváltozó szerepét. Ugye most is ismerősek azok az elnevezések, hogy Csabai, Szentpéteri, Zsolcai vagy éppen a Győri kapu? A Miskolc belterületén szerteágazó utak jelentősége nőtt ebben a korszakban. A város főutcáján keresztül vezetett út Diósgyőrbe , ez lett később a Győri kapu, a Szentpéterbe vezető út a Szentpéteri kapu, és így tovább. Jelentős utak haladtak át a városon Eger és Kassa felé is. A Kassa felé vezető úton épített Zsolcai kapu csak később, a 1700-as évek első felében jött létre.
Miskolc úthálózata a XVII. században
Az országutakon érkezők ezeken a kapukon keltek át, melyek a városhatárt jelezték akkoriban. Bár védelmi célra nem voltak alkalmasak, ezeknél a kapuknál szedték pl. az áruvámot, vagy a szőlődézsmát. A Fábián és a Meggyesalja kapu belterületi kapuk voltak, a külső részek felé vezettek.
Miután Miskolc kiheverte a törökök jelenlétét, szinte azonnal egy másik konfliktus jelentős színhelye lett, a Rákóczi- szabadságharcé. Hogy milyen szerepe volt a városnak és környékének a XVIII. század elején kirobbant konfliktusban, arról a következő részben számolunk be részletesen.
Szerző: Nagy Attila
