Érdekes módon idén kevés olyan - a Fradi-meccsek előtt már hagyománnyá vált - kérdésekkel találkoztam, hogy "Lesznek-e ultrák? Mit lehet kapni a büfében? Kártyával, kártya nélkül, esernyővel, buldózerrel, csörgőkígyóval be lehet-e menni?" Ez azért elég beszédes. Eltűntek az ún.  fényre járók.

Mindenki jön a nagy teltházzal, a pokoli hangulattal, ami mellett még ez a bagázs is pontot szerezhet, sőt, meg is verheti a mezőnyből egyértelműen felfelé kilógó Ferencvárost, ezzel szépen keretbe foglalva a zöldek egyéves veretlenségi sorozatát. Legyen így, amen! Én ma ennek fogok szurkolni.

Viszont van egy dolog, aminek jobban fogok ma szorítani. Az pedig az, hogy végre megtörténjen a felismerése annak, hogy akikért ez a játék elvileg lenne, azaz a szurkolók nagy része már totál közönnyel kezeli a Diósgyőr meccseit. Miről is beszélek? Az átlagnézőszámokat a szezonban ismerjük, még talán a 2010-es kiesés évében is többen jártak meccsre, mint idén. Most a "nemzet csapata" ellen, majd 4 és fél órával a meccs előtt még van több mint 2000 jegy abban a stadionban, amit egy éve 1200 férőhellyel megkurtítottak szimpla kampányfogásból, tehát jelen állás szerint (ha 9000 fős volt azzal a 3 szektorral a stadion) 5800 ember lesz kint a meccsen.

Ha én felelősségteljes klubvezető lennék, itt megállnék egy percre, elgondolkoznék, hogy valami nincs itt rendben.

Ha én a DVTK tulajdonosa lennék, aki tisztán és nyíltan kimondta, hogy egy emocionális, régiókra kiterjedő befektetésnek tekinti a DVTK-t, akkor megkérdezném magamtól, hogy akarok úgy brandet építeni, hogy a márka legfontosabb alappillére nézhetetlen, reménytelen focit játszik, mindezzel nézőket elüldözve, a bevételemet csökkentve?

Ha én most a DVTK tulajdonosa lennék, akkor ellátogatnék annyi időre és annyi emberrel a klubházba, amennyire szükség van ahhoz, hogy megtaláljuk az útját a szurkolók visszacsalogatására. Ha ennek szakmai oka van, küldjünk el játékosokat és/vagy a szakmai stábot! Magasak a jegyárak? Szabjuk a borsodiak pénztárcájához mérten, vagy tegyünk egy gesztust feléjük azzal, hogy egy meccsre ingyen engedjük be őket!

Mert akárhogy is számolom, ha kimegyek egy haverral, megveszem a jegyet. Előtte egy sör, aztán félidőként egy, majd vagy örömünkben, vagy bánatunkban még kettő a meccs után, így egy átlagos fogyasztással, tokkal-vonóval ketten egy tízes felett tartunk. De nem is lenne ezzel gond, ha nem tudnánk, mit kapunk ezért cserébe. És itt most a stadionban lévő csapolt sörrel van a legkevesebb problémánk.

Tehát, ha nekem a DVTK tulajdonosaként el kell mennem Diósgyőrbe azért, hogy rendet tegyek, akkor már egy milliárdos üzletemberként azonnal felismerem, hogy ez nem az én dolgom lenne. Épp ezért a nagytakarítást azoknál kezdeném, akiknek a rend fenntartása, a klub életképes működtetése, valamint a csapat nézőcsalogató játéka az elsődleges feladata, hiszen azért ültettem őket oda. Jön a sablon, de igaz: fejétől bűzlik a hal.

És mindez honnan jutott eszembe? A facebooknak van egy újítása, ami felhozza az évekkel ezelőtti emlékeidet. Nekem ma azt mutatta meg, ahogy 2013. október 24-én állok a százméteres sorban kellős közepén a  Szinvaparkban, jegyvételre várva, idegeskedve, hogy mire odajutok a pénztárhoz, marad-e még jegy a Fradi elleni meccsre. Mindezt másfél héttel a meccs előtt.

Bár a mai NB1-es nézőszámok esetében bátor a gondolat, ebben az  esetben mégis igaz:  a számok nem hazudnak.