Egy közösségi oldalról értesültünk az Utánam, srácok: a Kilátóba! nevezetű miskolci programról, így, mivel egy kellemes és esőmentes szombat délutánt fogtunk ki, fényképezőt és jegyzettömböt ragadva indultunk neki az Avas dombjának.
Legfőképpen a 15 órától kezdődő Kisavas kalandoroknak túra keltette fel érdeklődésünket. Bár kis késéssel érkeztünk meg a helyszínre, mégis szerencsénk volt, mert még a kirándulást megelőző 50. éves Kilátó szülinapi köszöntése javában tartott. A különlegességét nem csak a „számára” készült mennyei csokitorta adta, hanem a zsúr megrendezésének helyszíne: az évek óta lezárt felső ablakos rész, mely régebben presszóként üzemelt. Jobbkor nem is csatlakozhattunk volna a résztvevőkhöz, hiszen megjelenésünkkor épp egy fúvószenekar játszotta a Happy birthday! című klasszikus köszöntőzenét, közben már szeletelték az ünnepelt tortáját.
Az összegyűlt társaság roppant vegyes összetételű volt, kicsik s nagyok, fiatalok és idősek, kétlábúak és négylábúak egyaránt jelen voltak.
Nekünk is jutott egy szelet a finom süteményből, majszolgatása közben szétnéztünk az egyébként meglepően jó állapotban lévő felső szinten. Pár régi képeslap és szóróanyag emlékeztetett csupán múltban betöltött szerepére, ezeket eltekintve olyan volt, mintha csak tegnap zárták volna be.
Kialakításának köszönhetően a hatalmas ablakok széles peremmel rendelkeztek, amik remek ülőalkalmatosságként szolgáltak a panorámában gyönyörködni vágyóknak. Kedves gesztus volt még a szervezőktől a büfében felszolgált pogácsa és üdítő, valamint a falra tűzött óriás papírlap, mely üzenőfalként funkcionált.
A kis ünnepség után a kilátó lábánál gyülekeztünk azokkal, akik részt kívántak venni a program következő szakaszán, a Nagyavast és a Mélyvölgyet érintő felfedező úton.
Kapusi Krisztián és Bereczki Zoltán vezetésével vágtunk neki a felfedezőútnak egy gyors kvízkérdés megfejtése után (minden állomáson Krisztián adatokat, történeteket és idézeteket mesélt egy-egy Miskolchoz, főleg az Avashoz köthető híres történelmi/irodalmi személyről, s a túrán résztvevőknek kellett kitalálni a kérdéses személyt), s alig tettünk pár lépést, máris megérkeztünk első megállónkhoz: a II. világháborús katonai géppuskafészekhez, amely egy kisebb domb mellett helyezkedik el. Zoltán erről a buckáról mesélt elsősorban, ugyanis feltételezésemmel ellentétben nem a háborús emlék volt itt a lényeg, hanem a hajdani kilátók egyike épült ide. Kiderült továbbá az is, hogy a puskafészek melletti szobortalpazatra emlékeztető fémoszlop valójában egy földmérési alappont, melyet geodéziai mérésekhez használnak (ennél az információnál csak sűrűn bólogattam, mintha minden világos lenne számomra).
Továbbindultunk hősiesen küzdve a fényesre kopott macskakő, a csúszós falevelek és a lejtő kombinációja miatt kialakult nehezített tereppel, viszont a megszokott, belvárosba vezető útról hamar letértünk, s elkanyarodtunk második állomásunkhoz, ahonnan a kisavasi pincékre és a mélyvölgyre nyílt kilátás. Itt főleg a pincék fajtáiról és építészeti jellemzőiről hallhattunk, valamint egy igen érdekes kérdés is elhangzott, melyre azóta is keressük a választ: annak idején a mélyvölgy melyik részén helyezkedett el egy védett fenyőcsoport?
A kirándulás harmadik helyszíne a Bortanya volt, ahol Zoltán átadta a szót Szunyogh László építészmérnöknek, akinek az épület mai kinézete javarészt köszönhető. Sok érdekességet tudhattunk meg tőle a Borlovagrend által patronált vendéglátóhellyel kapcsolatban: szörnyű állapotban volt felújítása előtt, hiszen drogtanyának használták bezárása után. Régen volt egy koncentrikus köröket ábrázoló neonreklámja is, melyet leszedtek a 2008-as felújításakor, ám ígéretet tettek visszahelyezését illetően. Ez viszont sajnálatos módon nem történt meg, mert a munkálatok közepette a pincéből egyszerűen eltűnt.
Ezután az avasi temetőbe vezetett utunk, ahol a szó ismét Zoltánhoz került, aki elsősorban a református templomról mesélt. Megtudtuk tőle, hogy 1480 körül lett teljesen kész az épület, s hiába nem volt szabad királyi város Miskolc, mégis nagy templommal rendelkezett. Ugyanakkor teljes pompájában csak 60 évig állhatott, mert a törökök gyújtogatásai miatt a nyugati tornya leomlott. Harangtornya a város egyik emblémája, harangjátéka pedig minden miskolci lakos számára kellemesen cseng. Gimnáziumi éveim alatt sűrűn hallottam (negyedóránként :) ) ezt a muzsikát, s a mai napig kellemes nosztalgiával és felvillanó emlékképekkel tölt el hallgatása.
A túra egy kellemes borkóstolással zárult a Bathory pincében, amit a Miskolczi Pincék Asztaltársaságának egy prominens tagja által írt és témához kötődő verseinek felolvasása festett alá, utána pedig szabad foglalkozás gyanánt szétszéledt a tömeg az esemény végén lévő koncertekig.
Mi még sétáltunk még egy kiadósat a finom illatú őszi Avas dombján, majd visszanéztünk kiindulópontunkhoz, a Kilátó legfelső emeletére elköszönni a ma esti panorámától. Itt még szuvenírként lehetett vásárolni Észak-Keleti Átjáró Egyesület pólót és kitűzőt, amely lehetőséggel élt e sorok írója ezzel fejezve ki köszönetét a szervezőknek ezért a hasznos és tanulságos eseményért.
Ha Párizs megér egy misét, akkor az avasi pincesor is egy sétát. Szomorú volt látni utunk során a sok elhagyatott pincét, a valaha élettel teli utcákat, szórakozóhelyeket, melyek most üresen állnak. Jó lenne, ha ezek újra felpezsdülnének s lehetőség nyílna a belvárostól alig tíz perc sétára igazán autentikus módon borozással ünnepelni diákéveinket, életeseményeinket, örömünket és bánatunkat. A helyszín és a vonzó környezet adott, a többi meg csak rajtunk múlik.
Írta: Hrabovszky Edit
Fotó: Szoták György (Gyuri Fotó), további képek itt.
