Mit Miskolc adhatott

"A természet csodákra képes"- interjú Szabó Gyuri bácsival, a bükki füvesemberrel

2014. május 28. - Miskolc régen és ma

Szabó Gyuri bácsi, vagy, ahogy sokan ismerik, a „bükki füvesember” követve felmenői ősi mesterségét hétről hétre gyógyítja betegeit a természetből nyert gyógynövények segítségével. Az immáron Magyar Örökség Díjas nép- és természetgyógyásszal beszélgettünk.

dsc09973.jpg

 

Honnan ered és mit takar maga a fogalom, hogy füvesember?

A régi népi gyógyítókat, amikor még nem voltak orvosok, füvesembernek vagy javasasszonynak hívták. Erről írásos feljegyzések is vannak Miskolcon a levéltárban, ahol először egy 1709-es boszorkányper kapcsán említi meg a népi gyógyítókat a bírói végzés.  

Ön hogyan lépett erre az útra? Mi volt az eredeti szakmája?

Az eredeti szakmám könyvkereskedő, majd később az élelmiszer-kereskedelemben dolgoztam. A nagymamám Sajókazinc javasasszonya volt. Ő választott ki a 6 gyerek közül, hogy megtanítsa nekem azt, amit ő is az őseitől tanult.

Szívesen vállalta a feladatot?

Amikor már a forrásvölgynél laktunk Miskolc szélén, édesanyám mondta mindig, hogy állandóan megszöktem, de sosem a város felé indultam, hanem ki a „határba”. Szerettem a természetet, így örömmel vállaltam.

Sokan ma is valamilyen szinten kuruzslásnak tekintik a népi gyógyászatot. A hagyományos orvostudomány mennyire ismeri el a munkáját?

A régi rendszer is annak tekintette. Az Antall József által alapított egyesület (Magyar Örökség és Európa Egyesület- a szerk.) a Magyar Örökség részéve tette a népi gyógyítást. Az Egészségügyi Világszervezet 1978-ban a népi gyógyítás hátrányos megkülönböztetését semmisnek nyilvánította. Később javasolták, hogy kezdjék el kutatni a népi gyógyításban lévő tudást, illetve kezdjék el tanítani, alkalmazni. A Pécsi Orvostudományi Egyetem már három alkalommal volt Erdélyben a népi gyógymódok kutatásának céljából. Sajnos az orvosok nagy része ma sem ismeri el, kuruzslásnak tekintik, pedig ez a szó már meg is szűnt ebben a formában létezni. Az orvosok félnek tőle, és ez érthető, hiszen nem tanulták. Aki ismeri, csak az használja a gyógynövényeket. Ugyanakkor a világnak már több mint 80%-a nem használ gyógyszert.

bgyn2012-nagysator-11.jpg

Mi lehet ennek az oka?

Az emberek csalódtak a kemikáliákban, hiszen azoknak van mellékhatása, a gyógynövényeknek nincs. Én a termékeimet a hagyományos gyógymódok mellett ajánlom, fitoterapeuta végzettségem van, tehát rendelhetnék is, de nem rendelek. Én csak tanácsokat adok, ezért veszek részt különböző előadásokon is.

Általános, ismeretterjesztő vagy tematizált előadásokat tart?

Az előadásaim a gyógynövények felhasználásáról és az egészségmegőrzésről szólnak. A magyar emberek nagyon keveset foglalkoznak a saját egészségükkel. Azt hiszik, hogy az csak úgy magától megmarad. Manapság az emberek rengeteg kemikáliát juttatnak be a szervezetükbe különböző táplálék-kiegészítők formájában, amivel a szervezet nem tud mit kezdeni. Az érfalakon belül rengeteg „pakk” alakul így ki, aminek a következménye az infarktus.

Mit ajánl egy olyan laikusnak, aki az egészsége megőrzésére törekszik?

A természet csodákra képes. A Pécsi Orvostudományi Egyetem Erdélyben felfedezte, hogy szilvalekvárral tudják gyógyítani a mellrákot és a vastagbélrákot. Egy Svájcban praktizáló, egyébként magyar származású onkológus keresett meg, hogy két női betegét tudta kigyógyítani a mellrákból szilvalekvárral. Azon érdemes elgondolkozni, hogy annak idején a nagy egyházak miért tartották a nagyböjtöt. Pedig akkor még nem volt ennyi káros anyag az ételekben, mint most. Tehát egy őszi-tavaszi „nagytakarítást” ajánlok, az erek kitisztítását. A vérereket a csalánlevélből készült teával, míg a nyirokereket a diófalevélből készült teákkal lehet megóvni. Naponta váltogatva, 4 héten keresztül. Nagyon kell vigyázni a 3 méregtelenítő szervünkre: a májra, a vesére és a verejtékmirigyre. A világon a legtöbb rákos daganatban meghalt ember nálunk van Magyarországon.

A diólevél nem mérgező? Ez a hiedelem járja.

A diólevélnek vérhígító hatása van, ezt már középkori irodalmak is említik. Emellett rákellenes hatóanyagokat is tartalmaz, persze megfelelő eljárással kell kinyerni belőle.

Lesz, aki továbbviszi ezt a tudást?

A lányom és az unokám, meg minden kolléganő, aki itt dolgozik. Ők már szinte mindent tudnak, amit én. Létrehoztunk itt Bükkszentkereszten egy látványkertet is, ahol a nyaranta összegyűlő csoportoknak mutatjuk és tanítjuk meg a gyógynövények ismeretét, gyűjtési, szállítási és alkalmazási módját. Hála az égnek, nagyon nagy az érdeklődés. Volt olyan év, hogy a jelentkezés megnyitása után 1 órával már beteltek a helyek egész esztendőre.

Hol lehet megvásárolni a termékeit?

Van boltunk Budapesten és ugye itt, Bükkszentkereszten, illetve az weboldalamon is lehet rendelni.

magyar.orokseg.jpg

(fotók: gyorgytea.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://miskolcadhatott.blog.hu/api/trackback/id/tr576222693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Asidotus 2014.05.28. 13:53:45

Ebben a cikkben gyógyszerészek helyretesznek Gyuri bácsi néhány nagy téveszméjét:
kodpiszkalo.blog.hu/2012/02/07/gyogynovenyekrol_konyhanyelven

Egy Hun Hunniából 2014.05.28. 16:09:33

@Nűnű: a gyógyszerészek a Monsanto és a gyógyszergyártók (meg)tévesz(tő) eszméit is helyretették már? Linkeld már ide, mert szívesen elolvasnám (valószínű sokadmagammal!) Ha nincs ilyen akkor pofa sulyba, vagy röviden: KUSS!
süti beállítások módosítása