Mit Miskolc adhatott

Miskolc felett: Jávorkút

2015. április 18. - Kilátó.

A múlthétvégén 25. alkalommal megrendezett Szarvasűzők váltófutóverseny kapcsán jutottam el ismét Jávorkútra. Örömmel láttam, hogy a kifogástalan időjárás rengeteg gyalogos és biciklis túrázót is a Bükkbe csábított, ennek apropóján gondoltam, hogy írok egy kedvcsinálót azoknak, akik ezúttal nem tudtak kijutni a hegyekbe.

img_20150417_142011.jpg

Jávorkutat Lillafüred felől a legegyszerűbb elérni, a Palotaszállótól csupán 12km-re, a Bükk ölelésében fekszik ez az apró üdülőövezet. Gyalog, biciklivel, és még kocsival is remekül megközelíthető, így azok számára is nyugodt szívvel ajánlom, akik annyira nem érzik magukban a túrázás iránti olthatatlan vágyat. Már maga az odaút is élményszámba megy, így kifejezetten érdemes a gyönyörű bükki tájon legeltetni a szemünket.

javorket-tvk_ueduel_20130911_2050565981.jpg

Érdekesség, hogy Jávorkút már közel 200 éve kedvelt vadászhely volt. Később, 1920-ban Gróf Bethlen István vadászházat építtetett itt, ma ez ad helyet az étteremnek. Emellett egyébként panzió és turistaház is várja azokat, akik több időt szeretnének elölteni ezen a csodás, nyugodt helyen. Közvetlenül az étterem előtt bukik a felszínre a forrás, ami hihetetlenül bővizű egész évben, a minősége pedig kifogástalan. Mellette a parkoló és a tisztás, ahol padok, tűzrakók, illetve egy játszótér is várja a családokat, kikapcsolódni vágyókat.

pano_20150417_142214.jpg

Azoknak, akik kedvet kapnának egy sétához, vagy egyszerűen csak többet szeretnének látni a Bükkből, van egy jó hírem. Az óriások asztalának közepe, az egyedülálló Bükk-fennsík legszebb rétje, Nagy-Mező csupán 4km-re fekszik innen. Kikeletkor egészen különleges látványt nyújt, ahogy a fakó, barnás árnyalatú rét megtelik élettel. A magas hegyvonulatok szegélyezte hatalmas mezőn megtapasztalhat valamit az ember a természet roppant erejéből.

Ide nem kerül kép, ezt javallott személyesen átélni! :)

Mivel a 21. században élünk, fontosnak tartom megjegyezni, hogy térerő Jávorkúton egyáltalán nincs. Kinek öröm, kinek bosszúság, mindenesetre az indulás előtti készülődésnél mindenképp vegyük ezt figyelembe. Ha esetleg hazainduláskor a kocsink lerobbanna, némi rásegítéssel ugyan le lehet gurulni egészen a Lillafüredet és Ómassát összekötő útig - ahol már mindhárom nagyobb hálózat jele fogható -, én azonban a testmozgás fent említett formáit szívesebben ajánlom.

Összegezve tehát, nemre, korra és edzettségre való tekintet nélkül tudom javasolni mindenkinek, hogy keresse fel ezt a kis bükki gyöngyszemet. Illetve, akinek már elege van a Majális-park - kerti sütés - tapolcai Turistapark háromszögből május elsején, szintén ajánlom, hogy nézzen majd fel ide. A sütni-főzni valót, a fáradtságot és a stresszt hozzuk mi, a tiszta vizet, a csendet és a nyugalmat pedig adja Jávorkút. Önök pedig, kedves olvasóim, garantáltan kellemes emlékeket fognak őrizni arról a napról, amit Jávorkúton töltöttek.

img_20150417_144734_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://miskolcadhatott.blog.hu/api/trackback/id/tr407359906

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szsuzsanna 2015.04.19. 09:07:47

A Jávorkútra vezető út mellett, szép pihenőhelyek is vannak.
Két helyen, két vagy három éve, nagyon szép, fedett pad-asztalt is csináltak.
-DE, SAJNOS, az utóbbi években, többször is, azzal kellett kezdenünk, hogy legalább a "nagyja" szemetet összeszedtük, (és lehoztuk), hogy legyen kedvünk maradni...-bulizás utáni üvegek, sörös dobozok, eldobható poharak, stb-stb tömege...
Szerintem, meg kellene próbálni, "kiírni", hogy: -KÉRLEK!, VIDD LE A SZEMETEDET! -(mert ahova befértek a "telik" kihozatalkor, ugyanoda beférne a "göngyölegük" is...)

theveryguest 2015.04.19. 10:26:32

Nagy hiba volt ingyenesse tenni az Omassa - Javorkut utat. Nagyon keskeny az a szerpentin es hetvegen nagyon sokan mennek autoval. Vagy fizetosnek kellet volna meghagyni, vagy ha mar ingyenes, akkor idoben korlatozni a fel es lejutast, pl delelott csak felfele delutan csak lefele lehessen jonni.

GöTi 2015.04.19. 11:36:36

@theveryguest: Figyelni kell a keskeny, itt-ott korlát nélküli szerpentinen magunkra és egymásra is. Nem hallottam balesetről, nem lenne indokolt a korlátozás. Eddig a józan ész és udvariasság biztosította a normális használatot.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2015.04.19. 17:19:08

Azért az elég meredek kijelentés, h Jávorkútra feltekerni bicajjal az könnyedén megy, tekintettel arra, h ez nem igaz. Eléggé hosszú és meredek az út, simán meg lehet csinálni, de nem egy népünnepély, fárasztó.

Amúgy valóban nem rossz hely, egyszer érdemes megnézni, de ha már Bükk, akkor pld. Sebesvíz 1000x jobb hely, javaslom azt is megnézni. Mintha nem is Mo. -n lenne az ember.

kisrednek 2015.04.19. 19:44:44

Kéretik korlátozott létszámban felkeresni a nevezett helyet, hogy nyugodtan tudjak aludni máskor is a rét padján.
De félretéve a viccet valóban nem bír el nagy tömeget a hely, illetve elbír csak nem egyszerre. Kiválóan alkalmas itt leparkolva pl. csillagtúrákra Bánkút, Nagymező vagy a Kövek felé. Vagy kerékpárral innen indulni a Bükk-fennsík útjain, elkerülve a közutak kipufogó füstjét, idáig kocsival felhozva a kerékpárt. Ez ellentmondásnak tűnik környezetszennyezési szempontból, de a saját tüdőnk szempontjából ajánlott.
A Bükk-fennsík útjai nem túl nagy szintkülönbségűek, így azok is kellemes túrát tehetnek jó levegőn, a magaslat előnyeit élvezve, akik nem túlélő túrára vágynak. Gyalog és kerékpárral egyaránt, sőt gyerekkocsival is, de azzal természetesen nem a túrista úton.
Ha valaki teljes nyugalomban akar pihenni, annak a mobiltérerő hiánya kimondottan előny. De végszükség esetén a környéken az erdőben néhol vannak 100-200 m átmérőjű foltok, ahol van térerő. Nem írom ide, hogy hol, az is egy jó kis túra ezeket megtalálni.
Gyerekeknek a Lipicai ménes nagy élmény Nagymezőn.
Télen sítúrák kiinduló pontja lehet, ha kocsival fel tud menni valaki.
Baleset a felvezető úton valóban kevés van, én 20 év alatt egy autót láttam becsúszni az árokba, de a bennülőket elnézve egy síkság közepén is becsúsztak volna. Egyszer meg egy fa dőlt az útra, de nem volt alatta senki.
Szóval menjen el az életben legalább egyszer ide mindenki , de ne egyszerre.
süti beállítások módosítása