Mit Miskolc adhatott

Ahol jó villamosnak lenni

2015. november 11. - Miskolc régen és ma

Kevés olyan város létezik, aminek akkora villamos-mániája van, mint Miskolcnak. Hogy ez a különös vonzalma a lakosságnak a villamosok iránt honnan ered, arra racionális magyarázatot még nem hallottam, pedig ez a jelenség igenis jelen van a miskolciak körében, és nem is kell messzire mennünk, hogy ezt bizonyítsuk.

Példának okáért sehol máshol nem találkoztam még akkora csinnadrattával egybekötött villamos-átadással, mint ami az új Skoda járművek érkezését övezte. Aki esetleg lemaradt a 2013 júliusi buliról, az pótolhatta idén októberben is. Természetesen volt ok az örömre, hiszen az utóbbi évek legnagyobb beruházása volt a Zöld Nyíl néven futó projekt, mely a villamosvonal meghosszabbítását takarta Diósgyőrtől Felső-Majláthig, mindemellett pedig új megállók építésére, a vonal és a járműpark korszerűsítésére is sor került. 

1511793_629602757130384_2922664294031993041_n.jpg

A projekttel járó átalakítással, valamint a járművek korszerűsítésével a város és az MVK nem titkolt célja volt a buszjáratok tehermentesítése is. Ennek ellenére Miskolcnak továbbra is csak egy igazi, Kelet-Nyugat irányú villamosvonala van, amin az 1-es villamos a már említett pályán fut, a 2-es villamos pedig az Újgyőri Piacnál kanyarodik le az egykori vasgyárba. 

fovonal.PNG

Tehát Miskolc sem más magyar városokhoz képest, sőt, önmagához képest sem áll túl jól, ami a villamosvonalak számát illeti. 

Hiszen Miskolcon sem mindig ez az egy vonal létezett, hiszen amíg a lakosság - leginkább a több műszakban dolgozó gyári munkások  - igénye megkívánta, addig volt 3-as, 4-es, sőt 0-s számú villamosa is a városnak. 

10456425_676159952474664_1288939639030498500_n_1.jpg

Miskolcon az első villamos 1897. július 10-én indult meg, az akkor még a városhatáron kívül eső Tiszai pályaudvar és a Verestemplom között, a mai 1-es villamossal megegyező vonalon, egy vágányon (a színház előtti kitérőben tudta a két szerelvény kikerülni egymást). A villamos sikerén felbuzdulva a város erre merőlegesen újabb, szintén egyvágányos villamosvonalat épített, amely észak-déli irányban haladt, a Búza tér és a Népkert között. Ezt jóval kevésbé használták ki, emiatt megszüntetése már négy hónap múlva felmerült, de 1960-ig nem került rá sor, sőt, 1910-ben Hejőcsabáig meg is hosszabbították.

A Vasgyár munkásai kérésére a Tiszai pályaudvar–Verestemplom villamosvonal folytatásaként kiépült a Verestemplom–Vasgyár vonal is, ez helyi érdekű vasútként kapott engedélyt, mivel Diósgyőr ekkor még Miskolctól különálló település volt; más járművekkel közlekedett és indulásakor még másik cég üzemeltette. 1906-ban sikerült a két vonalat egyesíteni, innentől átszállás nélkül el lehet jutni a pályaudvartól a Vasgyárig. 1909 után ezt a vonalat kétvágányúsították, egyelőre csak a Tiszai pályaudvar és a Városház tér között. Új villamosvonal 1951-ben épült, egy egyvágányos szárnyvonal a DVTK Stadion mellől a Nehézszerszámgépgyárig. (A mindössze egy köztes megállót tartalmazó vonal 1974-ben szűnt meg.) Ezzel egyidőben, 1951–52 közt teljesen kétvágányosították a diósgyőri vonalat.

A villamosvonalak 1951-ben kaptak számozást, ez nem minden esetben egyezik meg a mai számozással. Ezek közül is idézzük fel a ma már nem vagy részben létező vonalakat.

A 0-s villamos: a város legrövidebb villamosvonala volt, a 2-es villamos egyfajta betétjárata, mely kizárólag annak önálló szakaszán közlekedett. Miskolc egyik legtöbbször megszüntetett, majd újra bevezetett járata, mely mindig különféle igények mentén jött létre vagy szűnt újra meg. A vonal egyedüli célja  a LKM-műszakváltás idején felmerülő többletigények kiszolgálása volt, így az acélmű hanyatlásával egyidejűleg a kihasználtság is csökkent, így 1989-ben a vonal megszűnt. A 2010-es évek elején volt még pár próbálkozás a 0-s villamos reaktiválására, kevés sikerrel. 

tatra_kt8d5_nullas_jpeg.jpeg

A 3-as villamos: 1951-ben indult, 1991-ben szüntették meg. Műszakváltás idején közlekedett Diósgyőr és a Vasgyár között. 

421921_236241793133151_336768878_n.jpgMiskolc villamosvonalai 1897-től 1995-ig

A 4-es villamos: 1964-ben indult, a tatárdombi munkásszállítások lebonyolítása érdekében. Csak hétköznap közlekedett, a műszakváltásokkor. A Tatárdombról érkező villamoskocsik egyes esetekben, főleg éjszakai műszakváltások idején a Vasgyárig közlekedett. 1976. január 14-én megszüntették a rossz pályaállapotokra hivatkozva.

564597_267566023334061_1813859457_n.jpg

Az utóbbi években ugyanígy csökkent a 2-es villamos kihasználtsága is, valahogy mégis ennek a villamosnak alakult ki a legnagyobb kultusza Miskolcon. Olyannyira, hogy még a Belga nevű együttes egyik albumának borítóján is helyett kapott. Biztosan mindenki emlékszik a sárga Bengálikra, amik iszonyatos rázkódással szelték a síneket. Emiatt is többen nevezték ezt a típust konzervdoboznak vagy kávédarálónak. Majd a rozoga tigriseket felváltották az ún. bécsi villamosok, amik csakis a 2-es villamos vonalán közlekedtek. Ezeket a fapados "csodákat", melyek szűkek és kényelmetlenek voltak, valamilyen oknál fogva - elődükhöz, a Bengálikhoz hasonlóan - mégis mindenki szerette. 

A 31 új Skoda érkezésével azonban a bécsi villamosok is örök leselejtezésre kerültek. A Tátra villamosokból még láthatunk közlekedni párat, és bizonyos ünnepekhez, alkalmakhoz mérten a MVK tesz is róla, hogy ezek a járművek is megteljenek szeretettel. Példának okáért adventkor is feldíszítik ezeket a járműveket, az utazóközönség nagy örömére. 

article1833_1.jpg

De talán a legnagyobb húzása a közlekedési vállalatnak az elmúlt hónapokban volt, hiszen amellett, hogy a használt autók között árulta a piros kocsikat, pályázatot írt ki a régi, bécsi villamosok hasznosítására. A pályázat végeredményét most hirdették ki, melyben az első helyezett Bereczki Zoltán gyalogoshidak kellékeként használná fel a leselejtezett bécsieket. A második helyezett (nálunk nyertes) pályázat értelmi szerzője, Galgóczy Ádám a "Kettes villamos bárt" álmodta meg, ami szintén egy kreatív elképzelés.  12239669_1124185974258131_270274217612725185_n.jpg

Koncz-Horváth Dániel és Orosz Péter koprodukciója, a pályázat bronzérmese pedig apartmanként üzemeltetné tovább a villamosokat. 

12239636_1124185970924798_9162578044717014328_n.jpg

De a Miskolc táblán kívül is láttam már érdekes elgondolást. Tiszalúcon, a temető melletti óvoda udvarán bukkantam egyszer egy bécsi kocsira. Mint kiderült, játszóházként üzemel ott a gyerekeknek. 

10460503_685042504919742_484563256690233059_n_1.jpgA tiszalúci temető melletti kocsi, ami ma játszóházként üzemel

Tehát elképzelés van bőven, és a fentiek is bizonyítják, hogy a miskolciak mennyire ragaszkodnak a villamosaikhoz. Annak idején műszakváltáskor felpattantunk a jó öreg 3-as, 4-es vagy éppen a 0-s villamosra, manapság pedig, ha jól időzítünk, kívül-belül karácsonyi vagy éppen húsvéti díszekkel teleaggatott Tátrára szállhatunk fel. Ha pedig még mindig nem éltük ki igazán a villamos-fétisünket, biztosan lesz még jó pár, koncertekkel, nosztalgia járatokkal teli villamosünnep még Miskolcon.

12112095_933409953416328_5746344676996484840_n_1.jpg

Egyvalamire azonban ügyeljünk! A járműveken tilos az étel és az ital fogyasztása, ezt mostanában keményen büntetik az éber ellenőrök. Azt pedig már csak reméljük, hogy szimpla túlbuzgóságból nem kapunk majd sárga csekket a számlánk mellé a jövőben megnyíló Kettes villamos bárban.

A bejegyzés trackback címe:

https://miskolcadhatott.blog.hu/api/trackback/id/tr368069874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása