Rég nem mozdult meg akkora tömeg egy ügyért Miskolcon, mint február 3-án, szerdán a Herman Ottó Gimnázium nyílt levelére épülő tiltakozás részeként szervezett tüntetésen. Több ezer ember vonult az utcára a szakadó eső ellenére, hogy kifejezze szolidaritását a pedagógusokkal, és kinyilvánítsa véleményét.
Néhány héttel ezelőtt a gimnázium tantestülete egy nyílt levelet tett közzé, melyben megfogalmazták az oktatási rendszerben általuk észlelt problémákat, és kérték az illetékes állami szerveket, hogy tegyenek azok megoldásáért. Elmondásuk szerint azért volt szükség a véleménynyilvánítás ilyen formájára, mert korábban bár megpróbálták „házon belül”, a tankerület és a KLIK felé kommunikálni a problémákat, de azok megválaszolatlanul maradtak.
Valószínűleg a felvetett nehézségek nem egyediek, mivel rövid időn belül országszerte több száz más iskola tantestülete és több tízezer magánszemély biztosította támogatásáról a miskolci gimnáziumot. A nagymértékű elégedetlenség hatására a kormány ígéretet tett ún. oktatási kerekasztalok összehívására, ahol a pedagógusok elmondhatják a problémáikat a felelős állami intézmények képviselőinek. Ezt azonban sem a Herman Ottó Gimnázium tantestülete, sem számos más iskola nem fogadta el, mivel szerintük nem a megfelelő személyeket hívták meg ezekre a kerekasztalokra – elmaradt a szülők, a diákok, és oktatási szakemberek képviselete. Úgy vélik, hogy a kormány nem tett elégséges lépéseket a problémák megszüntetése felé, így folytatták a tiltakozást, és február 3-ára Miskolcon, és az ország több más városban is tüntetéseket szerveztek.
A miskolci demonstráció délután fél 5-kor „Fogadóóra” címmel kezdődött a Herman Ottó Gimnázium épülete előtt, majd a tömeg innen vonult át a Hősök terére. A menet egy „Gyermekeinkért” feliratú molinó mögött sétált békésen, miközben előttük egy furgonból Orbán Viktor egy korábbi beszéde szólt, mely az oktatás fontosságát hangsúlyozta. Ezután szülők, diákok, tanárok véleményeit hallhattuk arról, hogy milyen terheket rak rájuk a jelenlegi oktatási rendszer.
Jó páran a Városháztéren és a sétáló utcán csatlakoztak a menethez, mely több ezresre duzzadt, mire elérték a Hősök terét, pedig az eső egyre inkább zuhogott. Érezni lehetett a tömegben rejlő erőt, azt, mikor sok ember ugyanazon célért mozdul meg. Mikor az egyén úgy érzi, most végre igazán odafigyelnek majd rá, pedig ő is csak egy arc a sok közül. Ebből a szempontból talán nem is olyan lényeges a tüntetés oka, mint inkább az, hogy a miskolciak bebizonyították: ha egy ügy elég sokuk számára fontos, akkor össze tudnak fogni, és együtt kinyilvánítani a véleményüket. Ez pedig szükséges ahhoz, hogy a hangjuk messzire elhallatsszon, egészen azokig, akiknek módjában áll változtatni azon, ami nem jól működik.
A tér és a környező utcák megteltek emberekkel, a felállított színpadon pedig egymást követték a szónokok. A Herman Ottó Gimnázium és a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatói megismételték azokat a problémákat – követelések formájában – melyeket a pedagógusok tapasztalnak a mindennapi munkájukban, majd a PDSZ elnöke beszélt, és végül a szolidaritásból szintén felvonult egyéb szakszervezetek (Közlekedési Dolgozók, Autonóm Szakszervezetek Szövetsége) képviselői. Mindannyiuk szavaiból kiviláglott, hogy a közoktatás olyan ügy, ami így vagy úgy, de mindenkit érint: a diákokat, a pedagógusokat és más iskolai dolgozókat, szülőket és leendő szülőket, nagyszülőket és leendő nagyszülőket. Ez lehet az oka annak, hogy ennyi ember érezte fontosnak kimutatni a tüntetésen való részvétellel egyetértését. Hét óra körül ért véget a rendezvény, és a tömeg békésen távozott, az eseményt biztosító rendőröknek nemigen akadt dolga.
Keresztury Ágnes
