Hámor volna, de nincs már kalapács,
Se hangos pöröly, se barna kovács;
Kohó kihamvadt, izzó vas kihűlt,
Gép szerte korhadt, műhely összedűlt,
A zuhatag szabad kényén halad,

Olcsó erő haszon nélkül marad.
Nincs régi pezsgés, nincs régi zaj,
Csend van s az itt nem boldogság, de baj. -
Az uj kor ekkép állíta rendet,
Elrontván, mit a mult idő teremtett.

(Lévay József: Hámori levél (részlet))

Bükki panoráma (fotó: Kláben Attila)

Mi, akik a Bükk lábainál vagy annak lankáin láttuk meg a napvilágot, legalább egyszer megmásztuk a környező hegyeket, csónakáztunk egy jót a Hámori-tavon, készítettünk egy szelfit József Attila szobrával Lillafüreden, rácsodálkoztunk a hámori sziklamászókra vagy szánkóztunk, síeltünk egyet Bánkúton. A sort reggelig folytathatnám, de egy biztos: hihetetlenül szerencsések vagyunk, hogy karnyújtásnyira van tőlünk a természet, ami számtalan szépséget tartogat.  

De elgondolkodtunk már ezen kirándulások egyikén, hogy vajon mit miért neveznek úgy, ahogy? Hogy a Bükk-hegységet valóban az evidensnek tűnő bükkfákról nevezték el? Hogy mit is jelent Ó- és Újmassa esetében a massa szó? Hogy ki lehetett az a Lilla, akiről azt a területet elnevezték, melynek középpontjában a festői szépségű Palotaszálló áll? Mert azt rendben van, hogy a vashámorokról kapta a nevét a mai Alsó- és Felsőhámor, de honnan ered maga a kifejezés? 

Akárcsak a mai Miskolc belső területein, úgy a Bükkbe kirándulva is találkozunk egészen beszédes helynevekkel, bár itt jóval nehezebb a dolgunk mint a sík terepen, hiszen ahogy a településen az utcákat, úgy a természetben is meg kellett különböztetni egymástól a számtalan hegyet, völgyet, sziklát, barlangot, miegymást. Túrázzunk hát egyet a Bükkben, fedezzük fel a (helynév)rengeteget! Azonban ahogy egy okos túrázóhoz illik, mi sem barangolunk be azonnal mindent. A Bükk-hegység minden zegzugának elnevezésivel ugyanis több vaskos kötetet is meg lehetne tölteni. A Miskolc nyugati kapuját jelentő Bükkből sorozatunk ezen részében a történelmi Hámor környékéről ragadunk ki érdekesebb helyneveket.

Diósgyőr és környéke az ún. angyalos, 1932-es térképen 

Ahogy azt már a korábbi, helynevekkel foglalkozó írásunkban is fejtegettem, ezen helynevek eredetére vonatkozóan fontos szempont az időbeliség, ami a Bükkben hatványozottan igaz. Ha összevetünk egy mai turistatérképet egy 19. századival, akkor jelentős különbségeket fedezhetünk fel ugyanazon területen. Egyszerű példaként említhetjük Lillafüredet, amely csak az 1890-es évektől kezdett kiépülni üdülőövezetté, majd ugyanezen terület képét nagyban megváltoztatta a Palotaszálló felépítése (1925-29). A kor egyik legnagyobb itteni beruházása óriási tereprendezéssel, többek között a Szinva elterelésével is járt. 

A kronologikus szempontokon túlmenően egy-egy helynév elnevezésének lehet történeti, földrajzi vagy a néphagyományból származó magyarázata. Ezek közül azokkal van a legkönnyebb dolgunk, amik úgymond "önmagukért beszélnek", megmagyarázzák önmagukat, ezeket nem bonyolították túl a névadók. Utalhat például egy bizonyos helynév földrajzi elhelyezkedésre (Pl. A Forrásvölgyben lévő Felső-forrás, Közép-forrás stb.), a területen gyakori állat- vagy növényvilágra (Hársas-bérc, Vesszős-völgy, Borókás, Kőris, Disznós-patak), tevékenységre (Kaszáskút, Kondásdolga, Olvasztó-tető, Kovács-hegy, Kővágó, Kovács-kő...stb.), népcsoportra (Zsidó-rét, Tatár-árok), alakjára (Kerekhegy, Tekergős út, Teknős völgy, Görbe-part), vagy egész egyszerűen elnevezték történelmi vagy egyházi személyiségekről (Szent István-barlang, Szent György-forrás, Szent László-kút), amelyhez sok esetben mondai magyarázat is kötődik (Mátyás király nyoma), vagy a terület kutatójáról (Vadas Jenő-forrás, Jakab-kút, Herman Ottó-forrás). 

Az egyszerű elnevezések ékes példája: Nagymező, ami egy nagy mező a Bükk-fennsíkon (Fotó: Kláben Attila)

Akadnak azonban ezek között olyanok is, amelyek egyszerűségük ellenére megtévesztőek lehetnek. Példának okáért a hegységnek nevet adó Bükk szó régebbi jelentésében ormot, bércet, lapos hátú hegytetőt jelent, így nagy a valószínűsége, hogy nem a bükkfáiról kapta a nevét tárgyalt területünk. 

De térjünk rá, illetve térjünk be a Bükkbe és nézzük meg a ma is lakott településeket, amelyek elnevezése szoros szimbiózisban keletkezett.

Korabeli rajz az ómassai hámorokról (Vasárnapi Ujság, 1864)

Az köztudott, hogy Fazola Henrik a 18. században vashámorokat telepített a területre, amit ma már csak Alsó- és Felsőhámor neve őriz meg nekünk mementóként. Ahogy Fassole/Fassola Henrik, úgy a hámor szó is német területről érkezett hozzánk, ugyanis az a "hammer" (jelentése:kalapács) szóból ered. Érdekesség még, hogy korábban mint gyűjtőnév, Hámornak hívták Ó- és Újmassát is. Hogy miért? Az is mindjárt kiderül.

"Kisebb, öntöttvas készítésére alkalmas kemencék korábban is voltak már az országban, Fazola kohója azonban ezeknél korszerűbbnek számító nagyolvasztó volt. Az üzemet massának nevezeték. A massa nagyon ritka, régi szavunk, a település nevén kívül ma már nem igen használják. A magyarba - német közvetítéssel - a latin nyelvből került be, ahol a massa ferri vasmasszát, azaz vaskohóban keletkező anyagot jelent.  A massa szót később a vasolvasztó kemencére, az ipartelepre és a környező településekre is ráértették." - írja Várnai Judit Szilvia a környék helyneveivel foglalkozó könyvében.

Tehát ezekben massákban előállított vas kinyerésére épült több hámor a környéken, először a mai Újmassán. Ez az oka annak hogy a mai két falucskát, Ó- és Újmassát a 20. századig szintén Hámornak nevezték. A négy település tehát nevében megőrizte a korai vasérc feldolgozás egyes elemeit, holott ma már csak az Őskohót vagy a Kohászati Múzeumot meglátogatva szembesülhetünk Hámor egykori ipari központi létéről.

Felsőhámor látképe háttérben a Palotaszállóval (fotó: Kaposvári László, forrás: panoramio, com) 

A vasgyártás hatékonyságának növelése érdekében fontos fejlesztés volt a Garadna-patak felduzzasztása. Ezt a projektet már Fazola Henrik fia, Frigyes vezette, hiszen az üzemeknek vízre volt szüksége. A gátépítés helyét a Szinva és a Garadna összefolyásánál határozták meg, így jött létre a Hámori-tó 1811-12 környékén, amit eleinte Tajnak hívtak, ami  a szintén német Teich szóból ered. Érdekesség, hogy egy 1861-es újságkivágás szerint Diósgyőri tónak is nevezték a helyiek. 

A Hámori (akkor még Diósgyőri)-tó rajza a Vasárnapi Ujságban

A tó létrejötte teljesen megváltoztatta a tájképet, művész hajlamúak kedvelt célpontjává vált, egyesek közülük a borsodi Svájcnak vagy a magyar Tempének is nevezték a környéket. Nem is csoda, hogy híre ment a környék páratlan szépségének az országban, okot adva következő évtizedek beruházásainak, mellyel a környék szerepe is megváltozott. 

A Miskolc és Diósgyőr közé épített Vasgyár fellendülését Hámor nagyon megsínylette, ipari jelentősége egyre csökkent, komolyan fenyegette a hámori falvakat az elnéptelenedés veszélye. A környék azonban a természeti adottságainak köszönhetően hamarosan turistaközponttá avanzsált. Bethlen András földművelésügyi miniszter több helyen is üdülőövezetek kialakítását rendelte el, hogy a kevésbé tehetős magyar lakosságnak itthon is legyen módja és helye a pihenésre. A gróf jól ismerte a környéket rokonai, a Vay-család révén, akikhez rendszeresen járt vadászni. Így került a választás Hámorra is, vagyis az üdülőövezet kialakításával létrejött Lillafüred. De honnan kapta a nevét a település? Egy népi monda szerint a mai lillafüredi posta helyén állt egy kastély, melynek hercegnőjét Lillának hívták. Nos, ez egyáltalán nem igaz, sem a kastély, sem annak hercegnője nem létezett. 

A Lillafüred elnevezés Vay Erzsébethez köthető, az ő beceneve volt Lilla. Bár sok leírásban Bethlen András feleségeként jelölik meg Lillát. Ha ez így lett volna, még egy komolyabb vérfertőzés is kisülhetett volna a frigyből. A valóságban Pejachevich Tivadarné Vay Erzsébet csak rokona volt a miniszternek, a korábbi borsodi főispán Vay Elemér húga. 

Vay Erzsébet "Lilla" (1860-1941), Lillafüred névadója (forrás: geni.com)

Erzsébet egyébként nem sokat járt a róla elnevezett üdülőövezeten, ugyanis házassága a horvát-szalvón-dalmát bánnal elszólította a környékről. Érdekesség még a névadással kapcsolatban, hogy az üdülőtelepi küldöttség külön kérése volt, hogy a települést hálából Bethlenfürednek nevezzék el, ezt azonban a miniszter visszautasította, így végül Vay Elemér - aki ekkor a Borsodi Bükki Egylet első elnöki tisztjét töltötte be - javaslatát fogadták el. Ma tehát ezért nem Bethlenfürednek hívják az 5-ös busz végállomását.

1900-ban épült fel a ma már nem látható kilátó, mely Zsófia-toronyként vagy Zsófia-kilátóként vált ismertté.  A Vay-család befolyását mutathatja az is, hogy nevét Vay Erzsébet édesanyjáról Teleki Zsófiáról kapta. Innentől már csak azon lehet csodálkozni, hogy nincs a környéken semmi, aminek a neve Elemérrel kezdődik. A kilátó felavatása komoly társadalmi esemény volt, a kiépített szerpentinen sétálhatott fel az ünneplő tömeg. A tornyot azonban a Szikla néven ismertté vált titkos katonai objektum építésekor lebontották az 50-es években, ugyanis szerették volna korlátozni a környék bejárhatóságát. A kilátót a Dolka-hegyre építették, melynek neve a szláv dolha (jelentése: hosszú) szóval függ össze, a hegyvonulat ugyanis hosszan húzódik el a Hámor völgye felett. 

A Zsófia-kilátó egy korabeli képeslapon

Sokat gondolkoztam manapság azon is, hogy miért hívják a lillafüredi tanösvényen található kegyhelyet Limpiászi keresztnek. Nos, Limpias egy Cantabria nevű tartományban található falucska Spanyolországban, ami igazi búcsúhellyé vált, a hagyomány szerint ugyanis az ottani kereszten lévő Jézus szeme és ajka is mozgott, majd csodás gyógyulások színtere is lett. Ennek a keresztnek a másolatát helyezték el a Palotaszálló építésével egy időben a Mária sétányon. Persze egyes népi hagyományok szerint az eredeti keresztet gyalog(!) hozták el Lillafüredre, miután a limpiasiak eladományozták. Ez utóbbi történetet kéretik nem komolyan venni. 

A lillafüredi Limpiászi keresztnek csodás gyógyulásokat tulajdonít a néphagyomány (forrás: Irány a Bükk blog)

Ha már említésre került a Garadna és a Szinva patak, mindkét elnevezést érdemes megvizsgálni. Mindkét patak nevét (ahogy sok más helynevet is a Bükkben) a honfoglalás előtti szláv jelenlétre vezetik vissza. Eszerint a Szinva kék vizet, a Garadna (grad na) pedig várat vagy várhoz tartozót jelent. A Garadna, mint vár jelentéstartalom azért felvet néhány kérdést. A ma kirándulóhelyként ismert Garadna-völgyben egyesek szerint elképzelhető, hogy a középkorban egy település állt (a Csanyik-völgynek nevet adó Chenik településhez hasonlóan), azonban a valószínűbb verzió az, hogy neve összefüggésben áll a diósgyőri koronauradalommal, melynek várbirtokként volt része a terület. Egy alapos régészeti feltárás pontot tenne ennek a kérdésnek a végére. 

Érdekes, tevékenységre utaló helynév a Puskaporos. A néphagyomány úgy tartja, hogy a hegyoldalon volt egy torony, amiben a Hámori-tó és a környező alagutak építéséhez (robbantásához?) lőport tároltak. Erről a toronyról kapta a nevét. Sőt, egy monda szerint élt itt egy szerelmespár, akiknek szülei nem engedték, hogy egymáséi legyenek. A fiatalak ezért bezárkóztak a toronyba, majd elkeseredésükben magukra robbantották a tornyot. A beteljesületlen szerelem és az öngyilkosság meséje kísértetiesen hasonlít a Molnár-szikla legendájára. Véleményen szerint ha ez megtörtént volna, arról nem csak a helyi, hanem az országos sajtó is bőven cikkezett volna. 

A kisvasút Puskaporos nevű megállója (fotó: Szabó Tamás)

Van azonban ennél egy jóval valósághűbb magyarázata az elnevezésnek: az Alsóhámor felett húzódó, meredek oldalú kiemelkedés sziklás lábánál valaha puskapormalom állt. Korábban ezt a hegyet Gulbukának is nevezték, ami szintén szláv eredetű elnevezés, mélyet jelent. 

Szót ejtenék még a környéken található két "kútról". A ma leginkább síelőhelyként funkcionáló Bánkút a korábbi , diósgyőri helynevekkel kapcsolatos írásban már említett Ernye Bánról kapta a nevét. A kedvelt pihenőhely, Jávorkút névadása az itt (már nem) lévő növényvilággal függ össze, a juharral. Azonban Jávorkút névadó fái a 19. századi erdőgazdálkodási célok áldozatául estek. 

A csurgói erdészház Bánkúton (fotó: Kláben Attila)

Amint látható, a Bükkben szinte minden egyes helynévhez más-más történet kötődik, eredetüket illetően lavírozunk a tudomány és a néphagyomány között, holott csak a Bükk egy nagyon kis részét, a korábbi Hámor környékét vizsgáltuk meg, azt sem a teljességre törekedve. Ennek okán hiányozhat egy-két helynév eredetének "feltörése" ebből az írásból, de hamarosan igyekszem mindenkit kárpótolni a második résszel. Mai túránk után ideje egy kicsit megpihenni.

Addig is olvassátok el a sorozat előző részeit: 

- Diósgyőr
- Felsőgyőr
- Molnár-szikla

Források, irodalom: 

Herman Ottó Múzeum Történeti Tár
Herman Ottó Múzeum Néprajzi Tár
Miskolcz régi térképeken 

Dobrossy István (szerk.) : Miskolc története I-II.
Györffy György I-IV (1963-1998) : Az Árpád- kor történeti földrajza
Lévay József verseiből. Franklin Társulat, Budapest, (1934)
Rakaczky István (1996): A Bükk turistakalauza 
Szendrei János (1886): Miskolcz város története és egyetemes helyirata
Várnai Judit Szilvia (2014) : Fehér barátok földjén