Mit Miskolc adhatott

Filmre vették Miskolc visszafoglalását

2018. szeptember 07. - Miskolc régen és ma

Ez a hét az archív filmeké (talán a jövő héten kezdődő CineFestre hangolódunk lélekben), hiszen a héten már két, az 1920-as években napvilágot látott diafilmet már bemutattunk. Most egy újabb kincsre bukkantunk, ami még tovább repít vissza minket az időben. 

Száz éve az ország és benne Miskolc is történelmének legviharosabb korszakát élte. A vesztes első világháborút követő őszirózsás forradalom, majd az azt elsöprő Tanácsköztársaság tiszavirág életű időszaka komoly belpolitikai válságot okozott hazánkban, ebben a zűrzavarban próbált túlélni (néhol a szó szoros értelmében) a város vezetése és lakossága. A Monarchia széthullásával járó politikai, gazdasági és morális válság komolyan éreztette hatását a városban, ráadásul Miskolc földrajzi helyzetéből adódóan előbb cseh, majd román megszállás alá került. Ahogy a kommunisták hatalomátvétele a kormányzatban, úgy az idegen hatalmak megszállása - helyben állomásozó katonaság híján - sem ütközött különösebb ellenállásba Miskolcon.

1_021a.jpg

A Vörös Hadsereg néhány katonája (forrás: muon.hu)

 

Tovább nézem az új blogon!

A bejegyzés trackback címe:

https://miskolcadhatott.blog.hu/api/trackback/id/tr6914227089

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rnz 2018.09.08. 11:18:12

Miért nem lehet ezeket a filmeket normális sebességgel lejátszani/digitalizálni? Ezerszer hangulatosabb, életszagúbb lenne, így meg mintha valami burleszket néznék.
süti beállítások módosítása