Mit Miskolc adhatott


Miskolc felülnézetből

2018. október 26. - Miskolc régen és ma

A várost sokféleképpen bemutattuk már, de ilyen látványos módon talán még sosem. Akik követik facebook oldalunkat, többször találkozhattak már a városról készült légifelvételekkel.  Most Nagy Sándor fotóinak segítségével mutatjuk be a város különböző részeit felülnézetből. Jöjjetek velünk, nézzük…

Tovább

30 zseniális fotó a '30-as évekből

Boldog békeidők. Így jellemeztük egy már megjelent összeállításunkban az 1930-as éveket. Ebben az évtizedben ugyanis számos komoly fejlesztés ment végbe a városban, ami biztosan növelte a miskolci polgárok komfortérzetét, így a közhangulat is javult a városban. Mostani összeállításunkban igyekeztünk…

Tovább

A Kerekdombtól a kehelyig: A diósgyőri sportpályák története

2018. május 5-én hatalmas mérföldkőhöz érkezik a diósgyőri labdarúgás, hiszen ekkor kerül sor az első hivatalos tétmérkőzésre az új DVTK stadionban. A napokban nagy megtiszteltetésként ért a felkérés, hogy legyek az egyik szerkesztője a Miskolci Napló stadionavatóra készülő különszámának. Bár ehhez…

Tovább

Nyitva van a pálya - Beszélgetéssorozat indul a Papszeren

Idén június 24-én nyitott meg a Volt egyszer egy stadion névre hallgató, a diósgyőri sportpályák történetét bemutató kiállítás. Aki már látta a tárlatot megbizonyosodhatott arról, hogy a tárgyiasult emlékeket leginkább az azokat kiegészítő történetek teszik igazán színessé. Épp ezért a Herman Ottó…

Tovább

„Volt egyszer egy stadion…”

Felhívás a diósgyőri sportpályák történetéhez kapcsolódó tárgyak, dokumentumok gyűjtésére

Mint közismert, az Andrássy úton zajló stadionrekonstrukció első fázisaként lebontották az a létesítményt, amely 1939-től napjainkig megannyi sport- és egyéb esemény színhelyéül szolgált a miskolci, diósgyőri publikumnak.

Tovább

Hol aréna állott...

“Elmúlik mint száz más pillanatS tudjuk mégis múlhatatlan,Mert szívek őrzik, nem szavak.” (Végh György) Vannak dolgok, amiket nehezen tudunk elengedni, mert annyi emlék köt oda. Sok miskolci ember, diósgyőri szurkoló számára ilyen a DVTK stadion. A hét végén bejártam a létesítményt és igyekeztem…

Tovább

Mely miskolci beruházásokat támogatná leginkább?

Mint általában minden önkormányzati választás előtt, tavaly ősszel is elhangzottak különböző városfejlesztési tervek, melyek nagyban befolyásolnák a jelenlegi városképet. Ezek közül olyan is napvilágot látott, amire igencsak rácsodálkoztak a miskolciak, de voltak olyan tervek is, melyek már nyílt…

Tovább
süti beállítások módosítása