"Miskolc a legnagyobb jövőjű magyar város."

(Móricz Zsigmond)

Honfoglalás

Az első rész lezárásaként megemlítettem, hogy honfoglaló elődeink egy kevert nemzetiségű őslakosságot találtak Miskolc területén. A magyar honfoglaló törzsek a népvándorlás második hullámával, 895-ben érkeztek a Kárpát-medencébe. 

A mai értelemben vett Borsod megye területén először a zempléni részeken telepedtek le, innen a vezető katonai rétegre jellemző gazdag sírleletek kerültek elő, Miskolc területén és közvetlen környékén azonban csak a köznép ittlétére utaló régészeti leleteket találtak. A legfontosabb honfoglalás kori temetőt a miskolci repülőtéren tárták fel 1951-ben és 1959-ben, A temető sírleleteinek viszonylag csekély száma azzal is magyarázható, hogy a 19. század végén, a mai megyei kórházzal szemben téglagyár működött, ami homok- és agyaglelőhelynek használta a temető területét. A fellelt tárgyak alapján a temetőt a 10. század második felében kezdték használatba venni. Találtak még sírokat a diósgyőri vár közelében és a Papszerből nyíló Mélyvölgy utcában is. A leletekből kitűnik az is, hogy őseink főleg a környék síkságain telepedtek le, mivel az "őslakosok" a hegyek lábainál leltek előttük otthonra. 

Anonymus szobra Budapesten

Miskolc alapítása

Miskolcot és Diósgyőrt név szerint először III. Béla híres történetírója Anonymus említi meg magyarok tetteiről szóló munkájában. A Gesta Hungarorum 31. fejezetében Anonymus így ír:  „Ezután a vezér (Árpád) és főemberei elhagyták Szerencset, s átkeltek a Sajó folyón azon a helyen, ahol a Hernád vize beleömlik. A Héjő vize mellett ütöttek tábort, egészen a Tiszáig és Emődig, s egy hónapig maradtak ott. A vezér még ott Böngérnek, Bors apjának nagy földet adott a Tapolca vizétől a Sajó folyóig, amelyet most Miskolcnak hívnak, azonkívül odaadta neki azt a várat, melyet Győrnek mondanak. Ezt a várat Böngér fia, Bors a maga várával, Borsoddal egy vármegyévé tette.”  A szövegben szereplő Böngér a Miskóc nemzetség őse volt.

Az idézett részlet a Gesta Hungarorum 31. fejezetéből

Bors vezér leszármazottainak az egyik ága, a Miskóc nemzetség egyik központja volt a a mai város területének első települése, mellette egy földvárral, melyet Geurunak (Győrnek) hívtak. Innen ered tehát városunk neve. A település egy jelentéktelen kis faluként létezett. Miskolc a rokonság legfontosabb birtoka lett, de Diósgyőrt a 11–13. század között elvesztették: királyi várbirtok lett. Innentől a két település elkülönülten, de egymásra folyamatos ráhatással működött, ahogy azt a későbbiekben is olvashatjuk. A 13. század elejéig pedig a következő települések jöttek létre Miskolc mellett: Hejőcsaba, Görömböly, Szirma és Tapolca. 

Érdekesség, hogy a miskolctapolcai barlangfürdő mellett folyó ásatások során megtaláltak egy 11. századi kis körtemplomot, ahol a városalapító nemzetség tagjai nyugodhattak és minden valószínűség szerint itt őrizhették Miskolc város alapítólevelét is. Szent Benedek követői neves iskolát hoztak itt létre, és a tapolcai hévforrások gyógyulni vágyó látogatóit látták el. Ebben az időben épült Miskolc legrégibb egyházi műemléke, az első román stílusú kőkápolna. A kolostort a 16. században a Ferdinánd- Szapolyai János- pártiak küzdelme idején kifosztották, majd felgyújtották, így az alapító Miskóc nemzetség hamvain kívül a város legrégebbi dokumentumai is odavesztek. Ezért sajnálatos módon Miskolc az egyetlen olyan magyar város, amely nem ismeri alapításának napját, így nem is ünnepelheti azt. (A május 11-i Miskolc város napját 1992-től ünnepeljük, hiszen 1909-ben ekkor ezen a napon adta át Ferencz József Miskolcnak a címeres kiváltságlevelet.)

Tatárjárás

A tatárjárás Miskolcot sem kímélte. A közeli muhi csata után, melyben a magyarok katasztrofális vereséget szenvedtek a mongoloktól., nem bizonyítottan, de nagy valószínűség szerint a menekülő IV. Béla útba ejtette Miskolcot. Sőt, a legenda szerint egy főúr, Ernye bán mentette meg a király életét. 

 IV. Béla 1250 júliusában Ernye főlovászmester számára kiállított oklevelében ez áll: „a saját menekülésére szánt lovat személyünk megmentése érdekében átadta nekünk”(illusztráció, Képes krónika 125. oldal)

A mongol dúlás miatt számos helység elnéptelenedett, de a hegyes, erdős részek kisebb károkat szenvedtek el. Elpusztult a megye központja, Borsod is, amely ezután teljesen a jelentőségét vesztette. Mint ismert, a tatár dúlás következményeként megváltozott a király birtok és ezzel együtt a várépítési politikája is:  míg azelőtt visszavette a földbirtokokat a főuraktól, most gazdag birtokadományokkal jutalmazta, és ennek fejében kővárak építésére kötelezte őket.

Ernye bán öröksége- Diósgyőr

Diósgyőr 1261 után lett az Ákos nembeli Ernye báné, és a várat IV. Béla várépítési kezdeményezésére és vetélytársai, a Miskolc nembeliek éleskői vára ellensúlyozására építette. A vár helyén a 12. században már állhatott egy földvár, ennek azonban nincsenek régészeti nyomai, talán nem is a jelenlegi vár helyén volt. Az újabb kutatások szerint Ernye első vára sem a várdombon épült, hanem attól északkeletre, a pálosok középkori rendháza helyén.

A diósgyőri pálos kolostor romjai

Pontosan nem lehet tudni, hogy a fiatalon még szegénynek számító Ernye milyen lépésekben építette ki hatalmas birtokrendszerét (élete végére az egyik legtehetősebb földesúr lett, hatalmas vagyont hagyott hátra), de fia, István is folytatta apja – nem ritkán erőszakos – terjeszkedő politikáját. Az ő idején volt a rezidenciajelleggel kialakított diósgyőri vár első fénykora, amikor István egyenesen borsodi nádornak címezte magát. Tekintélyét és személye fontosságát jelzi, hogy Bajorországból választhatott feleséget, a bajor herceg lányával kötött fényes esküvőjét a várban tartotta, és több oklevelet is kibocsátott itt. Például azt az okiratot, amelyben a még éppen alakuló pálos rend számára rendházakat alapított. 1313-ra felépült a Szentlélekről elnevezett kolostor, a régi vár helyén pedig Diósgyőrben alapított rendházat. Ákos István halála után sok minden megváltozott, fiai a királyi lojalitás helyett Csák Mátéval kötöttek szövetséget. A háborúzások befejeződésével I. Károly (téves, de elterjedt nevén Károly Róbert) király elkobozta vagyonukat.

Ernye bán vára rekonstruálva

Így került a terület a királyi adományként a Szécsi család birtokába (1325), azonban ők rövid idő után- ekkor a város már vásártartási és alsóbb bíráskodási joggal rendelkezett - zalai birtokokra cserélték, így Miskolc és környéke innentől Nagy Lajos király tulajdonába került. Ez a csere Miskolc és Diósgyőr sorsát évszázadokra meghatározta, hiszen a két település tökéletesen kiegészítette egymást, így együtt, egymás mellett fejlődhetett a koronauradalom Diósgyőr és a fényes udvartartás miatt kereskedőket és iparosokat letelepítő, 1365-ben mezővárosi rangot kapó Miskolc. A mezővárosi titulus mellett bíróválasztási és végrendelkezési kiváltságokkal, az építkezések támogatása végett szabad erdő- és fahasználattal, mész- és szénégetéssel ruházták fel a várost, az itt kereskedők pedig adómentességet élveztek, így Miskolc gazdasági szerepe jelentősen erősödött.

Nagy Lajos király (1342-1382) mellszobra a vár előtt

1343-tól váltakozva I. Lajos király, illetve az anyakirályné, Piast Erzsébet tulajdonolta a várat. Lajos szívesen időzött itt, és nemcsak a kellemes időtöltés miatt (1355-ben halastavat és vadaskertet létesített itt), de politikai okokból is kiemelten fontosnak tartotta (Lengyelországgal és több országrésszel is könnyedén tudta tartani a kapcsolatot innen). A király a várat 1378-ig jelentősen átalakította, hatalmas mértékű bontások után az emeletet sárga homokkőből, a tornyok felső részét szürke mésztufából rakták. A palotaépületet külső vár vette körül, falai 4 méter vastagok és 15 méter magasak lettek. A reprezentatív főbejárat nyugaton volt. A várat 25 méter széles vizesárok vette körül. A sorozatos ásatások során számos lelet került elő: mázas padlótéglák, szépen formázott kályhacsempék, edények, kőfaragások stb. Tehát Nagy Lajosnak köszönhetjük, hogy Miskolc és Diósgyőr bekerült Közép- Európa vérkeringésébe.

A Diósgyőri vár Nagy Lajos korában

A várat nem véletlenül nevezték a "királynék jegyruhájának". Nagy Lajos halála után Zsigmond Cillei Borbálának, Habsburg Albert Erzsébet királynénak, Mátyás előbb Podjebrád Katalinnak, majd Beatrixnek, II. Ulászló pedig Annának adta jegyajándékul. Az utolsó magyar királyné, (II. Lajos felesége), aki a várban élt.

Az eközben regionális központtá és egyben kézműiparos várossá alakuló Miskolc virágzó szőlő- és gabonakultúrájával, piacaival elérte, hogy a 15. század végére több mint 30 kiváltságlevéllel rendelkezzen. 

Városszerkezet

Miskolc jellemző vizei mindig is meghatározóak voltak a város életében. A Sajó (Sayouvyze) a város természetes határvize volt, s mint ilyen, rendszeres határviták okozója is volt, főleg Nagyzsolcával (Nag Soltza, Nog Solcya). A viták részbeni oka az volt, hogy a határvonalat a folyó közepén, vagy valamelyik partvonalán húzzák meg, de birtokháborítások is szép számmal előfordultak. A város folyója a Szinva, ami átszelte a Miskolc nemzetség birtokát; Nagy Lajos 1377-es oklevelében magyarul is megemlíti: Synwapataka. A patak a városban mindig is viszonyítási pont volt, ehhez képest határoztak meg bizonyos birtokok, helyek, épületek stb. elhelyezkedését. A következő, a forrásokban már korán feltűnő vízfolyás a Hejő, amely a forrásával kapcsolatos hőforrásokról kapta a nevét: Hévjó. A Szinva és a Hejő a terület gazdaságában is jelentős szerepet játszott, ugyanis mindkettőn számos vízimalom működött, környezetükben pedig nádasok, rétek, tavak voltak, illetve halastavakat alakítottak ki. A vízfolyásokon emelt hidak alkalmasak voltak hídvám szedésére, így a birtokosaik számottevő jövedelemre tehettek szert általuk.

A korabeli birtok- és határleírások értelmezésében a város környéki (ország)utak megnevezése is fontos. Ezek főleg különböző oklevelekből és határjárások leírásából ismertek. A Csaba felé vezető utat (per viam Soba) már 1067-ben megemlítette egy apátsági alapítólevél. Ehhez kapcsolódott egy Miskolcról Ohatra vezető főút. 1355-ben leírták a Zsolcára menő utat (viam in Solch ducentem). Fontos volt a Mohira vezető út is, mert innen Egerbe is el lehetett jutni. Miskolcról a Bükkön keresztül is el lehetett jutni Egerbe, de a bükki helységeket is több útvonalon lehetett elérni. A Miskolc határait rögzítő 1325-ös oklevélben említést tesznek egy kövesútról (kuueswth), ami Vajlára vezetett. A Bükk fontos útja volt a Diósgyőrből Dédesre vezető „nagy út”. Fontos volt a Szentpéter felé vezető út is, mert erre lehetett eljutni Gömörbe. Ismertek utak leírásai Tapolca és Csaba felé is.

Miskolc belterülete, illetve utcaszerkezetének a magva már korán kialakult. Az Árpád-korban a település falusias jellegű volt. Az első, 11. századból származó házak maradványait egy 1955-ös ásatás során találták meg a Sötétkapu mellett.

Egy 1376-ban kiadott oklevélben leírtak szerint a település utcákra tagolt, szőlővel beültetett hegyekkel körbevett, királyi birtoklású város volt. Az utcák és a szőlőhegyek mind névvel rendelkeztek. Ismert volt a Piac utca (a mai Városház tér és Széchenyi utca), a Fábián utca (a Miskolc nembeli Jaroszló fia Fábián családja nevét őrizte meg). Középkori eredetű a ma is létező Hunyad utca elnevezése, egy 1501-es irat tesz említést róla. A Malom utca a Szinvához vezetett, 1506-ból ismert. Miskolc gazdaságának fontos objektumai voltak a mészárszékek, amelyek emlékét a Mészár utca őrizte (a mai Városház térből indult északi irányba). 1521-ből ismert egy Kiskassa nevű utca is, amely a Pece-patak mentén feküdt. Az utcahálózatot a Szinva folyásiránya határozta meg, ezzel párhuzamos, illetve ebből kiágazó utcák hálózata alkotta. A miskolci házakról – a belvárosi ásatásoktól eltekintve – nem sok ismeret maradt fenn, de általában patics- vagy vályogfalas épületek lehettek. A miskolci elit azonban már a középkorban kőházakban lakott.

Miskolc első temploma az avasi Szent István-templom volt. Először 1323-ban említették, ami előtte történt, az régészeti ásatások alapján ismert. A mai templom helyén egy 13. századi, meglehetősen nagy méretű templom állt: 27,5 méter hosszú és 7,43 méter széles volt, a város felőli oldalon sekrestyével.  Ezt a templomot a 14–15. században kibővítették, kétszer is meghosszabbították, tornyot és talán még egy félköríves apszist is építettek hozzá. Az új templomot 1489-ben szentelték fel.

 Az első iskola helyéről nincs pontos információ, de feltételezhető, hogy ennek az alapjain épült az új iskola is a Papszeren, ami a mai Herman Ottó Múzeum régi épülete. Az egyház Mindszenten, Miskolc határában, a Csabára vezető úton ispotályt (szegényápoldát) épített a templom közelében, 1483-as írásos adat szerint akkor már állt.

A középkor végére virágzó mezőváros a XVI. század közepétől, főleg a mohácsi csatavesztés után nehezebb évtizedeket élt meg. A török szultán, a Habsburg császár és az erdélyi fejedelmek csapatai éppúgy pusztították, mint a járványok vagy természeti csapások (tűzvészek, árvizek). De mindez részleteiben már a következő rész meséje lesz.

Szerző: Nagy Attila

Az itt megjelent anyagot részben vagy teljes egészében átvenni a "Mit Miskolc Adhatott" blog engedélyével lehet!