Mit Miskolc adhatott

MEN-ni, vagy nem MEN-ni?

2014. május 20. - Szoták Gyuri

Idén is elérkezett a tavasz, melynek elmaradhatatlan velejárója, hogy újra jöttek a Miskolci Egyetemi Napok. Jelen sorok írója mióta az eszét tudja soha ki nem hagyta volna ezt a fesztivált, egyszóval láttam már pár dolgot ott. Megvallom őszintén, némileg fenntartásokkal fogadtam az idei időpontot: kedd-szerda-csütörtök, hát mi lesz ebből? Aztán megláttam. Egy iszonyatosan hangulatos, sokkal emberibb léptékű, remek hangulatú este. Kissé későn, 9 után sikerült kiérnem, de időben: még épp a mindenhová bejuttató nyakba akasztómmal bíbelődtem, mikor felcsendültek a Magashegyi Underground első dallamai. Gyorsan bevetettem hát magam az ide nagyszínpadot fedő sátorba (gyakorlatilag az egyetlen kinti helyszínre), s próbáltam előre jutni, hogy néhány fotót készíthessek. Ebben számomra is meglepő módon legjobban a néhol a sár felszórására használt, cirkuszi hangulatot varázsló fűrészpor akadályozott a legjobban. Elég hamar szinte az első sorban találtam magam, ahol ráéreztem a már említett hangulatra. Az a fajta közös buli, az összetartozás érzése csapott meg, melyet korábban fesztiválokon talán soha nem éreztem. A koncert fantasztikus volt, Bíborkáék hozták a formájukat ezúttal is. Külön ki kell emelnem az első sorban a kordonnál posztoló körülbelül 8-9 éves forma kislányt, aki azt hiszem jogosan érdemelte ki a MEN legcukibb résztvevője címet. Igen, ezen a fesztiválon ez is belefért, korábban el nem tudtam volna képzelni egy ilyen szituációt.

 gyuri2.jpg

 

Utánuk a Carbonfoolsé volt a színpad. Túl sok extrát a fellépésükről nem lehet elmondani, hozták a kötelezőt. A hangulat viszont itt tovább fokozódott. A létszám kicsit nőtt, de a lényeg magmaradt: hatalmas, szinte családias buli kerekedett, önfeledten táncolókkal, éneklőkkel, valóban fergeteges hangulattal.

Egyszóval: más volt ez a MEN, mint az eddigiek, furcsább volt, de szerintem jobb. Volt egy olyan hangulata, amely különleges ízt adott az egésznek. Mindezek ellenére azt kell mondanom, hogy imádtam, s szerintem nem csak én voltam így ezzel. A vidám, felszabadult arcok, a mosolyok mind-mind azt jelezték számomra, hogy aki kilátogatott ezen a keddi napon az Egyetemre nem döntött rosszul. Kíváncsian várom a következő évek folytatását, hogy vajon merre tovább, megtartják-e ezt a fajta stílust, vagy visszatérnek a korábbihoz. Akárhogy is, a MEN mindig a város legjobb fesztiválja marad, amit hiba kihagyni!

 gyuri1.jpg

Ui.: Sajnálatos, de a szervezők az extrém időjárási körülmények miatt  lefújták a nagyszínpad szerdai, és csütörtöki programjait is. A benti, fedett helyszíneken ugyanakkor megtartották a koncerteket, így még azon a két napon is bulizhatott egy fergetegeset a nagyérdemű. Kijelenthető tehát, hogy MEN volt, van, és lesz is, legyenek bármilyen mostohák is a körülmények, mind az időjárást, mind pedig az időpontokat illetően. 

A bejegyzés trackback címe:

https://miskolcadhatott.blog.hu/api/trackback/id/tr646185299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hankó Zoltán 2014.05.21. 16:04:58

Tehát ha jól értem, egy színpad volt kint, de azon se tartották amit ígértek?
Értem én, hogy az EFOTT betett most elég keményen nekik, de már évek óta nézem, ahogy zsugorodik a MEN és a Rocktóber. Eddig minden évben kint voltam, mióta az eszemet tudom, de idén nem mentem.
süti beállítások módosítása