Mikor először látogattam meg Anna barátnőmet az otthonában, Gömörszőlősön, az utazás alatt az első gondolatom az volt, hogy nem is olyan egyszerű ide eljutni, legalábbis busszal. Átszállás Putnokon, várakozás a másik járatra…kissé aggódtam, hogy tudom-e majd, hol kell leszállnom, de Anna megnyugtatott: megismered, innen nem megy tovább a busz. Megérkezésemkor azonban minden fáradtság elszállt belőlem, mikor megláttam a harsogó zöld fűvel és erdőkkel borított dombok között fekvő aprócska falut. Rögtön arra gondoltam, hogy ez a hely a nyugalom szigete, egy oázis, ahol az ember leteheti a mindennapok gondjait, és elmerülhet a természet időtlenségében. Minden azt sugallta, hogy nem kell rohannom, hogy megállhatok egy pillanatra rácsodálkozni a vadvirágokra, a dombok szelíd hullámaira.
Olyan hely ez, ahol a városi ember kiléphet a szokásos, rohanó életéből – és egy kicsit talán a komfortzónájából is. Mégsem afféle remetelak: a falu lakói úgy döntöttek, hogy otthonuk csodás természeti környezetét nem hagyják kihasználatlanul. Lovas, kézműves és néptánc táborokkal, hagyományőrző és falusi gazdálkodással kapcsolatos rendezvényekkel igyekeznek fellendíteni a turizmust.
Ízig-vérig falusi a hangulat: a domboldalban lovak legelésznek, az utcán bárkivel könnyen szóba elegyedhet az ember, és a nem egészen 100 főt számláló lakosság egymásra is odafigyelve éli napjait. Így vált Gömörszőlős egyszerre a nyugodt visszavonulás, és a nagybetűs KÖZÖSSÉG otthonává.
Észak-Borsod más településeihez hasonlóan, elhelyezkedését, infrastruktúráját tekintve Gömörszőlős sincs éppen előnyös helyzetben: kicsi zsákfalu, távol a nagyobb, munkahelyekkel rendelkező településektől, busz alig-alig jár erre. Nincs ipar és mezőgazdasági termelés sem olyan mértékben, ami fenntarthatná a falu gazdaságát. Sajnos számos hasonló falu található a térségben, ahol a szegénység és a kilátástalanság az úr. Gömörszőlősön azonban az emberek úgy döntöttek, nem nyugszanak bele a helyzetükbe, és látszólagos hátrányukból – az elszigeteltségből – előnyt kovácsolnak.
Mondhatnánk, hogy ez eddig egy máskülönben talán halálra ítélt kistelepülés sikertörténete, de több annál. A turizmus mellett egy hosszabb távú célja is van ezeknek a programoknak: igyekeznek az embert közelíteni a természethez, megmutatni annak értékét, hogy felelősen bánhassunk ezekkel az erőforrásokkal. A településen jelen van az Ökológiai Intézet, mely számos előadással, szemléletformáló programokkal igyekszik fontossá tenni a környezettudatos gondolkodást, valamint egy biokerttel is rendelkezik. A faluban mindenki műveli a kertjét, zöldséget és gyümölcsöt termesztenek, melyből a lakosság elláthatja magát, illetve a turistákat is helyben termelt alapanyagokból készült ételekkel vendégelik meg.
Ki-ki a maga tehetsége, tudása segítségével igyekszik boldogulni: egyesek gyapjú manufaktúrát hoztak létre, ahol egyedülálló módon, száz éves muzeális gépsorokon gyártják a termékeket, mások lószőrből készítenek ékszereket, és van, aki a nyári táborok szervezésében vesz részt.
A nyugalom, az összetartó, barátságos közösség néhány városlakót egyenesen arra sarkallt, hogy felhagyjanak addigi életmódjukkal, és a faluba költözzenek, hogy félig-meddig önellátó módon éljék életüket. Gömörszőlős báját, mitöbb, erejét az adja, hogy az ember megtalál itt valamit, amit elveszettnek vélt, és aminek a hiánya végig kíséri az életét, bár talán nem tudatosítja magában: a fenntartható, környezetére ügyelő közösséget, ahol a természeti értékek épp úgy fontosak, mint a társas kapcsolatok.
Írta: Keresztury Ágnes
