Képzeljük el, hogy a Csabai úton lévő kis villánkból egy könyvvel, vagy épp egy aznapi újsággal a hónunk alatt felsétálunk az alig pár száz méterre lévő dombra, leterítjük a kis plédünket, majd élvezzük a minket körülölelő természetet, és az elénk táruló panorámát. Idilli, nem?
Valahogy így érezhette magát az a polgár is, aki a XIX. század derekán, Mindszenten élt. Mindszent ugyanis nem csak a csongrádiaknak cseng ismerősen, hanem a miskolciaknak is, hiszen manapság templom, temető és tér is őrzi a nevét, nem véletlenül, hiszen 1880-ig önálló településként létezett Miskolc mellett. Az 1869-es népszámlálási adatok alapján 336-an lakták a települést, mely elmondható, hogy a későbbi Nagy-Miskolc kialakulásának előfutáraként, elsőként csatolták Miskolchoz, mint későbbi városrészt.
Mindszenti látkép a 1900-as évek elején
Bár nevét ilyen távlatokból nehéz eredeztetni, egy biztos, hogy Mindszent történetében a legfajsúlyosabb szerepet játszotta a vallás és annak gyakorlása. Már a kezdetektől, a tapolcai apátság létezésétől (majd megszűnésétől) függött, majd jó pár évvel később – a helyén lévő kőtemplom elbontása után - 1744-ben szentelték fel a mindszenti templomot, ami akkor még nem készült el teljesen. Mint korábbi írásunkban már említettük, Ferenc József 1857-es, miskolci látogatása alkalmával járult hozzá, hogy a templom elnyerje mai formáját.
Amikor 1857-ben Ferenc József megtekintette a templomot, biztosította az egyik torony költségeit, az egri érsek felajánlásából és a hívők adományaiból pedig megépült a másik is.
De ahhoz, hogy ilyen volumenű beruházások végbemenjenek a környéken, elhivatott emberekre volt szükség. Máriássy Sándor tapolcai apát (1733-1745), majd egy évszázaddal később élő rokona, Máriássy Gábor egri kanonok folytatta püspök elődjének egyházgyarapító tevékenységét. Történetünk szempontjából Máriássy Gábor játszotta a főszerepet azzal, hogy elhatározta egy kálvária felépítését, melynek helyszínéül rokona tiszteletére Miskolcot választotta. Elképzelésének megvalósítására 1857-ben az akkori Mindszent-Miskolc határán lévő Tűzköves dűlőt jelölte ki, ahol - akkori mértékkel mérve - „60 kapás szőlőt, valamint a hozzátartozó szilváskertet” vásárolt meg.
De mi is az a Kálvária? És miért kellett neki ekkora terület?
Magyarországon a kálvária építésnek nagy hagyományai vannak, melyek leginkább a barokk korban voltak jellemzőek, ikonográfiai sokszínűsége, gazdagsága ekkor teljesedik ki. A kálváriaépítmények témája Jézus kínszenvedése. A szenvedés történetének egyes jeleneteit az ún. stációk mutatják be. A kálvária helyéül általában magaslatokat, természetes dombokat választottak, emlékeztetve az olajfák, ill. a Golgota hegyére. A stációk számának meghatározásában nagy a különbség, a 18. században a 14-es beosztást tartották ideálisnak, de ötnél kevesebb stációt sehol nem találni.
A miskolci Tűzköves dűlő kálváriája a hetes beosztást követi, melynek utolsó stációja a hagyományoknak megfelelően kitűnik a többi közül, fokozva ezzel az egész együttes drámai hatását.
Máriássy helyválasztásában két szempont játszotta a fő szerepet, egyrészt a mindszenti plébánia közelsége, másrészt a jól láthatóság. Az akkori városképben ugyanis nem voltak magas épületek, így a kálváriát még a vonatból is látni lehetett. 
A Kálvária területe egy 1893-ban készült térképen- tőle jobbra a Népkert
A kálvária domb beépítési tervét Rudolf Antal készítette el. 1858-tól három év alatt végezték el az utak kialakítását, az építkezéshez szükséges anyagok beszerzését és szállítását, majd 1860-ban építik fel a stációkat, és a kápolnát is. Érdekesség, hogy mind a kőfaragó, kőműves, és ácsmunkát is miskolci mesteremberek végezték, sőt még a segédmunkások is miskolciak vagy kövesdi matyók voltak. Máriássy szándéka az építkezéssel tehát az is volt, hogy munkát adjon a helyi lakosságnak. Hogy mennyire voltak ezért hálásak a miskolciak, arról Bársony János lakatosmester (nem összetévesztendő a jogász-politikus, Miskolcon iskola és utca nevét is viselő Bársony Jánoséval) beszámolója is.
Köszönet másodszor, de ismét ezerszer a nagylelkű alapítónak, mert nekünk mindenrendű s rangúnak, kik a kálváriánál dolgoztunk, ide értve a legutolsó szegény napszámos és kavics-hordót is, vannak nekünk egyenkint majd mindnyájunknak még ártatlanjaink is kik… alig érthető és töredező hangon kérik a Miatyánkban a mindennapi kenyeret, a mit nekik ugyan mi, de a nagylelkű alapítóéból adhattunk meg.
Az építkezés 1862-ben folytatódott a látványosabb részével. Ekkor hozták ugyanis a Szepességből a kápolna rézlemezeit, valamint ekkor készült el a területet körülvevő kerítés is. A kálvária igazi arculata pedig Ipoly Arnold „kezei alatt” valósult meg, aki a gótikus, de leginkább a neogótikus és romantikus építészet megrögzött híve volt. A hat stáció domborművet (Jézus az olajfák hegyén, Jézus elárulása, Jézus megostorozása, Jézus tövissel való megkoronázása, Jézus Pilátus előtt, Jézus a keresztet hordozza) szerpentines úton lehetett megközelíteni, hogy az út végén a mesterséges talapzatra épült golgota csoporthoz jussunk el, ezzel is végigjárva Jézus szenvedéstörténetét.
Bár önmagában Jézus szenvedéseit „végigjárni” nem a legkellemesebb elfoglaltságok egyike, a miskolciak (és a mindszentiek) az összképnek hála, azonnal beleszerettek a ligetes domboldalba. A Kálváriát végül nagy ünnepség keretében, 1864-ben szentelték fel, ezt követően pedig szinte azonnal kedvelt pihenőhely lett. Olyannyira, hogy pár évvel később – valószínűleg a túlzsúfoltság elkerülése végett - egy Lévay József nevű úriembernek eszébe jutott, hogy a kálvária-domb akkor lakatlan völgyében alakítsanak ki egy közparkot, hogy a „népnek legyen egy kertje”. Mivel a csabai út a jelenleginél teljesen más nyomvonalon húzódott, így a Kálvária természetes folytatásaként a városi közgyűlés határozatot hozott a Népkert kialakítására, ahol "később zenés-táncos-vendéglátós rendezvényeket is tartsanak".
A Népkert Bizottság 1878-ban megalakult. Pár év múlva a Népkert magába olvasztotta a Lövölde területét is. 1889-ben zenepavilon épült, majd ugyanebben az évben az Erzsébet kerttel kialakult a mai Népkert területe, melyhez 1901-ben építették hozzá a Vígadót, 1910-20 között pedig a különböző sportpályákat.
Népkerti teniszpályák a múlt század elején- háttérben a kápolna épülete
Bár a kálvária területe - szoros szimbiózisban a Népkerttel - a város legkedveltebb helye lett, de mégis helyszíne lett egy tragikus eseménynek is. 1878-ban történetének legnagyobb árvize pusztította végig Miskolcot, melyben több száz ember vesztette életét. Mivel a dombot nem érte az ár, így a Szinva jobb partján lévő városrészekből ide szállították fel az áldozatokat, majd vitték őket a mindszenti katolikus, ill. a Forrásvölgyben akkor kialakított közös temetőbe.
Ezt követően a kálvária maradéktalanul ellátta és kielégítette a városlakók kikapcsolódási elvárásait, egyben a hívő lakosság lelki és szertartási igényeit is, egészen az 1940-es évekig.
Az újonnan kialakított csabai út
Ekkor új, sokkal sötétebb fejezetéhez ér a domb története. Mivel a második világháború utáni városrendezési tervek nem igazán nézték az egyház érdekeit, így megváltozott a csabai út nyomvonala, ez pedig a terület szétdarabolásához vezetett. De nem csak az újonnan épült útszakasz (ma Görgey út), hanem a 1953-ban átadott pártbizottsági épület (ma a Herman Ottó Múzeum főépülete) is elvágta a Népkertet a kálváriától, ezzel alakult ki a környék mai arculata. A kápolnát bezárták, így a dombnak megszűnt az eredeti funkciója, ezzel pedig elkezdődött a terület kegyetlen amortizációja. A kinti objektumokat folyamatosan megrongálták, eltűnt a díszes bejáratú körkerítés, a stációk közül a kápolna jobb oldalán állót ledöntötték, az első stáció pedig az építkezés áldozata lett, majd a domb növényzete, a gyümölcsfákkal együtt elkorcsosultak.
Hogy mennyire tisztelte a dombot az elkövetkezendő rendszer, mi sem bizonyítja jobban, hogy ide került egy 33 sírból álló szovjet katonai temető is. A domb szerves „tartozéka” a Lossonczy család sírboltja is, melyet azóta többször is feldúltak, így erősen kérdéses, hogy a kripta őriz-e még egyáltalán valakit/valamit.
A szovjet katonai temető - alatti cirill betűkkel írva a Kálvária
Azt kell, hogy mondjam, a jobb sorsa érdemes Kálvária-domb helyzete azóta sem lett könnyebb. Egy 1992-es cikk szerint a mindszenti plébánia urnasírhelyeket alakított volna ki a dombon, melyet helyben lakó őrrel őriztettek volna. 24 év távlatából talán kijelenthető, hogy ebből már nem lesz semmi. A 90-es években a kápolnát még megmentették a beomlástól, de ezzel együtt be is zárták, így a domboldal továbbra is funkció nélkül várja megmentőit. Hacsak nem nevezzük funkciónak a hajléktalanok elszállásolását, így a romos stációk és sírboltok között átélhetjük a saját magunk szenvedéstörténetét.
Alább a galériára kattintva megnézheti a Kálvária mai állapotát!
Forrás:
Herman Ottó Múzeum Történeti Adattár
Miskolc története monográfia IV. kötet
Miskolc írásban és képekben I/1 kötet
Dobrossy István-Kárpáti László: A miskolci Kálvária-domb és építményeinek története
Képek:
Magángyűjtemények
szovjetkatona.ucoz.ru.
Miskolcz régi térképeken
