Biztosan sok miskolcinak ismerősen cseng Répáshuta, Óhuta vagy éppen Újhuta neve. Ezek a Miskolc környékén lévő, bükki falvak némelyikét ugyan már nem is így nevezik, hiszen Óhutát ma Bükkszentlászlóként, vagy Újhutát (Nova huta) ma Bükkszentkeresztként jelzik a térképeken. 

Akkor mi is ez a huta végződés a települések nevében? Ez egy régi mesterségre, az üveggyártásra vonatkozott. Nem is akármilyenre!

Az üveghuta az üveg anyagát előállító műhely, amelyben az üveget készítik, és fel is dolgozzák. A régi magyar nyelvhasználatban élt az üvegcsűr elnevezése is.

A Bükk-hegységben kiváltképp elterjedt volt ez a mesterség, melynek oka a XVIII. századra vezethető vissza. A bükki üvegipar kialakulása és fejlődése szintén egy nagy kiterjedésű uradalomhoz, a diósgyőri koronauradalomhoz köthető. 

Így nézett ki egy munkabér elszámolás a 18. századi hutásoknál

Grassalkovich Antal kamarai elnöknek köszönhetően az uradalom merkantilista szemléletű gazdálkodása, melyben fő hangsúlyt az erdőbirtokok tervszerű hasznosítása kapott: megindult az üveggyártás, a bányászat és a vasgyártás, de létesült puskaporkészítő- és papírmalom is. A Bükk környékén élő falvak lakossága és a Felvidékről idetelepült szlovákok elsősorban az ipari üzem segédmunkáját és az erdőgazdálkodás munkaerő szükségletét fedezték, a szakmunkások Cseh-Morvaországból, Sziléziából és Németországból települtek be és alakították ki az uradalom huta- és hámortelepüléseit.

A 19. század elejére úgy számukban, mint elhelyezkedésükben megváltoztak a Bükk hegység üveghutái. Megszűnt az óhutai, az újhutai, a hutabérci és a kőhutai üveggyártás. 1808-ban a visnyói mellett már csak az a répáshutai üzem működött, melyet 1790-ben épített a Nógrád megyei Hrinyova-hutából származó üvegesmester, Stuller János.

Ekkor már csak ez volt az egyetlen üveghutája a diósgyőri koronauradalomnak. 1834-ben Schir József újhutai lakos megvásárolta a répáshutai üzemet és annak felszerelését, s áttelepítette azt Répás erdejéből a Gyertyánvölgybe. Ez jó döntésnek bizonyult, hiszen az üzem közvetlen közelében helyezkedtek el azok az erdőterületek, melyek kitermelését az 1830-as évektől lehetett megkezdeni, így szinte a század végéig biztosítani tudták a folyamatos termelést.  A bükki üveggyártás történetében először itt készítettek csiszolt, metszett és vésett díszű üvegeket. Gyertyánvölgy legnagyobb hátránya az volt, hogy a fő közlekedési útvonalaktól távol esett, ami nagyon megnövelte a termékek árát. 1897-ben csődbe ment a gyár, s bár a kincstár hosszú ideig keresett új bérlőt, nem akadt, aki vállalta volna a modern üveggyárakkal szembeni versenyt. Fontos kihangsúlyozni, hogy ezek az üveghuták nem a tömeggyártásra törekedtek.  

A Bükk-hegység kis erdei üveghutáinak legértékesebb termékei az általános európai formakincstől független formavilágot képviselő kézműves termékek voltak. Ezekhez pedig az üveget magát a helyszínen található homokból vagy kellően előkészített kavicsból, kőből mész, hamuzsír hozzáadásával hevítéssel állították elő speciális olvasztókemencékben.

Bár ez az ősi mesterség így a XX. század tájékán megszűnt létezni, azonban a Herman Ottó Múzeum Adattárában mi még felleltünk olyan, 1955-ben készült képeket, mely a fotók leírása szerint "az utolsó hutást" és termékeit ábrázolja Répáshután. Tehát elmondható, hogy bár ez a nagyszerű mesterség a XIX. század végére - mint iparág - megszűnt létezni, ellenben akadtak még, akik e hivatást még egy generációval később is művelték. Legalábbis az utolsó üveghutás fotói alapján. 

Hutatermékek-Répáshuta (1955)

Az utolsó hutás arcképe-Répáshuta

Az üveghuta helye -Gyertyánvölgy

Ma már ezek a termékek a különböző múzeumok féltve őrzött műtárgyai, ebből e mesterség megismeréséhez a Bükki Üveghuták Ipartörténeti Múzeumát ajánljuk, mely Bükkszentkereszten tekinthető meg. 

Fotók: Herman Ottó Múzeum Történeti Adattár
          http://karpatmedence.net/
Forrás: Veres László: A Bükk hegység üveghutái. Herman Ottó Múzeum. Miskolc, 1995. Officina Musei 2.