Mit Miskolc adhatott


Mely miskolci beruházásokat támogatná leginkább?

2015. február 22. - Miskolc régen és ma

Mint általában minden önkormányzati választás előtt, tavaly ősszel is elhangzottak különböző városfejlesztési tervek, melyek nagyban befolyásolnák a jelenlegi városképet. Ezek közül olyan is napvilágot látott, amire igencsak rácsodálkoztak a miskolciak, de voltak olyan tervek is, melyek már nyílt…

Tovább

Beszédes légópince a Tiszai pályaudvaron

"Elhagyatva Miskolcon" sorozatunk következő darabja nem is annyira elhagyatott, sőt! Kevesen tudják, hogy Miskolcon több légópince létezett, hiszen a XX. században számos politikai esemény adott okot arra, hogy a város lakosságát megóvják a különböző támadásoktól. Ezekből az…

Tovább

Boldog békeidők - avagy a 30-as évek Miskolcon

Mint azt már több bejegyzésben is kihangsúlyoztam, már a 19. század végén, majd a 20. század elején is a mindenkori városvezetés programja volt a városrendezés, azaz Miskolc területének növelése a környező települések egyesítése, azaz a "Nagy- Miskolc" koncepció gondolata. Az erre vonatkozó…

Tovább

"Ez egy szerelem és függőség egyszerre"- interjú a Bíborszél zenekarral

Ha manapság megkérdezel egy miskolcit, hogy mondjon egy dalt, ami leginkább visszaadja azt az életérzést, amit ebben a városban élve tapasztalunk, a legtöbben a Bíborszél zenekar Miskolc című dalát vágják rá habozás nélkül. Ez a dal azon felül, hogy szövegvilágában tökéletesen visszaadja a borsodi…

Tovább

Mi lesz veled, Ózd?

Ózd az elmúlt hónapokban középpontba került, főleg az aktuálpolitikai események, a megismételt polgármester- választás miatt, ahol első körben elképesztően szoros eredmény született, majd a megismételt választáson elsöprő győzelmet aratott a Jobbikos jelölt. Janiczak Dávid. Ennek híre bejárta mind…

Tovább

Mindenszentekre emlékezünk - A miskolci állattemető

Mindenszentek alkalmából mi és a társblogunk, a "Borsodi mesék" (borsodimesek.blog.hu) megemlékezik házi kedvenceinkről is. Íme egy kis betekintés a Miskolc melletti kedvencek temetőjébe.  A Bükk lábánál, a kisvasút vonala mellett, nem messze a gyógyszergyártól árnyas fák alatt fekszik a híres…

Tovább

Újabb időutazás Miskolcon

Volt már egy képsorozatunk arról, hogy mi változott (vagy épp mi nem) 60-70 év alatt a városban. Most ismét Cziffra Andrea összeállítását hívtuk segítségül ahhoz, hogy összevessük a múltat a jelennel, ráadásul mindezt egyazon fotón.  Tekintsék meg, hogy nézett ki egykor és most a Hősök tere, az Ady…

Tovább

A kezdetek - Miskolc története 1. rész

"Tudjátok-e, hol van Diós-Győr?Láttátok a regényes tájt:A bércet és barlangot, melyetAz őserő építe, vájt?" Tompa Mihály: Diósgyőr Bevezetés Mikor azt a felelőtlen kérdést tettem fel az oldalunkon, hogy a kedvelőink szeretnének-e egy olyan sorozatot olvasni, mely egy sajátos stílusban, mégis a…

Tovább

Még mindig várat magára a Bagolyvár renoválása- az MVK válasza

Mint ahogy azt az előző írásunkban fejtegettük, a tervek szerint az MVK Zrt. hasznosítaná a Bagolyvárat, ami a Felső- majláthi villamos végállomásnál várja azt, hogy eredeti pompában tündököljön. A cikk megírásának napján megkerestük a Zöld nyíl projekt, illetve az MVK Zrt. illetékes munkatársait az…

Tovább

Mi lesz veled, Bagolyvár?

Eredetileg erdészeti irodaépületnek tervezték, használták már lakóházként, a legutóbbi információk szerint vagy rendőrörsként, vagy az MVK állomásépületeként funkcionálna tovább az ún. Bagolyvár, ami jelenleg a felső-majláthi villamos végállomásnál vár arra, hogy eldőljön (a sorsa). Egy épület, ami…

Tovább
süti beállítások módosítása