Épp a napokban gondolkoztam azon, hogy milyen régen ültem a Lillafüredi Kisvasúton, pedig pár utcányira található tőlem a Dorottya utcai végállomása. Ezt a tényt továbbgondolva, néhol elszégyelli magát a miskolci, ha "messziről jött" ismerősei érkeznek turistaként a városba. Éhes szemekkel sorolják, és csak sorolják a rengeteg itteni látnivalót,  mi pedig önkéntelenül is belegondolunk, hogy pont ezek azok a helyek a városban, amik nekünk már úgymond fel sem tűnnek, nap mint nap elmegyünk mellettük, vagy épp az ellenkezője: nem megyünk arra, mert nem esik útba, pedig dehogynem. És így telnek el az évek Lillafüred, Tapolca (a miskolci, persze), vagy egy kicsivel messzebbre tekintve Bükkszentkereszt, Bükkszentlászló, a Mályi tó vagy éppen Ómassa meglátogatása nélkül. Ahhoz, hogy egy jót sétáljunk, kiránduljunk egyet a családdal, vagy elkápráztassuk az éppen aktuális nagy Őt, nem kell messzire menni, sőt a kocsit is nyugodtan otthon lehet hagyni.

Így történt, hogy képzeletben rácsaptam az asztalra, mondván, hogy én márpedig kisvonatozni fogok. Némi apropót szolgáltatott egy cikkem megírása is, épp ezért nem a menetrend szerinti vonattal, hanem az adventi időszakra életre hívott Mikulásvonattal vágtam neki az útnak. Mikor megláttam a végállomáson zsibongó mintegy száz gyerkőcöt, tartottam tőle, hogy indulás után úgy 5 perccel már hárman fognak lógni rajtam, de jelentem: mind a gyerekek, mind a krampuszok érdemelnek egy piros pontot. 

De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen annak, aki nem ült még fel a Mikulásvonatra talán a fent leírtak kicsit kuszák lehetnek. Ennek a kezdeményezésnek az a lényege röviden, hogy egy vonatozás keretében elutazunk a lillafüredi Meseországba, ahol a gyerekekre interaktív programok várnak, az ismert mesék szereplőinek segítségével. Itt találkozhatnak a Mikulással is, akitől természetesen ajándékot is kapnak a mintegy két és fél órás program keretében. 

Bár a Mikulás Expressz az utolsó pillanatban futott be, így is mintegy pár perc késéssel indultunk el, hála a krampuszok rutinjának és segítőkészségének, mindenki gyorsan megtalálta a helyét. A vagonok kívül- belül ki voltak dekorálva, és ha vonat útvonalát is figyelembe vesszük elmondható, hogy a mintegy fél órás utazás valóban párját ritkítja. Sőt, az jutott eszembe, hogy J. K. Rowling is kisvonatozhatott itt, mikor a Roxfort Expresszt megalkotta, annak ellenére, hogy a Dorottya utcában nincs kilenc és háromnegyedik vágány, maximum másfeledik, de ezt tudjuk be az írónő kreativitásának. Harry és Hermione ugyan nem, de két mosolygós krampusz utazott a kocsinkban, akik énekekkel, mondókákkal szórakoztatták a gyerkőcöket, a legaktívabbak pedig ajándékot is kaptak. Ezekkel a kis játékokkal hamar eltelt az út, amikor pedig a vonat kisebb megállásra kényszerült, akkor is a mi varázsigénknek hála indult el újra (bevártuk a szembejövő vonatot egy vágány lévén). 

Utamat egyébként egy nagyon kedves encsi házaspár mellett ülve töltöttem. Zoli és Krisztina 3 éves kislányuknak akartak örömet szerezni a Mesebirodalom meglátogatásával. Liliána (aki csak az út végén árulta el nekem a nevét azért cserébe, hogy mindenképpen írjak róla) végig élvezte az utazást, együtt énekelt és mondókázott a többiekkel. Mivel tudtam, hogy a Mesebirodalom különböző részeit csoportokra bontva élhetjük át, és mivel Liliána (harmadik nevén Huncut) szépen megkért rá, úgy döntöttem, velük tartok továbbra is.

Amint átértünk a hosszú alagúton, megérkeztünk Lillafüredre Meseországba. Elsőre kicsit furcsa volt, hogy a leszállásnál Shrek és Szamár kapott le a vonatról minden tiltakozásom ellenére, de hamarosan belefutottam Törpillába, Tigrisbe, Süsübe, így nagy hirtelen nem is értettem, mi ez a kavalkád, aztán átadtam magam a érzésnek, és lepacsiztam Micimackóval is. A hangfalakból szóltak a különböző karácsonyi dalok felturbózott változatai, amire minden mesefigura iszonyatosan csápolt egy színpadon, a gyerekek pedig, miután leszálltak a vonatról, követték minden mozdulatukat. 

A nagy közös performansz után a 3-as csoport a Mikuláskapun át lépett be a Mesebirodalomba, majd egy éles balossal eljutottunk a sárkányfüveshez, ahol először Süsü, majd kisvártatva a télapó is megjelent. Itt osztották ki a gyerekeknek az ajándékokat is egy nagy ládából, amit két krampusz őrzött egészen addig.

Öröm volt nézni, ahogy a gyerekek küzdöttek önmagukkal, hogy a Mikulás kérésének megfelelően csak a visszaúton bontsák ki a kapott csomagot (amit persze titokban sokan megszegtek). 

A második állomáson Malacka, Tigris és Micimackó várt minket, akik egy közös táncra invitálták a lurkókat, bár, itt már nehéz volt az imént említett csomagok miatt lekötni a figyelmüket, de, végül a Százholdas Pagony lakói megoldották a feladatot. 

A tánc után következett Aprajafalva legismertebb lakóival: Törpillával, Okoskával, Törpapával, és persze Hókuszpókkal. A történet szerint pont aznap ünnepelte ezredik(!) születésnapját Törpapa, akit barátai megleptek egy hatalmas tortával, melyből végül kiugrott Hókuszpók. Hogy megijeszteni a  többieket, vagy elénekelni egy dalt, esetleg mindkettő, azt nagy hirtelen nem tudtam eldönteni. 

Mesebeli utazásunk itt még nem ért véget, hiszen innen Shrek mocsara felé vettük az irányt, ahol Szamár már várt is ránk, majd kisvártatva megérkezett Shrek és Fiona is nászútjából. Bármennyire szeretett volna kettesben lenni az ifjú pár, Szamár (és persze a lurkók) nem igazán hagyták őket egyedül, sőt sokat nem is időzhettek a mocsárban, hiszen kapták a meghívót a palotába, ahol a királyi pár, Fiona szülei vártak rájuk. Kisebb kitérővel meg is érkeztek oda, ahol a szőke herceg még tett egy gyenge próbálkozást Fiona elcsábítására, de minden maradt a régiben, a szerelmet nem lehetett csak úgy megtörni. 

Miután tanúi lehettünk az igaz szerelem erősségének, krampuszaink visszakísértek minket a vonathoz, ahol még pár perc erejéig fotózkodhattunk kedvenc szereplőnkkel (mondanom sem kell, hogy a télapó volt a legnépszerűbb), majd a mesefigurák sűrű integetése közepette hazafelé vettük az irányt. 

A vonaton aztán már minden gyerkőc a mikuláscsomaggal volt elfoglalva. Zoliék nagyon örültek, hogy örömet szerezhettek Lilinek, bár abban kiegyeztünk, hogy az idő nagyon gyorsan elszaladt. 

Közel fél óra múlva úgy szálltam le a vonatról, hogy minden előzetes félelmem ellenére a kicsik végig nagyon fegyelmezettek voltak, ami a profi (mint utólag megtudtam, színésztanoncokból verbuvált) mesefiguráknak nagyban köszönhető. Hazafelé sétálva az volt az első gondolatom: még ha 2-3 óráig is, de köszönöm, hogy újra gyerek lehettem! 

A cikket átvenni csak a "Mit Miskolc Adhatott"- Miskolci régen és ma facebook oldal engedélyével lehet!

További fotók itt.