Egy igazi gyöngyszemre bukkantam a mai unott böngészés közben. A magyar történelem feldolgozására ilyen minőségben nem volt még példa! A videó alatt a Szózat magával ragadó megzenésítése szól, tovább fokozva ezt a felemelő hangulatot. Ami pedig még ennél is fontosabb, mindez csupán egy rövid, 4 perces előzetese a Magyar Történelem című 3D-animációs filmnek, melyet egy hazai csapat, a Greenzero készít a 3DPast.com megbízásából.

Nem is nagyon lehet ennél többet hozzá fűzni a videóhoz, itt a tartalom egyszerűen önmagáért beszél. Dőljünk hátra, nyomjunk rá a HD felbontásra, és élvezzük az időutazást! Mi már izgatottan várjuk a teljes verziót! Jó szórakozást!

A videó angol nyelvű változatáért klikk ide!

"Az emberek jönnek-mennek, mi vagyunk az utca lakói. Mi, házak. Mi itt állunk, mi itt élünk ebben az utcában 300, 200, 100 éve, vagy csak 50. Hogy mit dob ki nekünk kockán az idő, sose kérdjük. A kocka perdül, az élet változik, mi vele változunk, de maradunk."

Fogalmaz a műsor kezdetén a narrátor. Hogy mi mindent tudunk mesélni Miskolcról, azon belül is a Széchenyi utcáról, nagyon szépen átadja ez a videó. Dobrossy István, kedvelt helytörténészünk mesél a városrendezési tervekről, valamint sok szó esik a múlt és a jelen kapcsolatáról, városépítészeti szempontból. Képet kapunk a Színházról, szállókról, éttermekről, az avasi pincékről, miskolci kocsonyáról,

Miskolc központi utcájáról, annak épületeiről érdekes történeteket tudunk meg, mégpedig úgy, hogy azt a házak maguk mesélik el nekünk. 

A felvétel az M1 - Zegzugos történetek - Miskolc, Széchenyi utca című műsorában volt látható 2012 január 22-én. A feltöltést köszönjük a Lézerpont Látványtár és Műhelynek! 

"Az állomás egy nagy téglaépület kisebbik felét foglalta el. Nagyobbik részében volt a konzum, a bolt, ahol mindenfélét lehetett kapni. Sokan álltak a vágányok mellett, s mivel fizetés napja volt,sok volt az üvegekkel hadonászó részeg bányász.A salaktöltés aljában parasztasszonyok árulták kibontott batyuikból a tojást, tejet, tejfelt, vajat, és kukoricacsutkával bedugott üvegekből a pálinkát. Volt ott egy falábú, kopasz öregember is, aki nyakába kötve hordott egy kis ládát, és egyre azt kiabálta: Nálam minden kapható! [...]Egyre többen gyömöszölődtek a kocsiba, egyre több lett a csomag, a cigaretta-meg a pipafüst, és az emberi beszéd,kiabálás. De aztán, amikor a vonat nekilódult, mintha kicseréltek volna mindenkit, csendessé váltak az emberek.A bányászok fejüket a kocsi deszkaoldalához tolva szundikáltak, pótolták, amit az éjszakai műszak miatt elmulasztottak. A karbidlámpák ütemesen ringatóztak a kiskampójú, barnára festett,öntöttvasból készült fogasokon. Némelyik még égett, pislákolt. Vidáman futott lefelé a völgy kanyaraiban a kisvonat. Vitte a szenet a gyárba, az embereket meg otthonukba vagy a városba. Mi ott szálltunk le, ahol a városi villamos keresztezte a kisvasutat. "

Oravec János: Báberek (2004)

Úgy másfél hete tettünk közzé egy hosszabb írást a miskolci beruházásokról, melyben bemutattuk azokat a terveket, amivel növelni lehetne a város ázsióját, legyen az akár turisztikai, infrastrukturális, sport vagy éppen a munkahelyteremtést megcélzó fejlesztések.  A cikk alján pedig útjára indítottunk egy szavazást, ahol bárki letehette a voksát a 14 konkrét ötlet valamelyikére. 

Mint általában minden önkormányzati választás előtt, tavaly ősszel is elhangzottak különböző városfejlesztési tervek, melyek nagyban befolyásolnák a jelenlegi városképet. Ezek közül olyan is napvilágot látott, amire igencsak rácsodálkoztak a miskolciak, de voltak olyan tervek is, melyek már nyílt titokként léteztek, vagy már tudtunkra adták az illetékes döntéshozók.

Hogy mindebből mennyi valósul meg, azt nem e bejegyzés hivatott fejtegetni. Sőt, bizonyos ötleteket mi magunk teszünk hozzá a már megjelent tervekhez. Játszunk el a gondolattal milyen konkrét fejlesztéseket szeretnénk leginkább a városban!

Próbáltunk szinte minden szempontot figyelembe venni a felsorolások során, beleértve a turizmus fellendítését, a közlekedés fejlesztését, vagy akár a munkahelyteremtést, illetve a meglévő értékeink nagyobb fokú kihasználását. A teljesség igénye nélkül itt felsoroljuk azokat az elképzeléseket, melyet láttunk, hallottunk, vagy éppen mi álmodtunk meg Miskolc szebbé, élhetőbbé tételének érdekében. Néhol azért elrugaszkodtunk a pénzügyi keretektől, de azért valljuk be - megnézve egy-két választások előtti videót - nem mi leszünk az elsők és nem is az utolsók. Most tehát nem a múltban, hanem a jövőben kutakodunk egy kicsit.

Döntsék el Önök, mi az, amit leginkább szeretnének, a lap alján lévő szavazás segítségével! 

"Elhagyatva Miskolcon" sorozatunk következő darabja nem is annyira elhagyatott, sőt! Kevesen tudják, hogy Miskolcon több légópince létezett, hiszen a XX. században számos politikai esemény adott okot arra, hogy a város lakosságát megóvják a különböző támadásoktól. Ezekből az egyiket, a jellegzetes "Kockát" már bemutattuk, sőt mi több, azóta többen is foglalkoztak annak újrahasznosításával, vagy éppen meséltek a múltjáról. 

Az már azonban egyenesen csoda kategória, hogy bemutathatunk egy olyan létesítményt, ami eredeti állapotában megmaradt. Ennek a légópincének hatalmas szerencséje, hogy olyan helyen található, amit a mai napig őriznek és karbantartanak. Csapó Bélának hála mi is meggyőződhetünk arról, hogyan is nézhettek ki, miként funkcionálhattak azok a pincék, amiket ma már csak elhagyatva, széthordva tudunk bemutatni, és csak maximum odaképzelni tudjuk annak a "működőképes" állapotát.   

Ezúton is hálásak vagyunk a MÁV gondnokságának azért, hogy lehetővé teszik, hogy minden évben láthassuk ezt a Múzeumok Éjszakáján, illetve a Polgári Védelemnek, hogy ennyi éven át megőrizték nekünk a múltat! Következzenek hát a képek, mindenféle kommentár nélkül! A létesítmény egyébként a Magyar Államkincstár tulajdona. 

Aki esetleg járt vagy dolgozott itt, nyugodtan írja meg nekünk élményeit, tapasztalatait a miskolcadhatott@gmail.com e-mail címre, vagy facebook oldalunkon! 

Mint azt már több bejegyzésben is kihangsúlyoztam, már a 19. század végén, majd a 20. század elején is a mindenkori városvezetés programja volt a városrendezés, azaz Miskolc területének növelése a környező települések egyesítése, azaz a "Nagy- Miskolc" koncepció gondolata.

Az erre vonatkozó elképzelések megvalósítását az első világégés megakadályozta, azonban elmondható, hogy a világháború okozta károkat Miskolc viszonylag gyorsan kiheverte. A trianoni döntés által megváltozott országhatárok nagyban befolyásolták Miskolc geopolitikai helyzetét is, hiszen Kassa elvesztésével a város szerepe jelentősen megváltozott. Szinte egycsapásra Észak-Magyarország gazdasági súlypontja lett, bár tulajdonképpen már az ezt megelőző időszakban is Kassa fölé nőtt lakosságszámban, gazdasági jelentőségben, társadalmi összetételben. A 20-as években ismét előkerültek a városfejlesztési tervek, melynek megvalósítását nagyban segítette a Speyer-kölcsön felvétele, melyben a város is jelentős mértékben részesült 1925 után.

Bár a "Nagy-Miskolc" koncepció ebben az időszakban még nem valósult meg (azaz a városi közgyűlés nem bólintott rá), mégis nagy fejlesztések mentek végbe:  1926-ra megépült a Búza téren a vásárcsarnok, bérházak épültek a Tízes honvéd közben (az akkori Déryné utcán), új járványkórház épült a megyei kórház mellett, 1927-ben adták át a Zenepalotát, 1929-ben a lillafüredi Palotaszállót, ezen kívül iskolák, utak, közművek is épültek. A város rendezte a Búza téri görög katolikus templom és a Csabai kapu könyékét, bővítették és korszerűsítették a színház épületét. Csabán felépült a zsidó kórház, amely később a művésztelepnek adott helyet, kialakították a népkerti sporttelepet és a Vigadót, felújították a Korona szállót, 1929-ben átadták az Erdészeti palotát, 1934-ben a fából készült avasi kilátót, 1937-ben a Postapalotát.

Tehát elmondható, hogy a korszak Miskolc egy virágkora, melyben a város és annak közélete is felpezsdült.

A fent leírtakról árulkodó fotók következnek, melyeket miskolciak és Miskolcra látogató turisták készítettek. Az ő lencséjükön keresztül nyerhetünk bepillantást Miskolc boldog békeidejébe.

Tovább olvasom az új blogon!

Ha manapság megkérdezel egy miskolcit, hogy mondjon egy dalt, ami leginkább visszaadja azt az életérzést, amit ebben a városban élve tapasztalunk, a legtöbben a Bíborszél zenekar Miskolc című dalát vágják rá habozás nélkül. Ez a dal azon felül, hogy szövegvilágában tökéletesen visszaadja a borsodi lokálpatriotizmust, a Diósgyőr meccsek alapslágerévé is vált, sőt, nincs olyan karaoke buli a városban, ahol ne énekelnék el legalább egyszer a fiatalok. Nem véletlen, hogy mikor ezen az oldalon az első bejegyzésemet megírtam, linkeltem is a klippjüket, mert az ő daluk illett leginkább a blog mondanivalójához is.

Annak ellenére, hogy a fent említett dalukat kívülről fújják a városon innen és azon túl is, elég kevés publicitást kapnak. Ezt igyekszünk most pótolni. Ismerjük hát meg őket, melyben Szabi, a zenekar basszusgitárosa volt segítségünkre.

Pár nappal ezelőtt egy ismerősömmel gurítottam le pár pohárkával, akivel ezer éve nem találkoztam, hiszen őt elszólította a meló egy másik városba. Pár perc beszélgetés után szóba jött maga Miskolc is, ami egy helyi lokálban persze természetes, főleg, ha nosztalgiázik az ember. De annál meglepőbb volt, mikor a város múltját feszegetve feltette a kérdést.

- Te tudtad, hogy Miskolcnak majdnem lett metrója?

- Ez hol olvastad? - kérdeztem vissza mosolyogva.

- Egy blogon, Mit Miskolc adhatott a neve. Ismered?

Hát persze, hogy ismertem... Ekkor döbbentem rá, hogy valami elindult, hiszen nem ez volt az első ilyen alkalom, hogy valaki az általam szerkesztett blogról mesélt nekem úgy, hogy nem tudta, ki áll mögötte. Az ismerősöm megkért, hogy hadd tegyen fel pár kérdést ezzel kapcsolatban. Mivel a célom továbbra is az anonimitás volt, nem a magam önajnározása, így ódzkodtam a dologtól, a barátom azonban hajthatatlan volt, így egy-két feltétellel ugyan, de belementem az alábbi kérdések megválaszolásába.

Korábbi, Ózddal kapcsolatos írásomban fejtegettem, hogy mennyire fajsúlyos szerepet töltött be a város életebén a kohászat, vagy ahogy a helyiek mondják,"a gyár". Ezúton is szeretném megköszönni a rengeteg hozzászólást az ózdiaktól, melyben többek között jelezték, hogy az iparvárossá válását nem a szocializmus hozta el Ózdnak, hanem az már jóval előtte megtörtént, hiszen  "Attila (igen, a hun király) óta van a környéken vaskohászat, iparszerűen pedig az 1700-as évek elején, a Rákóczi-szabadságharchoz kapcsolódóan indult fejlődésnek." Péter pedig ezt tette hozzá: " 1. igazi iparvárossá nem a szocialista időszak alatt vált Ózd, hanem az 1880-as évek eleje és a második világháború közötti időszakban 2. Nem 5000 munkanélküli lett a kohászat leépülése után, hanem ha a bányászatot is belevesszük, jóval nagyobb a szám!"