Nemrég jelent meg a kazincbarcikai polgármester, Szitka Péter nyílt levele hivatalos facebook oldalán, melyet változtatások nélkül közlünk:

Megérkezett a válasz nyílt levelünkre, melyet - mint ígértük - változtatások nélkül teszünk közzé, kihagyva a levél írójának megszólítását. 

Tisztelt Miskolc város vezetősége! 

Tisztelt Döntéshozók!

Többedmagammal nagy megrökönyödéssel értesültem arról, hogy a jövő év elején nem Miskolc, hanem Kazincbarcika ad otthont az évtizedes hagyományokra visszatekintő Kocsonyafesztiválnak. Ez egy olyan döntés, ami igenis magyarázatot igényel. 

Épp a napokban gondolkoztam azon, hogy milyen régen ültem a Lillafüredi Kisvasúton, pedig pár utcányira található tőlem a Dorottya utcai végállomása. Ezt a tényt továbbgondolva, néhol elszégyelli magát a miskolci, ha "messziről jött" ismerősei érkeznek turistaként a városba. Éhes szemekkel sorolják, és csak sorolják a rengeteg itteni látnivalót,  mi pedig önkéntelenül is belegondolunk, hogy pont ezek azok a helyek a városban, amik nekünk már úgymond fel sem tűnnek, nap mint nap elmegyünk mellettük, vagy épp az ellenkezője: nem megyünk arra, mert nem esik útba, pedig dehogynem. És így telnek el az évek Lillafüred, Tapolca (a miskolci, persze), vagy egy kicsivel messzebbre tekintve Bükkszentkereszt, Bükkszentlászló, a Mályi tó vagy éppen Ómassa meglátogatása nélkül. Ahhoz, hogy egy jót sétáljunk, kiránduljunk egyet a családdal, vagy elkápráztassuk az éppen aktuális nagy Őt, nem kell messzire menni, sőt a kocsit is nyugodtan otthon lehet hagyni.

Így történt, hogy képzeletben rácsaptam az asztalra, mondván, hogy én márpedig kisvonatozni fogok. Némi apropót szolgáltatott egy cikkem megírása is, épp ezért nem a menetrend szerinti vonattal, hanem az adventi időszakra életre hívott Mikulásvonattal vágtam neki az útnak. Mikor megláttam a végállomáson zsibongó mintegy száz gyerkőcöt, tartottam tőle, hogy indulás után úgy 5 perccel már hárman fognak lógni rajtam, de jelentem: mind a gyerekek, mind a krampuszok érdemelnek egy piros pontot. 

A legényfogó leves régóta a kedvenceim közé tartozik. Nagy örömömre A Leves heti menüin is sűrűn megtalálható, ahogy történt ez egy hűvösebb novemberi szombat estén, így utunk a Déryné utcába vezetett. Ezúttal sem okozott csalódást a pohárban gőzölgő finomság és a ropogós, minden földi jóval töltött bagett kombinációja, melyek fogyasztása közben sikerült egy jóízűt beszélgetnünk Bárczi Tamással – aki percekkel korábban interjús tervünkről mit sem sejtve maga készítette el vacsoránkat –, a hely tulajdonosával.

Egyetemi sorozatunk folytatásaként a Miskolci egyetemi gólyabálok történetét járjuk majd körül. Így természetesen, ott leszünk a mostanin is, melynek programismertetőjét olvashatjátok az alábbi sorokon:

IDŐPONT: 2013. november 15. (péntek). Kapunyitás: 19.00.

HELYSZÍN: a Miskolci Egyetem főbejárata előcsarnoka, díszaulája, jogászépülete. 

A Gólyabál a gólyák köszöntésének egyik rangos eseménye, az ősszel újrainduló tanév egyik kiemelkedő kulturális és közösségi rendezvénye. A szervezők szándéka szerint az idei Gólyabál valódi báli hangulatot, igényes programokat, kulturált szórakozást kínál az alkalomhoz illő, igényes öltözékben megjelenő hallgatók, a Miskolci Egyetem oktatói és dolgozói, valamint az érdeklődők számára. Különböző helyszíneken változatos zenei kínálat és színvonalas fellépők gondoskodnak a rendezvényre látogató vendégek szórakoztatásáról.

 Egy közösségi oldalról értesültünk az Utánam, srácok: a Kilátóba! nevezetű miskolci programról, így, mivel egy kellemes és esőmentes szombat délutánt fogtunk ki, fényképezőt és jegyzettömböt ragadva indultunk neki az Avas dombjának.

Minden miskolci tudja, hogy a város egyeteme elvitathatatlanul fontos része a helyi szubkultúrának és a múltból átmentett diákhagyományoknak egyaránt. Ám sokan nem tudják, hogy a Miskolci Egyetem nem mindig volt miskolci, azaz a mai campus bőséges és érdekes előtörténettel is rendelkezik még Miskolcra költözése előttről is. 


Az elődintézményt 1735. június 22.-én alapították meg hivatalosan a bécsi kamara szakembereinek javaslatára azzal a céllal, hogy a Garam-vidéki bányászat és kohászat számára megfelelően felkészített növendékeket képezzenek. Az Akadémia székhelye Selmecbánya lett, első hallgatói létszámát pedig 8 főben állapították meg. Az Akadémia, azaz a Bergschule hosszú évtizedeken keresztül vonzotta az Osztrák-Magyar Monarchia minden tájáról a diákokat, hivatalos nyelve a német volt. Ekkorra teszik a témát kutató történészek a középkori céhekből öröklött, de a diákok által jócskán átformált, helyi szokásokat felvett és beépített selmeci diákhagyományok első variációinak létrejöttét is, azaz a napjainkban Miskolcon, Sopronban, Dunaújvárosban és Székesfehérváron ismert hagyományok ősi előfutárainak kialakulását. 

„Vasgyár neve a helynek
Vasgyár, ahol fölneveltek
Vasgyár, ahol engem mindenki ismer

Néhány pohár sör mellett
Oldódtak föl csak a lelkek
Aztán egymást verték, egymást ütötték.
Így emlékszem.”

Bár nem vagyok a vasúti sínek megrögzött rajongója, de, gondolom, nem vagyok vele egyedül, akit elfogott a lokálpatriotizmus, ha az éppen késő vonatra várakozva, az állomással való ismerkedés keretein belül megpillantotta a síneken a Diósgyőr feliratot. Engem ez az érzés a piliscsabai egyetemi éveim alatt fogott el először, teremtve a Pilisbe egy kis hazait.

Aki legalább velem egykorú annak még mondhat valamit a kifejezés, hogy „fúj a gyár”. Ez legalább annyira volt miskolci jellegzetesség, mint az avasi templom zenélése, a "pislogó" kocsonya, vagy éppen a vasgyári kolónia (vagy ahogy anno hívták, gyarmat) vöröstéglás házai. A megemlített kuriózumok mind egy helyre vezetnek, mégpedig a Vasgyárba. Mint, ahogy a perecesi posztomban említett szénvasút sínjei is ide futottak be. Pedig tényleg nem vagyok sínfetisiszta. Tényleg.

Ezt a levelet pár napja kaptuk, amit változtatások nélkül közlünk: 

"Monok Község Önkormányzat Polgármestereként szeretném köszönetemet kifejezni azért, hogy az I. Monoki Babfesztiválról ilyen kiválóan nyilatkozott.
Monok Község Önkormányzata ez évben hagyományteremtő céllal rendezte meg ezt a fesztivált azért, hogy Monok község hírnevét tovább vigye.
Köszönettel elfogadjuk felajánlását, mely alapján az augusztus elsején megjelenő újságunkba az ön által írt cikket megjelentethetjük.
Remélem a következő rendezvényünkre  is ellátogat, és tovább viszi Monok hírnevét.

További munkájához sok sikert kívánva, maradok tisztelettel:

Demeterné Bártfay Emese
  polgármester"

Én köszönöm, hogy ott lehettem :)