S ez nem minden. A Rákóczy-

Torony, az se késik…

Nem adok egy évet neki

Kész lesz. A kis késit!

Tetejébe tűzjelző lesz,

Az aljában kocsma,

Mert az ember, ha idejön,

Csak nem lehet korcs ma.

(…)

És ez se minden. Lesz sikló is,

Hogy az öregebbek,

Ezen jőjjenek, ha másképp

Már fel nem jöhetnek.

A sikló két állomásán

Korcsma lesz majd szintén…

Nem lesz annak senki olyan

Törzsvendége, mint én.

Sassy Csaba: Az Avas jövője (részlet)

A minap futottam bele egy cikkbe egy helyi portálon, ahol "titkos" városházi forrásokra hivatkozva közölték, hogy a közelmúltban komolyan felmerült egy sikló építésének gondolata, amely a belvárosból utaztatná a turistákat és a helyieket az Avasra; a sikló ugyanis új alternatívaként bekapcsolódna a helyi tömegközlekedésbe. A cikk előveszi a sikló (bár a tervek alapján inkább lanovkának kinéző) 2010-es terveit is, alább ennek a látványtervét láthatjuk.

A sikló (lanovka) 2010-es látványterve (forrás: borsod24.hu)

Urak, akik a klub dolgait igazgatjátok: adjátok vissza a csapatomat! Bevallom őszintén: nem érdekel sem a politikátok, sem a világi ötleteitek, sem a nagyszabású multisport elképzelésetek, sem a torzító marketing kampányaitok, melyekkel szurkolók tízezreit befolyásolni kívánjátok. Nem érdekelnek már a milliárdjaitok sem. Egy érdekel csupán: adjátok vissza a csapatomat!

„Amikor eltávozik az élők sorából az utolsó ember is, aki még emlékezett rá, a halott másodszor, és ezúttal véglegesen meghal, mintha soha nem is élt volna.”

Ámosz Oz izraeli író

Amióta csak létezem, mindig előszerettel hallgattam az idősebbek keserédes nosztalgiával átitatott történeteit. Így sokszor mélyedtem bele abba a miskolci világba, amit koromnál fogva, ma már csak "kívülállóként" ismerhetek. Mivel a családban bányász és kohász elődök is voltak, így az egyre inkább megkopó emlékeken keresztül betekintést nyerhettem a Vasgyár (igen, a miskolciaknak nagybetűvel) melósainak világába, vagy éppen Pereces, Lyukó akkor még üzemelő tárnáinak verejtékkel teli hétköznapjaiba. Ilyenkor megelevenedik előttem e két szakma nehéz, mégis színes világa, amit ma már csak ezek a történetek, a mementóként szolgáló elnevezések, illetve a torzókig csökevényesedett épületromok őriznek meg a mának. 

Bár mind a gyárban, mind a bányában dolgozni egy kőkemény hivatás volt, mégis akadtak előnyei. Apai nagyszüleim példának okáért így kaphattak egy szép kis lakást a város egyik legélhetőbb, számomra legkedvesebb lakótelepén, a Kiliánban, annak is az északi részén. Mivel az északi rész a bányászcsaládoknak, míg a déli az ún. értelmiségieknek épült, így apám elmondása szerint egyfajta, A Pál utcai fiúkra hajazó rivalizálás alakult ki dél és észak csemetéi között. E szembenállás pedig a maga gyermeki módján sok esetben háborús övezetté alakította a környék grundjait, játszótereit, ahol olykor elcsattant egy-egy pofon is.

Kilián-észak, Szinyei Merse Pál utca a Lányi Ernő utca felől nézve 1961-ben (Fortepan / Szánthó Zoltán)

Ám előfordult az is, hogy a '60-as évek Kiliánjának történetei nem nélkülözték a horror elemeket sem: a környék dombjain játszó gyerekek ugyanis gyakran kimaradtak sötétedés után, ekkor pedig komoly bátorságpróbának illett be a környék elhagyatott temetőjének meglátogatása, amelyről mindenféle rémtörténetek keringtek már akkor is. Egy temetőről, amelyet nem látogat soha senki, megkopott sírköveire számukra ismeretlen nyelven rótták fel a betüket.

Mint arról már korábban megemlékeztünk, az 1848-49-es forradalom és szabadságharcnak számos eseménye és személye köthető városunkhoz, így ezekből a személyekből hiba lenne bárkit is kiemelni, ezzel esetleg rangsorolni őket aszabadságharcban betöltött szerepükhöz mérten. De ahogy már megszokhattátok, "Kit Miskolc adhatott" rovatunkban szeretünk olyan személyeket bemutatni, akik a várostörténet szempontjából kevésbé kerültek előtérbe. Ha például csak a 1848-49-es miskolci kötődéseire fókuszálunk, sokkal hamarabb jutt eszünkbe Szemere Bertalan, Palóczy László, Görgei Artúr vagy Kossuth Lajos neve (utóbbi talán tévesen is, hiszen mindazon túl, hogy a közeli Monokon született, életében csak egyszer járt városunkban és az sem a szabadságharchoz köthető vizit volt), mint azé a Horváth Lajosé, aki egész életét városunk és a haza szolgálatába állította. Az ő életútját igyekszünk ma bemutatni.

Egyre inkább a vizuális tartalmak felé fordul a fogyasztói társadalom, így ezúttal egy videóval jelentkezünk, ami Youtube-csatornánk első saját kreálmánya. Szeressétek, iratkozzatok fel, mert lesznek itt a továbbiakban is tök jó tartalmak, amikből nyilván egy kanyink sem lesz, de nem is ezért csináljuk. 

Ezekkel a Coviddal átszőtt időkben nem lehet rendezvényeket tartani, és ez bizony a különböző beöltözős bulik időszakában bőven érződik. Bár egy halloweent még csak-csak kihagy az ember (nem is magyar ünnep - elhangzik ez minden évben), de a farsangi időszak már az egészen fiatal korosztálytól kezdve is komoly versengéssé fajulhat. Ha csak a hagyományosan vett iskolai beöltözős hacacárékra tekintünk vissza, ahol minden évben azon morfondízott a gyerek (és vele együtt a szülő, na meg annak a pénztárcája), hogy hogyan lehet a legjobb Batmanné, Vasemberré, vagy éppen Müller Cecíliává avanzsálni.

Vajda Lajos festményét két múzeumi dolgozó is megelevenítette (forrás: A Herman Ottó Múzeum facebook oldala)

Emlékszem, hogy gyerekkoromban (és ehhez nem kell évtizedeket visszamenni az időben) még igazi telek voltak. Karácsonyra rendszerint fehérbe borult minden és alig vártuk a téli szünetet, hogy a tankönyveket végre szánkóra cseréljük, aztán uzsgyi a közeli bükki lankákra, ahol már vártak a jól ismert arcok, hogy megmérettessünk, kinek siklik jobban az otthonról hozott ródlija. 

ZS ez nem minden. A Rákóczy-

Torony, az se késik…

Nem adok egy évet neki

Kész lesz. A kis késit!

Tetejébe tűzjelző lesz,

Az aljában kocsma,

Mert az ember, ha idejön,

Csak nem lehet korcs ma.

(…)

És ez se minden. Lesz sikló is,

Hogy az öregebbek,

Ezen jőjjenek, ha másképp

Már fel nem jöhetnek.

A sikló két állomásán

Korcsma lesz majd szintén…

Nem lesz annak senki olyan

Törzsvendége, mint én.

Sassy Csaba: Az Avas jövője (részlet)

Az Avas Szálló évtizedes kálváriájának rendezése után pár nappal jelent meg a hír, hogy Miskolc egy másik ikonikus épülete, az Avasi kilátó is megújul. Az 1963-ban átadott, Hofer Miklós által tervezett tévétorony hamar miskolci szimbólummá vált, immáron 57 éve köszön vissza mindenféle termékeken, sziluettjét már fejből tudják rajzolni a város tetoválói, sőt, idén még egy karácsonyfa jelmezt is öltöttek rá, holott volt idő amikor - a kihasználatlanság okán - egyetlen villanykörte sem égett benne. Túlzás nélkül állítható, hogy ma már nem lenne teljes a belváros képe a kilátó nélkül, és sokan talán meglepődnek, de ez 120-130 évvel ezelőtt is így volt, amikor az Avast még a város kedvelt pihenőhelyenének, turisztikai centrumának tekintette a városi polgárság és azok előljárói egyaránt (ehhez azonban gyorsan tegyük hozzá, hogy ekkor még nem voltak városunk részei a ma turista-frekventált területnek tekinthető Miskolctapolca, Lillafüred vagy épp Diósgyőr). Ahogy a kilátó emelkedik ki a dombtetőről, úgy lett hamarosan kiemelt igénye a várospolitikának az Avas ügye, a századforduló újságírói a lakosság szőcsöveiként egyre hangosabban kiáltottak egy kilátóért. Ám ahogyan manapság, úgy jópár évtizeddel ezelőtt sem őröltek gyorsabban azok a bizonyos malmok, ennek ellenére a jelenlegi kilátónak két elődje is volt, míg sokkal több csak a tervasztalig jutott el. Az alábbi írás egy tavaly  (jelen sorok írójának "tollából") született tanulmány átdolgozott változata, terjedelméért és annak a szokásosnál kissé „tudományosabb” nyelvezetéért előre is elnézést kérek. 

Az avasi kilátók "evolúciója". Balra a tiszavirág életű 1906-os torony, középen a 28 évvel később épült utódja, jobbra a ma is látható, 1963-ban átadott TV-torony.

Szinte napra pontosan két évvel ezelőtt nyitott meg a Herman Ottó Múzeum papszeri épületében az Ez sör! A sernevelőtől a sörgyárig címmel az a tárlat, amely a magyarországi sörfőzés történetére fókuszált. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum vándorkiállításához a miskolci múzeum is hozzátette a magáét, hiszen egy plusz teremben berendezett egy Sörnyitó névre hallgató kocsmahelyiséget, amelynek a sörözés miskolci vonatkozásai adták a díszletet, így az összességében négy termes kiállítás kiváló terep volt arra, hogy sörkóstoló estek keretében bemutassuk azokat a helyi kisüzemi főzdéket, akik manapság is jobbnál jobb nedűket állítanak elő. Bár a projekt miskolci gazdájaként kissé hazabeszélek, de úgy gondolom, hogy e könnyed témájú, mégis tartalmas kiállítás nagyon jó platformként szolgált arra is, hogy bemutassuk a város "sörtörténetét", amit most némi nosztalgiával itt is felidézünk. Mi ezzel az írással várjuk, hogy újra kinyisson a világ és vele a kocsmák is. 

5 évvel ezelőtt írtunk arról, hogy hamarosan rendeződhet a város két emblematikus, egykoron az Avas nevét viselő épületének sorsa. Bár a hosszú évekig kihasználatlan kilátó belső tere mintegy 2 éve valóban újranyitott, ám a szintén a domb nevét évekig viselő szálló impozáns épületének a sorsa még mindig nem dőlt el, fél évtizede csupán annyi történt, hogy az önkormányzat hosszas huzavona után visszavásárolta azt. Ekkor még sokan reménykedtek abban, hogy a miskolci (bel)városkép egyik ikonja újra régi fényében tündökölhet, aztán - az elmúlt években, évtizedekben sokadjára - a szálló ügye elsikkadt, így az épület a mai napig kihasználatlanul, az idő vasfogának kitéve magasodik a város főutcájának origójában. Ebben az állapotában volt alkalmunk bejárni a komplexumot, amelyben egykoron a sokak által kedvelt Kossuth mozi is üzemelt. Az egykori kulthelyre nem csak nevében illett rá a filmszínház jelző: piros bársonyüléseivel, művészien megkomponált falazatával, valamint pódiumával valóban színházi küllemet sugárzott. Ma azonban a film itt már nem forog tovább, hacsak abbéli funkcióját nem értjük ide, hogy az épület jelen állapotában hibátlan díszlete lehetne egy posztapokaliptikus mozinak. Bár ez az írás eleinte egy nosztalgikus kesergőnek indult, mégis jó hírrel zárul. Nemrég kaptuk ugyanis a hírt, hogy a szállót egy befektető hamarosan megvásárolja, így reméljük, hogy az alábbi képgalériánk már csak egy romos kordokumentuma lesz az épület történetének legsötétebb éveiről. 

Akkor és most. A szálló utcafrontja 80 évnyi különbséggel