Összegyűjtöttük Miskolc három legkülönlegesebb helyét, ahová érdemes betérni ha egy emlékezetes randevút szeretnénk. Ezek a helyek egyenként is önálló cikket érdemelnének, hiszen rengeteg érdekes és megmosolyogtató történet fűződik hozzájuk, a tulajdonosok hozzáállása a vendéglátáshoz pedig példaértékű. Ami azonban a legfontosabb, egyiknél sincs szükség hangzatos vendégcsalogató jelzőkre. Minden magától értetődő.

Tovább olvasom a blogon

Valószínűleg kevés miskolci van, aki még nem tud arról, hogy a napokban az MVK Zrt. lecseréli a régi Ikarus típusú helyijáratos buszokat és a helyükre új CNG technológiás buszok állnak be a flottába, melyek nemcsak újak, szépek, de ezek mellett környezet-kímélőek is. Ennek apropóján pedig a közlekedési vállalat március 4-én, pénteken egy nagyszabású rendezvényen fogja hivatalosan is kivonni a forgalomból a régi buszokat és csatasorba állítani az új járműveket. Mi is felkerestük a közlekedési vállalatot, amely részéről Singlár Zsolt, a vállalat vezérigazgatója adott válaszokat a kérdéseinkre.

Singlár Zsolt az MVK Zrt. vezérigazgatója válaszolt a kérdéseinkre (Fotó: Minap.hu)

Miskolc Adhatott: -Hány embert várnak a pénteki rendezvényre?

Singár Zsolt: - Reméljük, hogy a villamosok éjszakáját megismételjük a buszok éjszakáján is, legalábbis ami a kilátogatók, a velünk együtt ünneplők számát jelenti. Akkor több ezren voltak kint a Szent István téren. De a programok és az alapján, hogy már most mekkora érdeklődés övezi az új buszflottát azt gondoljuk, hogy a miskolciaknak nagyon sokat jelent a közösségi közlekedés fejlesztése, így sok embert várunk az ünnepségre.

Itt, még a minta felfestése zajlott a buszokra, azóta már forgalomban is láthattuk őket (Forrás: MVKZrt.hu)

M.A.:  Mennyi ideig szolgáltak az Ikarus buszok, illetve ez hány kilométert jelent?

S.ZS.: - Az Ikarus 412-es 2001-től, ebből 4 darabunk volt. Az Ikarus 415-ös 1994-től szolgált minket, ebből 9 darab volt nálunk forgalomban. Az Ikarus 435 1993-tól van nálunk a maga 21 darabjával, 259 közlekedett az Ikarus 260-asból 1973-tól, az Ikarus 280-as típusból pedig 1975-től 323 darab. Járművenként átlagosan 1,5 millió km-t futottak ezek az autóbuszok. És azért a múlt idő, mert március 4-én elbúcsúzunk tőlük.

M.A.: - Mit várnak az új buszoktól (menetidő rövidülést, jobb utas-kiszolgálást)?

S.ZS.: A város környezettudatossági szempontjait érvényesítve a lehető legmodernebb járműveket adjuk az utazóközönség számára. A CNG technológiának köszönhetően csökken a közösségi közlekedés miatti CO2 kibocsátás, de ami jelentősebb, hogy a dízeljárművek kipufogófüstjében lévő ártalmas apró részecskék légkörbe kerülése gyakorlatilag megszűnik. A 75 alacsonypadlós sűrített földgázüzemű autóbusz a teljes flotta  49 %-át teszi ki, az összes járművet tekintve pedig, 153-ból 118 alacsonypadlós, mely a buszállomány 77%-a. Valamennyi CNG autóbusz klímás, a belső utasteret – hasonlóan a Skoda villamosokéhoz – kamerarendszer figyeli, ahogy a busz külső környezetét is.

Március 4-e után már nem fogjuk utasokkal teli látni az Ikarusokat (Forrás: MVKZrt.hu)

M.A.: -Mennyi időre tervezik ezeket a buszokat?

S.ZS.: -Terveink szerint legalább 30 évig fogják a miskolci közösségi közlekedést szolgálni.Egy CNG autóbusz 25-40%-kal olcsóbban üzemeltethető a teljes élettartama során, mint egy ugyanolyan osztályú, teljesítményű dízel busz, így gazdasági oldalon is hosszút távra tervezünk velük.

Néhány szerencsés, már kipróbálhatta az új buszokat is menet közben (Forrás: MVK Facebook oldal)

M.A.: -Milyen további fejlesztések várhatóak a közösségi közlekedésben?

S.ZS.: -Középtávú terveink között az elektronikus jegy és bérletrendszer megvalósítása, illetve a járműpark további fejlesztése szerepel. Folyamatosan figyelemmel kísérjük a pályázati lehetőségeket, így ha kiírásra kerül például járműbeszerzés, vagy az elektronikus jegyrendszer bevezetése, biztosan élni fogunk a lehetőséggel a várossal együtt figyelembe véve az elektromobilitást és a környezettudatosságot.

A fejlesztések már folyamatban és keresik a további lehetőségeket is (Forrás: MVKZrt.hu)

M.A.: -Milyen lehetőségei vannak a városnak (gondolok itt például új villamosvonalra, vagy a buszhálózat bővülésére), illetve ezek közül van-e olyan, amelyet a közeljövőben kihasználnak?

S.ZS.: -Az egyik és talán a legfontosabb, hogy a modern városok programon belül, a közlekedési infrastruktúrafejlesztés első elemeként megépülhet a Tiszai pályaudvaron az intermodális csomópont, azaz vasút-, villamos, helyi és helyközi autóbusz-, taxiállomás lesz egyben.

A felső-majláthi autóbusz és villamos végállomáson már kialakításra került a Bagolyvár felújításával az ottani emelt szolgáltatási szintű közlekedési csomópont. E mellett pedig, ahogy már mondtam, a várossal együtt élni fogunk a pályázati lehetőségekkel továbbra is, a város továbbfejlesztése, megújítása érdekében.

Mi szívből reméljük, hogy az új buszokkal is legalább akkora élmény lesz az utazás, mint az Ikaros 260-asokkal.  A válaszokat köszönjük szépen Singlár Zsoltnak, az MVK Zrt. vezérigazgatójának.

Ha kíváncsi a miskolci buszjáratok múltjára is, kattintson és olvassa el, milyen járatokkal találkozhattunk 30-40 évvel ezelőtt.

Március 4-e után többnyire csak ilyen buszokkal fogunk találkozni (forrás: MVK Zrt Facebook oldala)

Rengeteg olyan ismerősömtől, akik csak elvétve fordultak meg városunkban, hallottam azt a mondatot, hogy „Miskolcon minden második hely kocsma”. Ennek hallatán önkéntelenül is beindul a lokálpatrióta miskolciban a „tagadási gépezet”, de aztán az ember rájön, főleg a nagy öregek anekdotáit hallgatva, hogy valahogy a nagy sztorikban mindig szerepel egy vendéglátóipari egység neve, amik a történetek időbeli elhelyezésétől függően változtak.

Bár a fent idézett kijelentés persze barokkos túlzás, azért azt be kell vallani, hogy a miskolci mindig is szeretett jókat enni, táncolni némi alkohol mellett, csak a helyszín, vagy annak elnevezése változott az évek folyamán.   Így lett az idők során számos kultikus hely a városban, és ami a mai generációnak még érdekesebb, hogy a szórakozóhelyek, táncmulatságok színhelye nem csak a belvárosra vagy az egyetemre koncentrálódott, hiszen a Vasgyárban, Diósgyőrben, Tapolcán, a Győri kapuban, de még Lillafüreden is el tudott menni szórakozni a nagyérdemű, nem beszélve az Avas-Kisavas tengelyről. Hogy mégis melyek voltak ezek a helyek?
A teljesség igénye nélkül igyekeztünk összeszedni. Gyertek velünk a virtuális kocsma/vendéglő/presszó túránkra!

Egy kis érdekességgel szolgál ez a kép: a ,miskolci ÁFÉSZ kötelékében lévő kocsmák mindegyikét P kezdőbetűs szavakkal nevezték el

Lillafüred - ahogy manapság is - régebben is az elit és a tehetősebb turisták találkozó helye volt, melynek mindenkori helyszínét a Palotaszálló adta. 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

 A belső képeket tekintve nem is csoda, hogy vonzotta a mindenkori politikai elitet a szálló luxusa. Csak, hogy pár nevet említsünk járt itt Horthy Miklós, Horthy István, József és István főherceg, Bethlen István, Klebelsberg Kunó, de még Hruscsov is. Írói találkozót rendeztek többek között Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Kassák Lajos, Illyés Gyula, József Attila részvételével. 1933-ban itt forgatták a Meseautó című filmet, 5 évvel később pedig ide szervezték a Nemzeti Filmhetet, ahol színészek, rendezők sora jelent meg (Fedák Sári, Lukács Margit, Tolnay Klári, Turay Ida, Páger Antal, Fényes Szabolcs, Zilahy Lajos).

Teadélután a szállóban 1936-ban

A Palotaszálló közvetlen közelében volt még egy objektum, ami a mai napig Miskolc egyik legtöbb rejtélyt övező létesítménye, melyet a helyiek csak "Szikla" néven emlegetnek. Egy biztos, hogy bizonyos részében egy ideig diszkó is működött Revolution néven. 

A liilafüredi "Szikla" épülete. De mit rejtett belül?

Tovább haladva a belváros felé megállunk egy kicsit Diósgyőrben. Ezen a környéken ugyanis két kultikus étterem is létezett, plusz találtunk egy elég szép rajzot az egyik falatozóról, de, hogy melyikről abban a közönség segítségét kérnénk.

Az egyik érdekes találatunk itt a tiszti kaszinóból étteremmé avanzsált Vendéglő az Arany Szarvashoz, ami a mai Nagy Lajos király útján feküdt, és nagy elhajlások színtere volt.

Jóval igényesebb és hangulatosabb étterem volt a Pálos, melynek ma már a hűlt helyét találjuk, ugyanis az épületet elbontották.Nevét az évszázadokkal ezelőtt a környéken élő pálos szerzetesekről kapta. Itt még én is ettem annak idején, és sosem felejtem el a hely dekorációját.

• 
• 

 Pár száz méterre a Pálostól találhattuk meg a Diófa éttermet (nem összetévesztendő a későbbi Vén Diófa étteremmel, ami szintén ezen a környéken volt). Ez az étterem némi szocreál beütéssel rendelkezett, mégis nagyon népszerű volt a helyiek körében, terasza pedig fényes panorámája mellett olykor koncerteknek is helyt adott.

• 
• 

Később itt működött még a már említett Vén Diófa, a nagy biliárd terméről híres Club 95, valamint a hírhedt Rick kocsmája is.

A Kiliánban déli és északi részén is két nagyobb hely működött: az egyik az Otthon, a másik a Mignon presszó, így a kiliániaknak sem kellett messzire menni egy jót enni vagy éppenséggel inni.

• 
• 
• 
• 

Kicsit tovább haladva a belváros felé megérkezünk a Bulgárföldre, azaz a Diósgyőri stadionhoz, melynek tőszomszédságában volt a beszédes nevű Stadion étterem, ahol a focicsapat is rendszeres vendég volt. Jelenleg a helyén a Fontana van, ami előbb megépült, majd pár év alatt leépült. Először az étterem, majd a kaszinó zárt be, így jelenleg biliárdozni, bowlingozni, és fallabdázni lehet ott. 

• 
• 

Itt kanyarodjunk fel egy kicsit Perecesre. Egy régebbi írásunkban értekeztünk már arról, hogy mennyire szeparált bányászkolóniaként működött fénykorában, ma pedig elért oda a városrész, hogy már kocsmája sincs. És ahol,sok a bányász, ott persze kocsmának is lennie kellett. Így találtunk rá a csinos, lugasokkal teli Sörkertre.

• 
• 

Visszatérve Perecesről az Újgyőri főtéren találjuk magunkat. Mint a Lyukóbányával foglalkozó írásunkban is említettük, egy valamirevaló közlekedési csomópontnál sok a kocsma is, ahol anno bányászok és kohászok eresztették ki a fáradt gőzt műszak után. Mi mégsem ezeket a kis kocsmákat emelnénk ki, hiszen arra még a blog adta keretek is kevesek lennének, hanem két olyan emblematikus helyet, ami meghatározó volt abban a korban, mikor még több ezren dolgoztak a Vasgyárban. Az egyik ilyen volt a Hámor étterem, ahol már maga az épület is csodálatosan nézett ki, valamint hatalmas kerthelyiséggel rendelkezett, így rengeteg rendezvény (esküvők, bálok, szalagavatók, koncertek) színtere volt. Épp ezért elborzasztó látni mai állapotában az épületet, ahol egy ideig bútorbolt üzemelt, mára pedig az enyészeté.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Hasonló sorsra jutott a Vasgyár szívében lévő Ifjúsági Park is (amiről bővebben szintén megemlékeztünk már). A szabadtéri rendezvényeknek otthont adó parkban egy-egy műszakváltás között több százan üldögéltek, de koncertezett itt a Hobo Blues Bland, a Karthago, az LGT vagy a Generál is a 70-es, 80-as években.

Ismét visszatérve a belváros felé vezető Andrássy úton találtuk a Pintes nevű borozót, ahova szintén sokan jártak, ma már az épület nincs meg lakóépület van a helyén.

 Nem messze innen volt egy hasonló kocsma, amit előbb Víg Mackónak, majd Bükk étteremnek neveztek.

• 
• 
• 
• 
• 

A Győri Kapuban is volt élet régebben. De még milyen! A Vianra még biztos mindenki emlékszik, de volt még két olyan kultikus hely ezen a részen, ami más-más hangulatot varázsolt. Az egyik azon kevés éttermek egyike, ami még ma is létezik, ez a Tiszavirág. Ez talán Miskolc leghangulatosabb étterme volt az élő zenével és egyszerű, de házias berendezésével.

• 
• 
• 

A másik hely ma már múlté, de sokáig még megálló őrizte a nevét, amit régebben én magam sem értettem, hiszen sem Tokajt, sem éttermet nem láttam azon a körkényen. Kitaláltátok? Ez bizony a Tokaj Étterem, mely sokszínű programokat nyújtott az oda látogatóknak. A galériát megnyitva láthatják, milyen változó felhozatallal rendelkezett.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Ha még nem lennénk az emlékektől megrészegülve, akkor jelentem, beértünk a belvárosba, így most jön utazásunk lényegi része, hiszen itt vár minket rengeteg presszó, étterem és tánchelyiség. 

Kezdjük a sort az egyik legelegánsabbal! Mond valakinek valamit a Fehér terem vagy a Böczögő, esetleg a Fapados? Bizony mind egy helyre kalauzol minket vissza, az Avas Szállóba, amiről egy írásban már részletesebben szóltunk, de álljon itt egy kis emlékeztető: 

 A szálloda egyik legismertebb üzemeltetője Böczögő József volt. 1938-ig, 30 éven keresztül országos hírű szállodát és konyhát működtetett itt. Hírneve jelentősen hozzájárult a város idegenforgalmának fellendítéséhez. Böczögő „olyan fényes ünnepi lakomát tudott rendezni a Koronán, mint Budapesten a Duna-parti nagy szállodákban” – írták róla a korabeli sajtóban. S hogy a szálló hírnevét tovább emelje, 1927 és 1938 között Bloch Alfréd ás Stimm Lajos miskolci építészek tervei alapján, felújította és tovább bővítette azt. Ekkor alakult ki a ma is látható kettős bejárat a Széchenyi utcán. A bejárat bal oldalán nyílt a söntés és a kávéház, jobb oldalán a szálloda halljába lehetett belépni, ahol a portásszoba és telefonfülkék sorakoztak. 

A szállodát a II. világháború után államosították, és nevét Kossuth Szállóra változtatták. Éttermét bekapcsolták az üzemi étkeztetésbe, és 1950-ben az utcafronton megnyitották a Népbüfét és a Jereván kávéházat. Ezen utóbbi később, mint bár vált ismertté, amely éjszakai varietéműsoroknak adott helyet. A szálló nevét pár évvel később ismét megváltoztatták, mert a politikai megítélés nem tartotta helyesnek, hogy Kossuth nevét egy vendéglátóipari üzemegység használja. 1953-tól, mint Avas Szálló működött tovább egészen 1987-ig. a Kossuth névre már csak az épületben helyet kapó mozi emlékeztetett, amely bezárásáig viselte a nevet. Két, több mint százfős, mozitermével a ’60-’70-es évek kulturális életének, szórakozási lehetőségeinek egyik fontos helyszíne volt, s tovább élt a Szálló bezárása után is, egészen 2008-ig.
A miskolciak által „Fapados”-ként, „Fehér terem”-ként, „Piros”-ként emlegetett helyiségek is a szálló különböző részlegei voltak.

Nézzük tehát körül mik is voltak ezek a helyek, ahol minden miskolci előszeretettel időzött.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Hasonló, bár kevésbé impozáns volt az Aranycsillag Hotel, melynek Polónia nevű étterme várta a látogatókat.  Itt üzemelt és a főutca egyik kedvelt helye volt a Jazz Pince, melynek törzsközönsége megkockáztatom, hogy megrögzött jazz rajongó volt. Ma az étterem helyén vegyesbolt üzemel.

• 
• 

Az 50-60-as években üzemelt a Kossuth és Széchenyi u. sarkán a Béke étterem, nem messze tőle pedig a Tejbüfé, a Déryné utcára befordulva pedig még ma is találkozhatunk a Thália és Déryné, illetve az Intim presszóval. Igaz, kicsit csinosabb kivitelben.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A Centrum közelében, az Ady hídnál volt a Fórum presszó, ami a mostani Szinvaparkkal szemben helyezkedett el. Ma a Kisgergely Cukrászda van a helyén.

• 
• 

És ha már cukrászdák! Miskolcnak nem csak színvonalas éttermei, presszói, hanem rendkívül gyönyörű cukrászdái is voltak, főleg a belvárosban. A teljesség igénye nélkül a Capri, a Mese, a Napsugár, a Rácz cukrászda és a Roráriusz mind-mind kultikus helyei voltak a belvárosnak. 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

 Nem messze a Mese Cukrászdától állt egy híres belvárosi gyorsétterem a Gasztrofol, mely elhelyezkedéséből adódóan nagyon népszerű volt, hiszen egy forgalmas buszmegálló előtt foglalt helyet. A gyorsétterem kifejezést persze nem a mai "McDonald's szinten" kell értelmezni.

• 
• 

 Innen már egyenes az út a Népkertig, ahol a Hámor mellett talán a másik legszebb épülettel találkozunk, funkcióját tekintve pedig a Vigadó szintúgy szolgált nagyobb események színhelyéül. 

• 
• 
• 

Ezen az útvonalon volt (a mai Petneházi bérházak mögött) a Vörös Rák étterem, aminek a megnyitásáról még dokumentációt is találtunk. Maradjunk annyiban, hogy nem ma nyitott meg. És, ha már idáig eljutottunk, miért ne ugranánk ki Tapolcára körülnézni? Miskolc egyik legszebb városrészén ugyanis régebben is rengeteg turista időzött, igényeiket pedig a vendéglátós miskolciak igyekeztek kiszolgálni. Az Anna hotel és étterem, a Kisvadász a miskolciak körében is népszerű volt, csakúgy mint a gyönyörű tapolcai csónakázó tóra benyúló Sziget Presszó (később sörözö, ma már csak a hűlt helye van...). A Juno Hotel aljában pedig mindig volt buli (csak már ma nincs...). 

• 
• 
• 
• 
• 

Lassan utazásunk végére érünk, de előtte, hogy levezessük a fölösleges kalóriákat, hegyet mászunk kicsit, ugyanis az Avason is van látnivaló. A lakótelepen lévő vendéglátó helyek egyik legjobbja volt a Platán. A vendéglőből később casino lett, ma pedig élelmiszerbolt van az épületben.

Mint tudjuk, az Avas másik oldalán tele vagyunk borospincékkel. Ám mielőtt leereszkednénk a dohos pincékbe, megállunk a Kilátónál. Itt ma már nem üzemel semmi, régebben viszont kávézók üzemeltek különböző néven, kihasználva azt a páratlan panorámát, amit a kilátó adhatott.

• 
• 
• 

Lesétálva a Kilátótól az ún. Kisavasra elmerülünk a pincerengetegben. Sok magánpince található itt, de természetesen itt is több vendéglő fogadta a nagyérdeműt. Ezek közül a Törpét és az Alabárdost tudnám kiemelni, de itt volt még a Fekete Bika, az Aranykorona és több kisebb borozó is.

• 
• 
• 
• 
• 

Majdhogynem a végére értünk túránknak, de ha még mindig nem elég, mindenképpen meg kell említenem a Szentpéteri kapuban a Katowicét, ami régen oltári nagy bulik színhelye volt. Esetleg, ha a Selyemrét felé vesszük az irányt, akkor ott találjuk a Zsolcai kapuban az elegáns Hági éttermet (félreértés ne essék, ma már nem üzemel) vagy a Libresszót, ami az egyik személyes kedvencem lett volna, ha élek akkor, mikor még nyitva voltak, hiszen a "kocsma a könyvtárban vagy könyvtár a kocsmában" dizájn nagyon bejön. De a Selyemréten találjuk még a Kulacs presszót, vagy a Picolót, esetleg a Selyemréti Kisvendéglőt, ha még mindig enni támadna kedvünk. Még szerencse, hogy a szomszédban található a MÁV rendelő, már csak az a kérdés, hogy anno mostak-e ott gyomrot. 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

És végezetül megosztanánk még egy fotót, amit Pálfiné Évának köszönhetünk. Még jó, hogy évtizedekkel ezelőtt gyűjtötte a kávés cukrokat, kockákat, így lehet némi tárgyi emlékünk is azokról a helyekről, amikből nagyon sokat látlanban is visszasírok.

Tegye fel a kezét, aki rajtam kívül éhes vagy szomjas!

Képek forrása: Miskolc a múltban facebook csoport (az ott képeket feltöltőknek külön köszönöm)
                       Fortepan
                       Wikipedia
                       Lézerpont Látványtár és Műhely
                       Magánygyűjtemények

Írta: Nagy Attila

 

A mai világban, ahol a piacgazdaság mozgat mindent, természetes, hogy az önkormányzatok is igyekeznek értékesíteni a „portékájukat”, esetükben ugye magát a települést. Ehhez pedig vonzóvá kell tennie azt, és persze kell egy jó brand, illetve ami ennél talán még fontosabb, egy erős jelkép, egy olyan dolog, ami beleivódik az emberek tudatába, amire büszkék lehetnek. Ebből a szempontból szerencsések vagyunk, hiszen Miskolcnak lehetősége van a válogatásra, de így sem könnyű megtalálni az igazit. A villamos, Lyukóbánya, Vasgyár, Avas, Lillafüred, Tapolca, DVTK mindnek megvan a híre az országban, de mégsem ezek azok, melyekből végül a városvezetés merített a jelkép választásakor. Ebben az írásban megnézünk néhány miskolci jelképet és megpróbáljuk értelmezni őket.

A logók elődei a címerek, természetesen Miskolcnak is van. Nem is egy. Egészen pontosan 23, igen huszonhárom darab. Ebből egy a város címere, a maradék 22 pedig a különböző városrészeké, mint a Belváros, Kilián, Alsóhámor, Tapolca, Martin-kertváros, vagy épp Diósgyőr.  Egyébként a város címere először az 1300-as évek végén jelent meg, majd később az uralkodók változásával együtt a címer is többször megváltozott. Végül ezek alapján készítették el a jelenleg is érvényes címert 1909-ben.

A városi címer

 

Sajnos manapság a címerek nem túl divatosak, mivel viszonylag bonyolult az ábrázolásuk és ebből fakadóan nehezen megjegyezhető, emiatt pedig nem erőlteti a város. Pedig valójában érdemes lenne több helyen is megmutatni, mivel ez identifikálja Miskolcot és ez az, ami a kezdetekig visszanyúlik.

A város egyértelműen legmonumentálisabb jelképe a Vasgyár. A múlt század közepén az országra erőltetett állami iparosítás egyik legnagyobb eredménye a hatalmas területen elhelyezkedő gyár mai hanyatlása. Bár a manapság Miskolcot egyöntetűen definiálják Acélvárosként, ez a kijelentés nem állja meg a helyét. Hogy miért? Mert eredetileg Ózd lenne maga az Acélváros. Persze ezt a csúf nevet nemcsak Miskolc viseli, hanem Dunaújváros is, ahova a szocializmus idején kényszerítették a vasipart. Bár Miskolcon nem az '50-es években került előtérbe a fémipar és a gyár sem akkor került kiépítésre, az addig felépített fejlesztések államosítása mindent megváltoztatott és új fejezetet nyitott a város ipartörténetében.

A vasgyár(Forrás: Facebook)

 

Ez az, ami miatt az Acélváros név, vagy jelző nem állhatja meg a helyét. Hogy Miskolcot nem torzította el oly mértékben a kényszer-iparosodás, hogy ez legyen az egyetlen ágazat, amiből a település megélhet. Több szektorban is volt lehetőség, mint például a könnyű-, élelmiszer-, vagy épp a vendéglátóipar. Így az Acélváros, mint fogalom csupán Miskolc egy oldalát mutatja meg, ezáltal nem lehet jelkép.

Az elnevezés egyébként mélyen visszanyúlik, egészen az 1970-es évekig, mikor a rock virágkorát élte a városban, fesztivált rendeztek itt, és az Edda is ezekben az időkben lépett színre. Ekkoriban született meg a P.Mobil slágere az Acélváros, mely nem meglepő módon Miskolcról szól, így pedig könnyen beleégett a köztudatba, hogy Miskolc maga az Acélváros!

Azonban létezik még valami, ami miatt nem lehet ez a jelkép és ennek oka nem marketing-, vagy közgazdasági szempontokat vesz figyelembe. Ez mélyen az emberekben rejlik. Az indok pedig egész egyszerűen az, hogy a vasgyár ma minden miskolcinak egy negatív szimbólum. Sok helyen olvasni, hogy az emberek egyfajta tumorként tekintenek a város testén élősködő vasgyárra, de pesszimistább nézetek szerint a város szíve volt ez, ami lassan megbetegedett, majd később leállt, így megállítva a városi gazdaság pulzálását. Egy szó, mint száz a vasgyár a múltat szimbolizálja, egy letűnt kort, amire nem mindig szívesen emlékszünk vissza, Leninre vagy december 4-re(ezek nevét viselték az üzemek), a tönkrement bányaüzemre, vagy egyszerűen a szocializmusra. Az Acélváros lényegében a szocializmus emlékét őrzi. Ha további érdekességekre vagy kíváncsi a Vasgyárról, katt ide.

Nézzük tovább, mi jöhet még szóba, ami a jelképeinket illeti? Hát persze, hogy az Avasi kilátó! Maga a kilátó létezése nagy múltra tekint, egészen az 1900-as évek elejéig, pontosabban 1906-ra. Ekkor állítottak egy fából készül kilátót, melyet Rákóczi Ferencről neveztek el, kifejezve a város tisztelgését az akkori évben Kassára szállított egykori főnemes előtt. A mai formáját a ’60-as években kapta, Hofer Miklós fiatal építész (aki sajnos 5 évvel ezelőtt elhunyt) tervei alapján. Bár az épület szinte egésze vasbeton szerkezetből áll, mégis eltér a szocreál egyszerűségtől, maga a forma és a kivitelezés a mai napig egyedülállónak számít. Tulajdonképpen egy igazi építészeti remekműről beszélhetünk. Az épület manapság sajnos nem örvend akkora népszerűségnek és a mindennapos túlélését is csupán időszakos restaurálásokkal tudják megoldani. Bár vannak tervek a tv torony hasznosításáról, modernizálásáról, ezidáig sajnos egyik tervet sem sikerült megvalósítani. Nem könnyű egyébként a kilátó helyzete és ez pont annak köszönhető, amiben éppen a varázsa rejlik. Az egyediség. Mivel nem egyszerű épületről beszélünk, hanem egy egyedi megoldásokkal kivitelezett alkotásról, ahol mindennek megvan a maga funkciója, ezért nem lehet a külsején változtatni. Példának okáért a lépcső is fontos tartószerepet tölt be annak ellenére, hogy légies könnyedséggel úszik fel az oszlop mentén az alsó kilátó szintre. Sajnos statikailag az is kivitelezhetetlennek bizonyult, hogy az oldalára liftet építsenek, akadálymentesítés céljából.

Az Avasi kilátó egykoron (Forrás: artportal.hu)

 

Tulajdonképpen az Avasi kilátó kultikus jelképpé nőtte ki magát a szocializmus alatt és azóta is igyekszik tartani magát ebben a státuszban, azonban ezt ebben a formában nem könnyű fenntartani, vagy inkább lehetetlen. Sajnos a kilátó elavult, a presszó évek óta zárva és nem úgy tűnik, hogy a közeljövőben ez változni fog, ezért lassan, de egyre biztosabban ez a művészeti szempontokból sem utolsó kreáció (bár a mai szemnek már korántsem annyira szép, mint inkább csúnya és elavult) is a vasgyár nyomdokaiba lép.  

Ami miatt azonban a mi kilátónk nem tudja maradéktalanul betölteni a város jelképe szerepet, ismét az emberekben keresendő. Van ugyanis ebben a toronyban valami, ami miatt sok itt élő nem tud igazán megbarátkozni vele. A szocializmus idején ez is egy olyan dolog volt, amit ráerőltettek az emberekre, illetve a rendszerváltás utáni tanácstalanság a városvezetés részéről, hogy hogyan is hasznosíthatnák, ezek együttese kialakított egy bizonyos távolságtartást az emberek és a kilátó között. Kialakult egy burok, ami mögé rejtik-rejtőzik, mert egy kicsit talán szégyellik, de ezzel együtt védik is a modernizációtól, változástól. A kilátó is egy szocializmus által hátrahagyott emlék, valahol az elnyomást, a negatív múltat szemlélteti az idelátogatókkal és az itteniekkel egyaránt.  Persze nem mindenki van ezzel így, de egy városi jelkép mégsem lehet megosztó.

Egy alternatív logo-terv Miskolcról

Miskolc keserű sorsát jelképezi a vasgyár és valamilyen szinten a kilátó is és ma inkább a tehetetlenség szimbólumaivá nőtték ki magukat, ezért az itt élők számára nem kívánatosak. Emiatt is döntött úgy a városvezetés, hogy újabb, modernebb, nemesebb jelképet emel a városiak számára, amire méltán lehetünk büszkék, amitől az idelátogatónak sem támadnak keserű gondolatai. Ezen a vonalon 2012-ben indultak el városunk vezetői, és azóta is teljesen új arculatot próbálnak felépíteni Miskolcnak. Ez az arculat igyekszik minden olyan elemet felölelni, amely a mai Miskolcot jellemzi, az itt élőket körülveszi és összeköti. Ilyenek a természet (a Bükk nyújtotta adottságok, mint a hegy, a víz, az erdő) és a központi elem, a Diósgyőri vár. Persze mi sem volt egyszerűbb, amikor választani kellett, hiszen a vár a dicső-, ezer éves múltra tekint vissza, és ott van, ahol sokan élnek. Az első emlékek egészen Árpád vezérig mutatnak vissza, amikor is néhány kéziratban említést tettek róla. A várat a mai formájában 2014. augusztus 20-a óta tekinthetik meg a látogatók, de a közel 3 milliárd forintos támogatásból a közeljövőben is folytatódnak a rekonstrukciós munkálatok és a tervek szerint megközelítőleg olyan lesz, mint az 1500-as évekbeli vár. Az alábbi videon ezt is meg tudjuk tekinteni: katt ide!

A Diósgyőri vár jelenleg (Forrás: Facebook)

 

Úgy tűnik a városvezetés jó munkát végzett, amikor a várat választotta az új jelképnek és ehhez persze hozzájárult az is, hogy a restaurálási munkálatok is rendben zajlottak, így érezhető, hogy az emberek is elfogadják, szeretik a város új, rendkívül barátságos és nyitott arculatát. Persze az üzleti szemlélet nálunk rejt magában veszélyt, mert az emberek nem szeretnék, ha valamit ismét lenyomnának a torkukon. Ennek ellenére nem félek azt mondani, hogy a legjobb döntést hozták, amikor a Diósgyőri vár mellett határoztak, és az is örömteli, hogy az elfogadás is könnyen ment a társadalom oldaláról, viccesen mondhatnánk, hogy végre valami, amiben mindenki egyetért.

Azonban amellett, hogy a vár szimbólummá nőtte ki magát, kellett egy fő arculati tényező, egy logó, ami könnyebben „emészthető”, mint a címer, mégis beazonosíthatja a várost. Amivel „szignózhatják” a rendezvényeket, amellyel az egységet sugallhatjuk a turistáknak, mert minden fontosabb eseményen találkoznak vele a látogatók.  Gondolok itt a fesztiváloktól kezdve a sporteseményeken át, a politikai rendezvényekig. Véleményem szerint az egységesített kép tökéletesen működik és minden rendezvényen, ahol megjelenik a logónk, érződik a közös munka, az együttes szervezés. Ami miatt mégsem lehetünk maradéktalanul elégedettek, az talán magának a cégérnek a megjelenése. 2012-ben, amikor Dr. Kriza Ákos bemutatta a nagyközönségnek is ezt az új emblémát, akkor egységről és egyediségről beszélt. Az egységet, mint feljebb írtam sikerült kivitelezni, azonban az egyediséget nem. A szimbólum ijesztően hasonlít néhány ország logójára, illetve az ábrázolásban is található némi kivetni való, hiszen sajnos nem ismerhető fel egy miskolci ismertetőjel sem. Pedig elvileg a vár is ábrázolva van. 

 

Miskolc város logója

 

2012 óta viszont sok víz lefolyt a Sajón és az arculat, a logóval együtt megmaradt. Vannak olyanok, akiknek tetszik, vannak, akiknek nem és van olyan, aki megszokta. Ami viszont fontosabb, hogy az egységesítés továbbra is folyamatban van, és érezhetően az elindított folyamatoknak már most is vannak jótékony hatásai. A városi rendezvények egyre több látogatót vonzanak, a vár folyamatosan bővül, immáron Lovagi Tornák Tere és Vásártér is kiépült és látogatható, amely színes programokkal örvendezteti az embereket, továbbá a vár rekonstrukciós munkálatainak második szakasza is, ha minden jól megy, hamarosan elkezdődhet. Ezekkel a lépésekkel valóban kézzelfogható, hogy a város egyre egységesebb képet próbál mutatni és valóban a fejlődés útjára lépett, átlendülve azon a holtponton, amit a rendszerváltás utáni leépítések okoztak. Valljuk be, épp itt volt az ideje.

Miskolc a magyar rock fővárosa, szokták mondani. Az elmúlt évtizedekben sok zenekart adott a város a honi zenei életnek, de talán nem is emiatt illeti meg az elismerő jelző, hanem az 1973-as popfesztivál miatt, ami valójában rockfesztivál volt - a fellépők névsorát tekintve.

Kis magyar Woodstockként is emlegetik azok, akik ott voltak, az akkori népszerű zenekarokat felvonultató rendezvényen játszott a Bergendy, a KITT Egylet (Koncz Zsuzsa és az Illés), a Generál, a P.Mobil, a Neoton és az Ex-Vér például.

Tovább olvasom az új blogon!

Egyetemista koromban jártam először Lyukóbányán, mikor antropológus hallgatóként kérdőíveztem a területen. Számos régi és új lakóval beszélgettem, köztük nem egy özvegyasszony volt – bányász özvegy, akik sokat meséltek a völgy fénykoráról, és a bányászéletről. Sokuk nem sokkal azután vesztette el férjét, hogy az nyugdíjba ment – a bánya nem kíméli az ember egészségét, és nem mindenki éri meg a jól végzett munka után a megérdemelt pihenést. Ahogy hallgattam ezeknek az asszonyoknak a történeteit, úgy éreztem: a bányászfeleség élete egy folytonos beletörődés. Beletörődés abba, hogy bármikor előfordulhat, hogy a férje nem jön fel az aknából, és abba, hogy az együtt töltött idő talán nem lesz olyan hosszú, mint szeretnék. Eleinte a fiatal feleség még izgul, és retteg minden nap, utána már csak csendben elfogadja. Úgy éreztem, ezek az asszonyok minden nap megélték és tudták, hogy mekkora ajándék az, ha férjük este hazatért. Legyen ez a cikk egy tisztelgés a lyukói bányászok, és családjuk előtt.

 

Tovább olvasom az új blogon!

Tegye fel a kezét, aki gyerekkorában játszott kincskeresőset! Akár nagyszülőknél, otthon a padláson, pincében, anyuék régi, bedobozolt cuccai között, telken, mohó élvezettel ásta bele magát a múltillatú kacatokba, amik talán más szemmel nézve használhatatlan vacakok, de az éles és kreatív szemnek a lehetőségek tárháza.
A "Complex Áruház" pontosan egy múltidéző ilyen kincsesbánya.

A barátaimmal szeretünk beöltözős bulikat rendezni, lázas izgalommal várjuk minden évben a farsangot és a halloween-t, mert akkor maskarába lehet bújni anélkül, hogy teljesen buggyantnak nézzék az embert, és ehhez fel kell készülni, megfelelő alapanyagokat kell találni. Így vezetett el egy kedves barátnőm erre a helyre, ahol aztán bőven lehet válogatni a különböző ruhák között például, amikből még bármi lehet, ha az embert megáldotta a természet némi fantáziával és kézügyességgel, így lehet akár Bádogember is az Ózból.

Mi csak "lomosboltnak" hívjuk, a szó legpozitívabb értelmében, kicsit olyan a hely, mint egy koncentrált régiségvásár, sőt, az is, órákig lehet böngészni a kínálatot. Az én szívem csücskei a könyvek. Rengeteg régi könyv, akár a retro jegyében, átitatva az igazi bódító, ósdi könyvillattal, amit minden antikváriumba járó jól ismer, a polcok padlótól plafonig roskadoznak a kincset érő kötetekkel, minden témában - fillérekért.

A használt ruhák és könyvek mellett pedig minden van, tényleg minden: hamisítatlan magyar retro cuccok, porcelán étkészlet, ezüst evőeszközök, bőröndök, szekrények, polcok, szobrok, képek, csupa gyönyörű és érdekes holmi, már annak, aki erre fogékony. Én rajongok a régi dolgokért, amikből árad az élet, és az emberben önkéntelenül is elindul egy történet, amit a kissé megkopott tárgyak súgnak, és mögéjük lehet képzelni.

Jánossal, a tulajdonossal beszélgettem egy kicsit, aki elmesélte nekem, hogy ő hivatalosan műtárgybecsűs, és az üzlet egyébként régiség- és használtcikk kereskedés. Itt álljunk meg egy szóra, mert egy baromi vicces dolgot is megtudtam ma (remek dolog ez, minden nap tanul valami újat az ember), mégpedig hogy hivatalosan nincs olyan, hogy régiség, csak használtcikk, ebből kifolyólag egy ókori római pénzérme sem régiség, vagy antikvitás, hanem használtcikk... Végülis tényleg, valamikor használták, úgy kétezer éve... :)
A családi vállalkozásban immár hét éve hagyatéki felvásárlással foglalkoznak, illetve magánszemélyektől és cégektől is vásárolnak fel kistételben, de netes fórumokon szintén értékesítenek, több munkatárs is segít Jánoséknak.

Sokszor harcolnak is a kidobásra szánt tárgyakért, hogy ne a szeméttelepen végezzék az olyan szép holmik, amiket a képeken is láttok - igen, sokszor ezeket a kuka mellé tennék ki az emberek.
De egyúttal bizonyos jótékonysági szolgálatot is adnak, ellátnak, mert sokszor ezzel segítenek a rászorulókon, akik az utolsó értékeiket itt adják el, vagy itt szerzik be olcsón, másodkézből azt, amire szükségük van.
A kereskedés és amellett, hogy ebből éljenek, azonban más célt is látnak a régi tárgyak felvásárlásában: nem csak hagyatéki ügyek, hanem válások alkalmával is felkeresik őket, hátrahagynak sok mindent az emberek az életük korábbi szakaszából, ami számukra tele van emlékekkel, másoknak viszont még hasznos lehet, így ezeknek a holmiknak meg kell találni az új helyét.

Egyfajta újrahasznosítás is ez, a környezettudatosság jegyében, mert ahelyett, hogy szemét, hulladék lenne ezekből az olykor sokat megélt tárgyakból, egy teljesen más környezetben ismét hasznossá válnak, egy új életet kezdenek egy új milliőben. Ez utóbbi két okból kicsit azt éreztem, mintha valamiféle "menhely" lenne, ahol megmentik a szép dolgokat. Amely rászorul, leporolják, kicsinosítják, és új értelmet adnak nekik.
Ahogy sétáltam körbe, és pásztáztam a polcokat, láttam, hogy bizony azért vannak itt komolyabb régiségek is - bélyegek, pénzérmék, festmények, porcelánok (Herendi és Zsolnai, Körmöcbányáról származó meseszép mázas tányérok), az elmúlt száz év bútorai, képei, berendezési tárgyai köszönnek vissza és állják ki még mindig az idő próbáját, dacolva vele.
Jó páran azonban nem hátrahagyni akarják itt a múltat, hanem a saját múltjuk egy darabjáért jönnek. Egy gyerekkori emlékből őrzött, szeretett mütyürért, képért, valamiért, amit évtizedek óta keresnek. Például - mesélte János - volt, aki egy régi tablón meglátta az édesanyja képét.
Egy szó, mint száz, a cég profilja valóban nagyon "comlpex". Kis-és nagykereskedelem, közvetítő szerep, jótékony vonal, környezettudatosság, kapocs a múlt, a jelen és a jövő között, az ember nem is képzelne ennyi célt és okot egy használtcikk bolt mögé. Zseniális.

Végül álljon itt a mottójuk, ami frappánsan leírja ezt a varázslatos helyet: "Minden és bármi."

Írta: Nagy Eszter "Szeszti"

Rég nem mozdult meg akkora tömeg egy ügyért Miskolcon, mint február 3-án, szerdán a Herman Ottó Gimnázium nyílt levelére épülő tiltakozás részeként szervezett tüntetésen. Több ezer ember vonult az utcára a szakadó eső ellenére, hogy kifejezze szolidaritását a pedagógusokkal, és kinyilvánítsa véleményét.

Néhány héttel ezelőtt a gimnázium tantestülete egy nyílt levelet tett közzé, melyben megfogalmazták az oktatási rendszerben általuk észlelt problémákat, és kérték az illetékes állami szerveket, hogy tegyenek azok megoldásáért. Elmondásuk szerint azért volt szükség a véleménynyilvánítás ilyen formájára, mert korábban bár megpróbálták „házon belül”, a tankerület és a KLIK felé kommunikálni a problémákat, de azok megválaszolatlanul maradtak.

Valószínűleg a felvetett nehézségek nem egyediek, mivel rövid időn belül országszerte több száz más iskola tantestülete és több tízezer magánszemély biztosította támogatásáról a miskolci gimnáziumot. A nagymértékű elégedetlenség hatására a kormány ígéretet tett ún. oktatási kerekasztalok összehívására, ahol a pedagógusok elmondhatják a problémáikat a felelős állami intézmények képviselőinek. Ezt azonban sem a Herman Ottó Gimnázium tantestülete, sem számos más iskola nem fogadta el, mivel szerintük nem a megfelelő személyeket hívták meg ezekre a kerekasztalokra – elmaradt a szülők, a diákok, és oktatási szakemberek képviselete. Úgy vélik, hogy a kormány nem tett elégséges lépéseket a problémák megszüntetése felé, így folytatták a tiltakozást, és február 3-ára Miskolcon, és az ország több más városban is tüntetéseket szerveztek.

 A miskolci demonstráció délután fél 5-kor „Fogadóóra” címmel kezdődött a Herman Ottó Gimnázium épülete előtt, majd a tömeg innen vonult át a Hősök terére. A menet egy „Gyermekeinkért” feliratú molinó mögött sétált békésen, miközben előttük egy furgonból Orbán Viktor egy korábbi beszéde szólt, mely az oktatás fontosságát hangsúlyozta. Ezután szülők, diákok, tanárok véleményeit hallhattuk arról, hogy milyen terheket rak rájuk a jelenlegi oktatási rendszer.

Jó páran a Városháztéren és a sétáló utcán csatlakoztak a menethez, mely több ezresre duzzadt, mire elérték a Hősök terét, pedig az eső egyre inkább zuhogott. Érezni lehetett a tömegben rejlő erőt, azt, mikor sok ember ugyanazon célért mozdul meg. Mikor az egyén úgy érzi, most végre igazán odafigyelnek majd rá, pedig ő is csak egy arc a sok közül. Ebből a szempontból talán nem is olyan lényeges a tüntetés oka, mint inkább az, hogy a miskolciak bebizonyították: ha egy ügy elég sokuk számára fontos, akkor össze tudnak fogni, és együtt kinyilvánítani a véleményüket. Ez pedig szükséges ahhoz, hogy a hangjuk messzire elhallatsszon, egészen azokig, akiknek módjában áll változtatni azon, ami nem jól működik.

A tér és a környező utcák megteltek emberekkel, a felállított színpadon pedig egymást követték a szónokok. A Herman Ottó Gimnázium és a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatói megismételték azokat a problémákat – követelések formájában – melyeket a pedagógusok tapasztalnak a mindennapi munkájukban, majd a PDSZ elnöke beszélt, és végül a szolidaritásból szintén felvonult egyéb szakszervezetek (Közlekedési Dolgozók, Autonóm Szakszervezetek Szövetsége) képviselői. Mindannyiuk szavaiból kiviláglott, hogy a közoktatás olyan ügy, ami így vagy úgy, de mindenkit érint: a diákokat, a pedagógusokat és más iskolai dolgozókat, szülőket és leendő szülőket, nagyszülőket és leendő nagyszülőket. Ez lehet az oka annak, hogy ennyi ember érezte fontosnak kimutatni a tüntetésen való részvétellel egyetértését. Hét óra körül ért véget a rendezvény, és a tömeg békésen távozott, az eseményt biztosító rendőröknek nemigen akadt dolga.

Keresztury Ágnes

Városlakók, turisták, átutazók!

Sokszor próbáltuk már bebizonyítani, hogy Miskolc igenis gyöngyszeme az országnak és hírével ellentétben nem egy szürke gyárváros a mienk. Most újra szeretnénk kérni titeket, hogy csatlakozzatok a mozgalmunkhoz, amelynek a Fel a fejjel Miskolc nevet adtuk. 

A történet ott kezdődik, hogy mindannyian közlekedünk gyalog a belvárosban, ügyeket intézünk, vásárolunk, gyógyszertárba megyünk, stb. De vajon szétnézünk magunk körül csak egy pillanatra is? Mikor leszállunk a Városház téren, a villanyrendőrnél a villamosról, vagy a Tiszainál, amikor kilépünk a bolt ajtaján, akkor felemeljük egy pillanatra is a fejünket? Szétnézünk, hogy milyen is a környezetünk? Na ugye...

De most itt az idő, hogy megismerjük, megismertessük a világgal azt, amiről eddig talán mi is lemaradtunk, Nézzünk fel a belvárosi rengetegben, csodáljuk meg a polgári házak stukkóit, vagy a feledésbe merült emlékműveinket mert bizony egytől egyik remekművekbe, művészi alkotásokba botlunk. 

A következő egy hónapban igyekszünk a lehető legtöbb díszes házfalat, stukkót megosztani veletek, amelyeknek nem volna szabad feledésbe merülniük. Arra kérünk titeket, ha láttok valami olyan remekművet, amiről azt gondoljátok, hogy érdemes lenne megosztani, akkor posztoljátok a facebook oldalunkra, vagy az Instagram-on a #felafejjelMiskolc hashtagg-el. Természetesen a legjobb kép posztolója nem maradhat üres kézzel, így egy kis ajándékkal kedveskedünk neki.

Lássuk meg mennyi építészeti gyönyörűséggel találkozhatunk nap, mint nap! Fotózásra fel, azaz Fel a fejjel Miskolc!

Mennyi remekmű egy képen

 

Mikor először látogattam meg Anna barátnőmet az otthonában, Gömörszőlősön, az utazás alatt az első gondolatom az volt, hogy nem is olyan egyszerű ide eljutni, legalábbis busszal. Átszállás Putnokon, várakozás a másik járatra…kissé aggódtam, hogy tudom-e majd, hol kell leszállnom, de Anna megnyugtatott: megismered, innen nem megy tovább a busz. Megérkezésemkor azonban minden fáradtság elszállt belőlem, mikor megláttam a harsogó zöld fűvel és erdőkkel borított dombok között fekvő aprócska falut. Rögtön arra gondoltam, hogy ez a hely a nyugalom szigete, egy oázis, ahol az ember leteheti a mindennapok gondjait, és elmerülhet a természet időtlenségében. Minden azt sugallta, hogy nem kell rohannom, hogy megállhatok egy pillanatra rácsodálkozni a vadvirágokra, a dombok szelíd hullámaira.

Olyan hely ez, ahol a városi ember kiléphet a szokásos, rohanó életéből – és egy kicsit talán a komfortzónájából is. Mégsem afféle remetelak: a falu lakói úgy döntöttek, hogy otthonuk csodás természeti környezetét nem hagyják kihasználatlanul. Lovas, kézműves és néptánc táborokkal, hagyományőrző és falusi gazdálkodással kapcsolatos rendezvényekkel igyekeznek fellendíteni a turizmust.

Ízig-vérig falusi a hangulat: a domboldalban lovak legelésznek, az utcán bárkivel könnyen szóba elegyedhet az ember, és a nem egészen 100 főt számláló lakosság egymásra is odafigyelve éli napjait. Így vált Gömörszőlős egyszerre a nyugodt visszavonulás, és a nagybetűs KÖZÖSSÉG otthonává.

Észak-Borsod más településeihez hasonlóan, elhelyezkedését, infrastruktúráját tekintve Gömörszőlős sincs éppen előnyös helyzetben: kicsi zsákfalu, távol a nagyobb, munkahelyekkel rendelkező településektől, busz alig-alig jár erre. Nincs ipar és mezőgazdasági termelés sem olyan mértékben, ami fenntarthatná a falu gazdaságát. Sajnos számos hasonló falu található a térségben, ahol a szegénység és a kilátástalanság az úr. Gömörszőlősön azonban az emberek úgy döntöttek, nem nyugszanak bele a helyzetükbe, és látszólagos hátrányukból – az elszigeteltségből – előnyt kovácsolnak.

Mondhatnánk, hogy ez eddig egy máskülönben talán halálra ítélt kistelepülés sikertörténete, de több annál. A turizmus mellett egy hosszabb távú célja is van ezeknek a programoknak: igyekeznek az embert közelíteni a természethez, megmutatni annak értékét, hogy felelősen bánhassunk ezekkel az erőforrásokkal. A településen jelen van az Ökológiai Intézet, mely számos előadással, szemléletformáló programokkal igyekszik fontossá tenni a környezettudatos gondolkodást, valamint egy biokerttel is rendelkezik. A faluban mindenki műveli a kertjét, zöldséget és gyümölcsöt termesztenek, melyből a lakosság elláthatja magát, illetve a turistákat is helyben termelt alapanyagokból készült ételekkel vendégelik meg.

Ki-ki a maga tehetsége, tudása segítségével igyekszik boldogulni: egyesek gyapjú manufaktúrát hoztak létre, ahol egyedülálló módon, száz éves muzeális gépsorokon gyártják a termékeket, mások lószőrből készítenek ékszereket, és van, aki a nyári táborok szervezésében vesz részt.

A nyugalom, az összetartó, barátságos közösség néhány városlakót egyenesen arra sarkallt, hogy felhagyjanak addigi életmódjukkal, és a faluba költözzenek, hogy félig-meddig önellátó módon éljék életüket. Gömörszőlős báját, mitöbb, erejét az adja, hogy az ember megtalál itt valamit, amit elveszettnek vélt, és aminek a hiánya végig kíséri az életét, bár talán nem tudatosítja magában: a fenntartható, környezetére ügyelő közösséget, ahol a természeti értékek épp úgy fontosak, mint a társas kapcsolatok.

Írta: Keresztury Ágnes